Írások

Farkas Józsefné Éva néni

Éva néni 1924-ben született Budapesten, Budán laktak, ott nőtt fel egyszem gyerekként. Szülei érdeklődő, okos emberek voltak, ez látszik például abból is, hogy a leckétől a Kátéig, mindent hangosan kellett tanulnia, mert édesanyja így tudta hallgatni.

Etelka néni

Etelka néni 1924-ben született Budapesten. Egyházi iskolába járt, így már kora gyermekkorában megismerte az Úr Jézus Krisztust. Középiskolás korában bekapcsolódott az SDG mozgalomba. Úgy látja, hogy az SDG szellemisége Jézusban gyökerezett. Legfőbb célja: Jézust megismertetni a diáksággal (Istenfiúságát, mindig jelenlévő, fegyelmező, megbocsátó szeretetét), valamint a keresztyénség lényegét, azaz Jézus feltámadását.

dr. Török Bálint és felesége Mészáros Zsuzsana

Bálint bácsi 1925 januárjában született Budapesten, itt is nőtt fel, itt végezte iskoláit, a Lónyai utcai Református Gimnáziumban tett érettségi vizsgát. Az egyetemen magyar–történelem szakon végzett, és Debrecenben doktorált pedagógiából Karácsony Sándornál. Az SDG-ben ismerkedett meg Soos Gézával, akinek élete nagy hatással volt rá, és próbálta életelveit megvalósítani a saját életében.

Dékány Lajosné Éva néni

Éva néni 1922 novemberében született Budapesten. Szülei is templomba járó emberek voltak, őt is így nevelték. Iskolás évei alatt került kapcsolatba az SDG-vel, még egész fiatal volt, mikor megkeresték őket az iskolában azzal, hogy tartsanak bibliaórát. Attól kezdve részt vett az SDG-s munkában, és mindenben segített, ahol szükség volt rá.

Balogh Mária

Mária néni 1921-ben született Budapesten, művészcsaládba, édesapja operaénekes volt. Iskoláit Debrecenben kezdte, majd Budapesten folytatta. Édesanyja nagyon vallásos volt, így ő már öt éves korától járt bibliakörökbe. A háború alatt Pestszentlőrinci házukból kitelepítették őket, édesapja már ekkor zsidókat bújtatott.

Balogh Ernő

1925 decemberében született Debrecenben, polgári családban. A Debreceni Református Kollégium diákja volt elemista korától (12-18 éves koráig). Családjának számos tagja járt oda, nagyapja teológiai tanár volt 1913-ig. A heti két vallásórán nagyon sok mindent tanultak, tanáruk később megjegyezte: „ti tudtok annyit, mint egy mai teológus”. Latint és görögöt is tanult.

Oldalak