BeFogadó

SDG BeFogadó Kávéház gondolata 2009-es Csillagpontra készülve született meg még előző év őszén. Először 2009 májusában szolgáltunk a csősz-soponyai TÉMA napokon, azután pedig 2009-ben a fadd-dombori Csillagponton. Mindenki örömére nagy sikere volt az amatőr kávéházunknak. A működésünknek a különlegessége, hogy önkéntes református gimnazisták, volt gimnazisták és egyetemisták dolgoznak együtt.  Megalakulásunk óta csaknem 50 önkéntes segített nekünk, akik munkájáért nagyon hálásak vagyunk.

Célunk az volt, hogy minél aktívabban részt vegyünk a Csillagponton, hogy láthatóvá tegyük az SDG-t. Emellett nagyon jó és népszerű szolgálati lehetőség a fiatalok számára, sőt néhányan a BeFogadón keresztül kerültek közlebb a szerveztünkhöz és reméljük Istenhez. Az is megmutatkozott az évek során - és egyre tudatosabban figyelünk rá -, hogy kávéházunk rengeteg kreativitást hoz elő tagjainkból. 

Nem csak a Csillagponton és más egyházi rendezvényeken jelentünk már meg a BeFogadóval, hanem több gimnázium csendes napján, egyházmegyei ifjúsági találkozókon is, ahol a hangulatban általaában a befogadást, mint témát is körüljártuk. (Ember – Isten; Isten – ember; ember – ember befogadása). Kávéházunkhoz a következők is kapcsolódtak: játék (beugró), kézműves foglalkozás (sárkánykészítés 2009), (H)ősök ter(h)e kiállítás és beszélgetések (2009), csillagbringa (2009), népdaléneklés és tanítás (2009), lelkész stand up (2012), FaVicc kiállítás(2011), és mint CSP helyszín: öko előadás, stb…

Keresztyénként nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi igazságosságot, az emberi munka megbecsülését és tiszteletben tartását, valamint az összefogást. Ezért igyekszünk magyar alapanyagokból készült termékeket árulni, kistermelőktől származó szörpöket megismertetni vendégeinkkel, illetve amennyiben ez nem lehetséges igyekszünk Fair Trade termékek közül válogatni.

Jelmondatunkká vált: „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket Isten dicsőségére!” (Róma 15,7.) Feladatunk, hogy egymást elfogadva dolgozzunk együtt és vendégszeretetünket minden betérő megérezze.

A kávéházzal kapcsolatban Kis Gyöngyit keresd kispearl(kukac)gmail.com vagy az info(kukac)sdg.org.hu címeken.

Ahol eddig jártunk:

2009
TÉMA napok – Csősz, Soponya
Bükkzsérc (táborban)
Csillagpont – Fadd-Dombori
SDG 15 éves találkozó – Nagykőrös
Csendesnap – Debrecen, Dóczy
 
2010
BIT, Kálvin egy napja – Budapest, Lónyay
Teológustalálkozó – Sárospatak
 
2011
Csendesnap – Békés
Csillagpont – Tata
Egyházmegyei ifjúsági teaház – Polgárdi
 
2012
Activifi – Székesfehérvár
PRTA Félévkezdő csendesnapok – Pápa
NEKED délután – Budapest, Baár-Madas
ZeFIR – Budapest (Ráday 28, Lónyay)
REND – Székesfehérvár
Konfi+ konferencia, Balatonszárszó
 
2013
Csillagpont - Mezőtúr
 
2014 óta pedig Iskolamissziós napok keretében
Feliratkozás Comments for "BeFogadó" csatornájára