Éva néni 1924-ben született Budapesten, Budán laktak, ott nőtt fel egyszem gyerekként. Szülei érdeklődő, okos emberek voltak, ez látszik például abból is, hogy a leckétől a Kátéig, mindent hangosan kellett tanulnia, mert édesanyja így tudta hallgatni.
13 évesen került kapcsolatba először az SDG-vel, fölöttük járó lányok keresték meg őket, hogy tartsanak bibliaórákat. A balatonszárszói nyári heteket nagyon szerette, a körülmények ugyan nagyon nomádok voltak, de nagyszerű embereket ismert meg. Az esti tábortüzek óriási élményt jelentettek a számára, ott találkozott először modern magyar költők, például József Attila verseivel. Minden szombat délutánját az SDG-vel töltötte, Balla Péter énekes összejövetelein. Ezek jó négy óra hosszat tartottak, a nagyon komoly áhítat után zsoltárokat, majd népdalokat tanultak-énekeltek. Az SDG-n kívül eljárt még édesanyjával a Bethánia alkalmaira, és Karácsony Sándor előadásaira, ifjúsági bibliakörébe. Ez három olyan színfoltja volt az egyháznak, amely nagyon különbözött egymástól, őt mégsem zavarta, mert mindenhol erősek és jók voltak az emberi kapcsolatai.
Érettségi után magyar-német szakon kezdett tanulni az egyetemen, és mellette még törökül is. Ekkor kereste meg Soos Géza, az SDG főtitkára, aki „olyan volt, mint egy állandóan bekapcsolt motor”, és megbízta a középiskolás lánytitkársággal. Így ismerkedett meg Farkas Józseffel, aki akkor zsinati missziói lelkészként volt az SDG-nél, és három hónapi ismerettség után megkérte Éva néni kezét.
Jóska bácsinak fiatal korában a cserkészekkel volt kapcsolata, az itt kapott nevelés meghatározta egész későbbi életét. Ekkoriban, a háború előtt Bereczky Albertnek segített a zsidók megmentésében, mert a munkaköréből adódóan MÁV szabadjegye volt, amellyel ingyen utazhatott.
Éva néni számára az, hogy hozzáment Jóska bácsihoz, azt jelentette, hogy abbahagyta az egyetemet, és intenzívebben vett részt az SDG-s munkában. 1943 nyarán esküdtek Kelenföldön, Bereczky Albert adta össze őket. Nászútjukat is Balatonszárszón töltötték, az SDG lehetővé tette, hogy a konferenciák előtt két hetet töltsenek a telepen a vezetőségi házban, ahol a gondnok néni ellátta őket. Azon a nyáron utána Jóska bácsi volt a táborok lelkészi vezetője. Éva néni számára az SDG-vel való kapcsolat politikai és társadalmi kitekintést jelentett, megismerkedést hiteles emberekkel. Később az SDG megszűnéséig minden nyáron töltöttek egy-két hetet a telepen, SDG-sekkel, vagy a gyülekezettel, és az egyre gyarapodó családdal: az elkövetkező hét évbe öt lányuk született.
A háború utáni egyházi átrendeződés következtében megszűnt Jóska bácsi állása. Ekkor azt a megbízást kapták, hogy egy addig a Kálvin téri gyülekezethez tartozó területen alakítsanak missziói egyházközséget. Ehhez egy háború előtti névjegyzéket és egy diakonisszát kaptak segítségül. A munka nagyon nehéz volt, mert a területen volt a háború alatt a gettó. 1948. február 8-án tartották az első istentiszteletet, a gyülekezet azóta is működik a Gyulai Pál utcában.
Éva néni otthon nevelte az öt lányt, mert mint papné nem tanulhatott tovább, amennyiért pedig el tudott volna helyezkedni, nem lehetett volna fogadni valakit a gyerekek mellé. Később anyagkönyvelőkén helyezkedett el, és így elvégzett több továbbképzést, alkalmazott grafikát és képzőművészetit. Tehetségesen festett és rajzolt. Munkahelyén egy idős bácsi rábeszélte, hogy tanuljon meg eszperantóul, és adott neki egy könyvet. Éva néni szerette is a nyelveket, és rájött, hogy milyen szenzációs találmány az eszperantó. Egy év alatt végigböngészett egy könyvet, és jelentkezett a Magyar Eszperantó Szövetségnél, hogy mit tud ezzel kezdeni. Ez 1962-ben volt, azt javasolták, hogy próbáljon meg kijutni Koppenhágába a nemzetközi kongresszusra. Ez sok izgalom árán sikerült is, és fantasztikus élmény volt számára, hogy mindent értett, amit mondtak, és őt is értették – egy év tanulás után. Azóta kapcsolatban van a Magyar Eszperantó Szövetséggel, volt magyar delegátus és elnökségi tag is. Egyéni oktatási módszert dolgozott ki, amelynek köszönhetően nagyon sokfelé hívták tanítani, bejárta így a fél világot Franciaországtól Japánig. A Magyar Rádió eszperantó adásában is részt vett, és mert mintaszerű a kiejtése, őt hívják az érettségi, és nyelvvizsga szövegértési feladatok felolvasására. Ma is vannak tanítványai, így mindig fittnek kell lennie, fizikailag és szellemileg egyaránt.
Jóska bácsit 1999 karácsonyán vesztette el, azóta egyedül él. Úgy gondolja, a legmegbízhatóbb nyugdíj az, ha az embernek jó gyerekei vannak. Az öt lánytól 13 unokájuk, és 25 dédunokájuk született. Ha mindannyian összegyűlnek, az kb. 50 főt jelent. Isten ajándéka, hogy ez a sok gyerek, unoka, dédunoka mind egészséges.
61 éve laknak Dohány utcai lakásukban, a háznak Éva néni a nagymamája, ő gondozza a kertet, mindenben kikérik a véleményét. Ahogy mondta „nagyon a mi falunkká lett ez a szűk hetedik kerületi sarok.”
Üzenet
„Az egyik unokánk esküvőjén mondta Jóska bácsi, nem mint lelkész, hanem mint nagypapa, hogy mindkettőnknek van nagyon egyszerű élettapasztalata. Az övé az, hogy »Istenem, hogy jövők én ahhoz?« Vagyis nem nézhetek úgy a dolgokra, soha nem léphetek föl azzal az igénnyel, hogy nekem jár valami, hanem ajándék. És ugyanígy, hogy jövök ahhoz, hogy kritizáljak másokat. Ez sok mindenre kihat, ha komolyan vesszük. Aztán azt mondta, hogy én pedig azt szűrtem le magamnak, hogy »én alapjában véve jól érzem magam«. Lehetnek zűrök, problémák, viharok a mindennapokban, de ezek nem borítják fel az egész életemet, hanem alapjában véve jól érzem magam. Ez onnan van, hogy nagyon komolyan Isten kezébe adtam az életemet, elfogadtam, hogy Jézus Krisztuson keresztül Isten gyermeke vagyok, így az alapom rendben van. És fontos még, hogy Jézus azt mondja, hogy »senki ki nem ragadja őket az én kezemből«. És ebben a senkiben benne van az is, hogy még én se.”
