Írások

Tudnivalók a jelentkezéshez

Kedves Jelentkező!
 
Konferenciánkat úgy terveztük, hogy azon az elejétől a végig érdemes részt venni, egy-egy műhely munkájában csütörtök estétől bekapcsolódni.
Emellett azonban természetesen lehetőség van arra is, hogy csak egy-egy napon vegyél részt.
 
A konferencia költsége: 1000 Ft/nap/fő.
 
Szálláslehetőségek leírása
Faház

A migráció mint missziói kihívás

Előadásom főleg a tapasztalataimra alapozódik. A külföldön élő magyarok különféle csoportjai nagy missziói kihívást is jelenthetnek, ugyanis a frissen kitelepültek nem képesek integrálódni az új társadalomba. A teljes asszimiláció pedig generációk kérdése. Ugyanakkor közösségre szükségük van. Kérdés, hogy ezt a közösségigényt az egyház ki tudja-e elégíteni?

Köntös László

Életem alapvető és mindent meghatározó eseménye, hogy református lelkészcsaládba születtem, 1953-ban. Édesapám Litéren, Magyaralmáson és Fehérvárcsurgón volt lelkipásztor. 1971-ben érettségiztem Debrecenben, majd 1976-ban szereztem lelkészi oklevelet Budapesten. Ezt követően kerültem Körmendre segédlelkésznek, ahonnan a 80-as évek elején a Reformátusok Lapjához kerültem. Országos lapunk munkatársa, majd szerkesztő helyettese voltam 1993-ig.

Jövőkép

Jelenlegi társadalmi berendezkedésünk és világot egyetemesítő kultúránk sikerének egyik oka a nem megújuló energiaforrások fenntarthatatlan használata, valamint a természeti erőforrások tartós túlhasználata. A fenntartható rendszerek vizsgálatából levonható tanulságok alapján át kell szervezni a társadalom működését, különben az összeomolhat. Az átszervezésben segítségünkre lehet mindaz a tudás és bölcsesség, amely az emberiség történelme során felhalmozódott, és mindaz a példa, amely a természetes rendszerből, mint egy tartósan fenntarthatónak bizonyuló rendszerből származik.

Hetesi Zsolt

Hetesi Zsolt
1979-ben született Dombóváron, földműves családból. Fizikából 2008-ban doktorált. 2005 óta foglalkozik környezeti, energetikai szakkérdésekkel. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem tudományos főmunkatársa.
 
Ha most 20 éves lenne, Ön menne, vagy maradna?
Maradnék.
 
 
 

Mobilitás szerepe és jelentősége az Európai Unióban

Előadásának témája a „Mobilitás szerepe és jelentősége az Európai Unióban”, az európai oktatási és képzési együttműködési programok kialakulásának történeti hátterét és jelentőségét fogja bemutatni. Az Európán belüli hallgatói és oktatói mobilitás szerepe jelentősen átértékelődött az elmúlt két évtizedben.

Oldalak