Életem alapvető és mindent meghatározó eseménye, hogy református lelkészcsaládba születtem, 1953-ban. Édesapám Litéren, Magyaralmáson és Fehérvárcsurgón volt lelkipásztor. 1971-ben érettségiztem Debrecenben, majd 1976-ban szereztem lelkészi oklevelet Budapesten. Ezt követően kerültem Körmendre segédlelkésznek, ahonnan a 80-as évek elején a Reformátusok Lapjához kerültem. Országos lapunk munkatársa, majd szerkesztő helyettese voltam 1993-ig. Közben, 83-84-ben Princetonban (USA, New Jersey) voltam ösztöndíjas, ahol teológiai magiszteri fokozatot szereztem, közben rendszeresen szolgáltam a közeli Manville-i gyülekezetben, sőt az ottani lelkipásztor, Hamza András hirtelen halálát követően egyedül láttam el a szolgálatot. Innen datálódnak amerikai kapcsolataim. Nem véletlen, hogy 1991-ben elfogadtam az amerikai Allen Park ( Michigan) gyülekezetének hívását. Amerikában nagyon jól éreztem magamat, de végül 1993-ban, feleségem honvágya miatt úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Így kerültem az egyházkerület bizalmából a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek élére 1993 őszén, ahol azóta is végzem szolgálatomat. 2008 végén a dunántúli egyházkerület lelkészi főjegyzőjévé választottak, s 2009 óta ebben a tisztségben is szolgálok. Négy gyermekem van, Viola (33), Mihály (23), Borbála (21) és Fruzsina (20.) Feleségem, Ambrózi Ilona a Pápai Református Gimnázium gimnázium angol tanára.
Ha 20 éves lennék, mennék-e vagy maradnék? – Éltem külföldön, s azt tanultam meg, hogy ami a saját életem lényegi kérdéseit illeti, a földrajzi hely másodlagos. Minden ember cipeli saját magát mindenhova, éljen bárhol. Aki tehát valami alapvető, lényegi változást vár attól, hogy külföldre távozik, csalódni fog.
