Dékány Lajosné Éva néni

Éva néni 1922 novemberében született Budapesten. Szülei is templomba járó emberek voltak, őt is így nevelték. Iskolás évei alatt került kapcsolatba az SDG-vel, még egész fiatal volt, mikor megkeresték őket az iskolában azzal, hogy tartsanak bibliaórát. Attól kezdve részt vett az SDG-s munkában, és mindenben segített, ahol szükség volt rá. Nagyon jó barátságba került Naszádi Zsófival, bejárt hozzá az irodába, segített gépelni, meg amit tudott. Sok jó barátságot kötött az SDG-ben, némelyik még a mai napig is tart. Nagyon szerette a sportokat, rendszeresen úszott, szervezetten tornázott, télen korcsolyázott.

Érettségi után egy külkereskedelmi vállaltnál lett üzletkötő, itt kitanulta a könyvkészítés szakmáját, és az angolt, mint idegen nyelvet. Nagyon szerette ezt a munkát, amely természetéből adódóan sok külföldi utazással is járt. Sokoldalúnak kellett lenni, érteni ahhoz, amit értékesítenek, jól beszélni idegen nyelven. Sok nagyon jó barátra tett szert közben.

Férjével, Lajos bácsival 1948-ban kötöttek házasságot, az esküvő a Kálvin téren volt, Muraközy Gyula eskette őket. Négy gyermekük született. Nem volt egyszerű nevelni őket, mert Éva néni teljes állásban dolgozott, este főzött, és éjjel mosott. Úgy gondolja, talán emiatt volt idősebb korában olyan sok betegsége. Minden gyermek jól tanult egyébként, templombajárónak nevelték őket, később maguk is kezdték keresni a közösséget, valamennyien hívő emberek, legidősebb fiuk lelkipásztor lett.

Éva nénit minden érdekelte, nagyon sokat olvasott, utaztak. Sokszor volt, hogy nem ebédelt, mert az ebédpénzből inkább könyvet vett, annyira „oda volt a könyvekért”.

55 évesen ment nyugdíjba, utána egyszerűbb lett a gyereknevelés. Aktívan látogatták férjével a senior SDG-sek összejöveteleit. Ma a Nógrádi úti idősek otthonában laknak, a többi lakóval nagy békességben. 

Üzenet

„Én a legfontosabb szálnak a hitet tartom. Mert ezen az úton nem ért csalódás, ezen az úton mindig megkaptam a segítséget, akár a fizikai, akár a lelki erőt. És az, hogy 61 éves házasok vagyunk, mégis, nem igen voltak viták, mi békességben és szeretetben éltük le ezt a 61 évet.”

 

Feliratkozás Comments for "Dékány Lajosné Éva néni" csatornájára