Dékány Lajos

Lajos bácsi 1921-ben született Budapesten, itt volt gyermek, itt végezte az iskoláit. Az egyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett.

Fiatalkorában tagja volt a KIE-nek. Az SDG-vel felesége, Éva néni révén került kapcsolatba. Nagy hatással volt életére Gyökössy Bandi bácsi személye és tanítása, ő nyitotta fel arra a szemét, hogy más dolgok is vannak a világon, olyanok, amikért érdemes küzdeni. Éva nénivel együtt nagyon fontosnak tartják a lelkiséget, komoly, és mélyen hívő emberekkel tartottak fenn kapcsolatokat emiatt.

Négy gyermekük és tíz unokájuk született, Lajos bácsi büszke rá, és jó érzéssel tölti el, hogy a gyermekek, és a családjaik is mind hívőkké lettek.

Ma a Nógrádi úti református otthonban élnek feleségével. Rendszeresen látogatták az SDG senior konferenciáit.

Üzenet

„Amikor megesküdtünk, a feleségem készítette az esküvői meghívónkat. A jobb sarkában egy ige volt: „Elég neked az én kegyelmem.” Akkor gondolkoztam, hogy ennyi csak az egész, és utólag látom, hogy nem a mi erőnkből történt ami történt, hanem mintha egy burokban lettünk volna, sérthetetlenek lettünk volna. Megvolt a mindennapi kenyerünk, igényünk, nem panaszkodhatunk semmire. Ez az ige a mi életünkben beigazolódott. Egyszerűen hangzik, és egyszerű is, ha az ember úgy gondolja, hogy hinni kell valamiben.”

Feliratkozás Comments for "Dékány Lajos" csatornájára