A zeneszerző teremt valamit, amit megpróbál leírni, mások számára is érthetővé, hozzáférhetővé tenni. Így lesz a kotta. Aztán van egy másik ember, egy kórus élén, egy karvezető, aki értelmezi azt és a leírtak alapján igyekszik újra zenét teremteni abból, hiszen a szerző fejében már megszületett egyszer. A kotta nélkülözhetetlen ebben az esetben, sőt az is lényeges, hogy minél több mindent tartalmazzon, hogy jobban lehessen értelmezni a mögöttes akaratot. Nem csak a hangokat látni, de a dinamikát és a tempót is.

Idén nem voltam pünkösdi legációban, de annál több igehirdetést hallgattam. Kedves református egyházunk nehezen tud mit kezdeni ezzel az ünneppel. Karácsony és Húsvét könnyebben megfogható, a hozzá kapcsolódó népszokások is jobban élnek. Pünkösd már nem Jézushoz kapcsolódik, bár ugye ő (is) küldi, hanem a Szentlélekhez, akiről oly keveset beszélünk. A Szentháromság harmadik, kissé háttérbe szorult személye. Nem csoda ez, hiszen a Szentlélek Jézusra mutat (1Kor 12,3; Jn 14,26). Mégis hiányérzet lehet bennünk a Szentlelket illetően.

Kérdezte egy bácsi, pár lépésre a szombathelyi vasútállomástól... nem értettem a dolgot, biztos az időre gondol, "igen" -válaszoltam. Aztán kiderült, hogy nem erre gondolt... s rájöttem, hogy nem csak az idő békélt meg, hanem én is valamelyest. Több hét után végre Pápán voltam pár napot. Jó ott lenni! Van minden, ami kell: ágy, zongora, internet, és ami a legfontosabb jó társaság. Maradhattam volna még ma is, de el akartam jönni Szombathelyre, hogy itt menjek istentiszteletre.

Nagyon szép itt Ausztriában, ezt már azt hiszem írtam. Nagyon rendezett minden. Beszélgetve a kórustársaimmal többször előjött, hogy milyen jó és szép lehet itt lakni. Nem kell gürcölni, mint otthon, és van idő a családra meg a kis kert gondozására, kulturális programokra. S valóban úgy tűnik, hogy itt van idő, és nyugodtabb az élet. Viszont az is igaz, hogy olyan ingerszegény. Az jutott eszembe mikor az emberek elképzelik a mennyországot, ahol végestelen végig éneklik ugyanazokat a nótákat és minden teljesen unalmas.

Ez a fogalom még Kenyában ragadta rám. Igazából az iskolában is emlegették már, és sok helyen hallhattam volna róla, de nekem Kenyához kapcsolódik, és ott tapasztaltam meg ennek valóságát. Számomra azt jelenti, hogy nem csak megtéríteni akarják a másik embert, hanem az a másik ember érdekli őket, azaz a misszionáriusokat. Ezt azzal tudnám illusztrálni, hogy a St.