Azt hiszem már hetek óta nem volt olyan reggel, amikor nem kellett föl kelni valami miatt időben. Viszont ma végre lehetett lustálkodni. És milyen finom reggeli várt! Eisenstadtban vagyok a kórussal az itten Joseph Haydn Konservatorium meghívásában azért, hogy egy erasmusos projekt keretében J. N. Hummelnek a Der Durchzug durchs rote Meer című oratóriumát előadjuk. Az osztrákok tudnak valamit. Nagyon szép ez a kis város. Minden olyan rendezett benne. Egy egyházi kollégiumban lakunk, amit inkább szállodának neveznék. Reggelire "terülj-terülj asztalkám" volt.

Ez a címe Pál Feri atya idei alkalmainak. Nagy élvezettel hallgatom őket üres óráimban, főleg a vonaton. Az is jó, ahogy mondja, meg az is, amit mond.

Ma öltönyt szerettem volna venni. Egész jól is ment, de nem akartam elkapkodni...még alszok rá egyet. Jártam egy nagyon kicsi üzletben is, ahol egy nagyon fitt, életerős, nyolcvan éves nénike az eladó, meg minden bizonnyal a tulaj is. Szóval próbálgattam, nagyon ajálgatott mindent, közben beszélgettünk. Kiderült mit csinálok, hogy lelkésznek készülök, de Szombathelyen éneket tanulok. Aztán megkért, hogy hadd nézze meg a kezem. Meg akarta nézni, hogy nagy művész lesz-e belőlem. Hagytam.

Különleges legációban volt részem idén Húsvétkor. Nagyszombaton egész éjjel virrasztottunk. Végigjártuk Krisztus szenvedésének útját, persze csak gondolatban, de annak is nagy haszna volt. Zsoltárok (énekelve, olvasva) Jeremiás siralmai recitálva, antifónák, motetták, evangélium és olvasmányok jeles keresztyén tanítóktól a 4-20. századig. Elég sokat készültünk rá. Minden szépen pontosan ki volt gondolva. Minden mozdulatnak, gyertyának meg volt a szerepe. Furcsa volt, mert ennek ellenére nem jöttek túl sokan. Pedig teljesen azt vártam volna.

Nehéz olyankor írni, amikor már régóta nem írta az ember. Ilyenkor mindig olyan sok minden kavarog bennem, hogy nem tudom hol kezdjem, és mi az a legfontosabb, amit le kéne írni...