Október 13-án, Pápán huszonnegyed magammal lelkésszé szenteltek. Korábban nem sokat gondoltam erre a szentelés dologra. Úgy éreztem, hogy inkább egy egyházjogi aktus, mintsem lelki történés, amelyet egyszerűen így lehet leírni: "most már nagytiszteletű úrnak szólítanak." Nem gondolom, hogy nagyobb tisztelet jár egy lelkésznek, mint bármelyik embernek, embersége okán. Nem is nagyon értettem, hogy mire jó ez, és miért van rá szükség. Azt hiszem keveset beszélnek róla az egyházunkban. Nem olyan hangsúlyos, mint katolikus testvéreinknél, ahol ugyebár ez valóban egy szentség.

Az elmúlt hetekben, meg persze a lassan elmúló egy éves munkásságom alatt, de kifejezetten a nyári hónapokban sokat gondolkodtam és beszélgettem arról, hogyan tovább SDG?

Már napok óta tart az olimpiai láz. Londonról szólnak a hírek, a sportolókkal van tele a sajtó. Megdöbbentő, hogy mennyi sportág, mennyi versenyző, mennyi szurkoló, micsoda építmények és mekkora szervezés áll mindezek mögött. E nagy kavalkádban ott vannak a mieink, a mi versenyzőink. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen Magyarország nagyságát, hírnevét öregbítik. Magam is szívesen nézem a meccseket és futamokat. Jó látni, valóban örül az ember szíve, mikor magyar siker születik.

Valószínűleg sok fontos dolog történt tegnap a nagyvilágban, amire lehet majd emlékezni, ami történelmet formáló hatású eseménnyé lesz. Ezek számomra most egészen eltörpülnek, sőt nem is tudok róluk igazából.
Az SDG szempontjából azonban a következő miatt lesz reménység szerint emlékezetes: Kohán Péter, Papp Ádám és Hegedüs Anna segítségével átköltöztettük az SDG irodát és raktárat a Gyulai Pál utca 9-be.
Egészen üres lett a szobám, vagyis a korábbi iroda :)

Első blogbejegyzésem az új honlapon. Kissé megkéstem vele... kissé abba is belefáradtam, hogy a munkámról írjak. Most nem is arról akarok, hanem az egyházi sajtóban és az óriásplakáton is sokat látott Reménység fesztiválról.