Soli Deo Gloria

Nagy öröm - azt hiszem nem csak nekem -, hogy az utóbbi időben közeledés tapasztalható a református egyházhoz közeli ifjúsági szervezetek között. Emberi szemmel nézve és elemezgetve, köszönhető ez a már felnövekedett újabb generációk nyitottságának, személyes kapcsolatoknak, a zsinati ifjúsági iroda összefogó munkájának. S persze összeköt bennünket a feladat és az elhívás. Együtt gondolkodunk, mint a kőbányai alkalmunkon, együtt tárgyalunk a Horánszky utca ügyében, ellátogatunk egymás alkalmaira.

Vasárnap jöttem vissza Pestre a szokásos hat órai alkalomra, amikor többnyire a lakótársakkal leülünk igét olvasni. Ez az alkalom egyébként nyitott, de lehet, hogy már maga a hely is maga után vonja, hogy egy belső, családias kör. Ezúttal egyedül voltam. Az bántott, hogy nem szóltak, hogy nem tudnak jönni, meg kicsit elgondolkodtam, hogy akkor ez így most jól van-e, ahogy van, vagy valamit nagyon elrontunk/elrontok, de jó volt egyedül lenni: gondolkodtam, írtam, vártam, hátha jön valaki.

Sokan posztoltak képeket a békemenetről a facebookon, talán inkább olyanok, akik nem tudtak elmenni. Csak tegnap jutott e a tudatomig, hogy lesz ez a dolog. Mindjárt kedvem is lett hozzá. Az elmúlt időszakban olvasott hírek miatt is, meg azért is, mert vágyom az ilyen megmozdulásokra. Nem tudom mi ez, de amikor voltak azok a balhés, "nem békés" tüntetések, akkor is sokat gondolkodtam, hogy menjek-e, vagy most legutóbb az operánál, bár csak a végén értem oda, de akartam látni, hogy mi van, kik vannak ott. Nem tudom mi ez, hazaszeretet, vagy csak a balhé keresése?

Megnyitott a Kontrasztkiállítás. Tegnap a lónyay-s diákok voltak az első látogatók. Újdonság, hogy itt Budapesten a kiállítás megtekintését egy kiscsoportos beszélgetés követi. Ennek a vezetésében vettem részt tegnap. Jó élmény volt. Érezhető volt, hogy megragadta a diákokat a kiállítás. Persze mindenkit másképp. Volt, aki inkább megvidámodott tőle, s volt aki sírva jött ki. Az egyik tizenharmadikos osztályban arról is beszélgettünk, hogy mennyire találkoznak az élet árnyoldalával a mindennapokban.

Immár tudok az előző bejegyzésemre azzal reflektálni, hogy magam is megtartottam az első kontraszt diákszemináriumot. Ennek az a lényege, hogy egy témát, jelen esetben a sex-sexualitás-párkapcsolat témáját kiragadva a kontrasztkiállítás témái közül, figyelemfelkeltő és elgondolkodtató dolgokat mond az ember. Az is jó benne, hogy nem nekem kellett a nagy részét kitalálni ezeknek az okos, vicces-izgalmas történetekkel tarkított előadásnak.

Hosszabb szünet után ismét Pesten, az "irodában". Érdekes ez az ifjúsági lelkészi munka, mert míg a többi lelkész karácsonykor szolgála a legtöbbet, én otthon pihentem. :)
Az új év első hónapja jórészben a Kontrasztkiállítással és pályázatírással fog telni. Remélem egy-két látogatás is belefér.

A múlt héten az önismereti csoportban olyat játszottunk, hogy egy szimbolikus szentcsaládhoz képest kellett elhelyezkednünk a térben, kifejezve azt, hogyan érezzük magunkat velük kapcsolatban. Hogyan állunk a Krisztus-történettel, az Isten születésével?
A terem legtávolabbi sarkában találtam meg a helyem. Nem kerestem sokáig. Már a feladat ismertetésekor kigondoltam, hogy a babzsák fotelbe vetem magam hanyag, érdektelen formán. Éppen előtte nap fogalmaztam meg, hogy mennyire nem érint meg most ez az egész készülődés, karácsony várás.

Tegnap este újra sikerült Pál Feri atya előadására eljutnom. Különleges, egészen sajátos alkalom ez. Azért is írtam a címben egybe és kisbetűvel Feri atya nevét, mert gyakorlatilag már fogalommá vált a neve és az általa fémjelzett kedd esti alkalom. Megdöbbent, hogy több száz fiatal és még fiatalabb ember hetente képes több órát (vannak, akik már egy órával előbb ott vannak a jobb helyek megszerzése érdekében) áldoznak rá. Tényleg jó! Most a Millenáris Theatrumjában vannak az alkalmak.

Szombaton, amikor a zsoltár- és népdaléneklő versenyről hazaértünk, nem vágytam másra, mint egy hosszú alvásra. Az egész hét, meg ez az utóbbi időszak tele volt utazással, találkozással. Örülök, hogy egy helyben lehetek. Közeledik a karácsonyi hétvége, így most nem is tervezek messzire menni.

Tanult és tapasztalt Mekdsz-s kollégám javaslatára jobban odafigyelek a munkaórák számolására. Azt mondta, hogy jó a kezdeti lelkesedés, de hosszútávon fontosak ezek a keretek az ember testi-lelki egészsége érdekében. Hogy divatosan mondjam: megóv a kiégéstől. Számításaim szerint az elmúlt három napban sikerült +10 munkaórát teljesítenem. Nem akarok ezen különösképpen lovagolni, vagy dicsekedni, mert úgy érzem, hogy nincs miért. Hála legyen az Istennek, hogy segített, vezetett.

számokban: 430 km, 14 hittanóra, 1 áhítat, 1 nyitott SDG alkalom