Kérdezte egy bácsi, pár lépésre a szombathelyi vasútállomástól... nem értettem a dolgot, biztos az időre gondol, "igen" -válaszoltam. Aztán kiderült, hogy nem erre gondolt... s rájöttem, hogy nem csak az idő békélt meg, hanem én is valamelyest. Több hét után végre Pápán voltam pár napot. Jó ott lenni! Van minden, ami kell: ágy, zongora, internet, és ami a legfontosabb jó társaság. Maradhattam volna még ma is, de el akartam jönni Szombathelyre, hogy itt menjek istentiszteletre. Fontosnak éreztem ezt a dolgot, így nem bántam annyira, hogy ha elmegyek, akkor ott délután egyedül leszek a koliban internet és zongora nélkül. Annál inkább rossz volt az, hogy mégsem így alakult a napon. Legjobb lett volna el sem indulni reggel. Az még csak hagyján, hogy eláztam míg kiértem az állomásra. Az is belefért volna, hogy 20 percet késik a vonat. De a késés miatt már nem értem el a celldömölki csatlakozást. (Minden vonat késett csupán az én csatlakozásom ment el időben.) A következő vonat pedig már 35 percet késett. Azt már meg se vártam, úgysem értem volna vele oda időbe. Így végül is Celldömölkön "rekedtem", két lakhely között a vasút állomáson. Csatlakoztam egy katolikus körmenethez, gondoltam jobb lesz, mint a vasútállomáson ácsorogni. Végül a református templomban kötöttem ki, ahol még a konfirmációs vizsgát is sikerült meghallgatnom. Mindez nem kárpótolt igazán. Haragudtam erre az egész helyzetre, s nem értem miért történt így... Jónás, Isten és a tök esete jutott eszembe. Bosszankodom, hogy nem úgy van, ahogy szeretném, de lehet, hogy egyszerűen csak nem látom még a teljes képet. Jó tudni azt, hogy még az ilyen bosszantó és szerencsétlen helyzetekben is Isten jelen van, az események mögött/fölött van.
Azt hiszem az élet ilyen rizikós. Lemondunk valamiről valami más miatt, aztán kitudja, hogy az a másik dolog (vagy személy) beteljesíti-e a hozzá fűzött reményeket.
Van, amiért érdemes:
„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” (Mt 13,44)
"Megbékélt már?"
