Nehéz olyankor írni, amikor már régóta nem írta az ember. Ilyenkor mindig olyan sok minden kavarog bennem, hogy nem tudom hol kezdjem, és mi az a legfontosabb, amit le kéne írni...

Maszáj földön, Kibiniben voltunk az egyházi iskolában. Kiálltunk a több száz diák elé, és énekeltünk, beszéltünk Magyarországról, előadtuk „a kezek” című pantomimot. Ők is énekeltek nekünk. Egy kisfiú vezette az éneket, aki csak azért volt észrevehető, mert az első sorban állt, viszont a hangja könnyűszerrel vezette a népes diákságot, túlszárnyalva azok kíséretet adó tapsát. Tanáruk kérdéseire szépen egyszerre válaszoltak: Are you happy? Yes!

Újra itthon! azért jó volt már hazajönni :) Éppen 15-én repültünk. Az isztambuli repülőtéren körbeálltunk, és egymást kezét megfogva elénekeltük a szózatot.
Aki kíváncsi nézhet néhány képet előlegben :)
http://picasaweb.google.hu/fuletamas/Kenya2010#

ma kaptam levelet a zsinati irodától, amiben felsorolják azt, hogy mi mindent lehet csinálni, és volt egy ilyen című: Királyság!
azt gondoltam : hú, ez jó lehet, aztán láttam hogy jéé,ezek mi vagyunk és jó volt rádöbbeni hogy akár kívül állóként is azt mondanám az SDG aktuális dolgaira, hogy "jó, ez jó lehet"
szóval ezt még úgy betenném a "amire büszke vagyok az SDG- ben " kategóriába:)

Holnap indulunk. Izgulok. Sok érdekeset olvastam a keresztyénség történetéről, az afrikai viszonyokról. A legérdekesebb, hogy egy bizonyos Walls azt írja, hogy a keresztyénségnek ez egy ilyen mélységes sajátja, hogy kultúrák között "vándorol", átadják egymásnak a népek. Zsidóktól, görögökön át, a nyugati civilizációba, és onnét most a déli félteke népeihez, pl Afrikába. És mindez onnan indul, hogy Jézus, a testélételében is egyfajta fordítást adott nekünk. Lefordította az Isten Igéjét, egy adott nemzet, nép, kultúra kontextusára.