Blogok

kávé képe

Szeretem a havat, bár ma kicsit "haragudtam rá", mert nem közlekedtek rendesen a buszok, és igen körülményesen tudtam csak hazajönni. Egyébként viszont nagyon szeretem. A menny elő íze - minden fehérbe öltözik. Persze csak egy kis időre. Ilyenkor eltűnik minden szemét az utcán. A hó betakar, elfed, de el nem töröl. És jó benne nyomot hagyni, meg hallgatni, ahogyan ropog a lábam alatt.

oltás

kávé képe

Kaptam hat oltást a két szép karomba. Sárgaláz, hastífusz, hepatitisz A, B, influenza, H1N1. Márciusban megyek Kenyába egy teológus csapattal megnézni, hogy mit tudnak afrikai keresztyén testvéreink, amit mi nem. Számomra az a kérdés, hogy olyat tudnak, amit mi elfelejtettünk, vagy olyat, amit sosem tudunk. Meg lehet, hogy ez nem is annyira tudás kérdése.
Szóval oltottak, hogy nehogy belehaljak, de nincsen 100%-os védettség. Olyat az ember nem tud. Ezért mondjuk azt, hogy Isten áldjon és őrizzen.

Jónás jele

kávé képe

Egy kedves barátommal beszélgettünk tegnap Jónás jeléről.
Ezt mondja Jézus:
"Mikor pedig a sokaság hozzá gyülekezék, kezdé mondani: E nemzetség gonosz: jelt kíván, de jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele; Mert miképen Jónás jelül volt a Ninivebelieknek, azonképen lesz az embernek Fia is e nemzetségnek....Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel e nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál." Lk 11, 29-30; 32.

Amal

kávé képe

Egy indiai film. Nagyon érdekes. Sok minden van benne: szegények, gazdagok, megelégedés, gyilkosság, becsület, álmok, munka, szerelem, áldozat, bölcsesség. Azt írják róla modern mese. Számomra a megelégedés az, ami a leghangsúlyosabb üzenet. A főszereplő rengeteg pénzhez juthatott volna, de ő folytatta életét a kis riksájával fuvarozva tovább megszokott utasait. Szép film.

Oldalak