szamarcsi blogja

?

szamarcsi képe

A mai reggelem jól indult, s el is határoztam, hogy nem csak a nyavajgásomat olvashtja ma, aki véletlenül erre téved, hanem a pozitív gondolatokat is, amik azért néha néha elöntenek. Mindez addig volt bennem, amíg 3 voltunk a teremben. Aztán jött a többi ember és éreztem, hogy én baromira nem vagyok idevaló. Aztán megjött a tanárunk, kiosztota a zh-kat, amivel újra és újra betudom magamnak bizonyítani, hogy semmit sem érek és hülye vagyok mindenhez.
Szóval nem áradnakl most belőlem a pozitív gondolatok annyira, mint szeretném.
Eszternek üzenem, hogy tudom, hogy szombaton esett a hó, de tegnap is még a hatása alatt voltam.

November 22/ Gyenge idegzetűeknek, egyetm előttieknek nem ajánlott

szamarcsi képe

Most csak azért írok, mert még van egy kis időm a gyakorlatig, és semmi humorom matekozni. Néha így van ez. S csak akkor ciki, ha semmihez nincs kedvem. De így van. REggel kedvtelenül felkelek.(Erről jut eszembe, a hétvégém nagyon pihentető volt: pénteki kelés: 7:30, szombat: 6:35, Vasárnap: 6:00, Hétfő: 5:45=> kíváncsian várom a folytatást.) Szeretnék lelkesülni az egyetemért, de nem megy. Az a rengeteg szivatás vhogy elvette a kedvemet. Lehet, hogy én élem ezt meg tragikusan, mert kiszakítottam magam otthonról, a barátaim, családom, kutyusaim közül, de nem érzem magam jól. "Hol vagyok otthon, nem tudom" Voltak olyan következtetéseim, hogy nem tudom eléggé lefoglalni magam úgy, mint a gimiben. Elvégre elég széles körű az érdeklődésem,pl: zene, színjátszás, SDG. Otthon én voltam a kántor, bár jobb ha úgy írom, hogy kontár. Most semmi. Otthon színjátszós voltam. Néhányam láttátok is a Liliomfita mi előadásunkban. Azt nagyom élveztem. Itt semmi. Egydül, az SDG maradt meg. De a barinőimmel is alig tudok találkozni. Erről a panaszáradatról eszembe jut, hogy mindenki azt mondta, hogy hiányozni fog a gimi, az osztály... A gimi még esetleg, de az osztálytól örülök, hogy megszabadultam. Viszont a barinőimmel, mikor a 7 napból 5 öt minimum 8, de általában többet együtt voltunk, igazán érzem hiányukat.
S elég nehéz most úgy élni, hogy azt az érzést nem tom kiűzni magamból. hogy mindenért én vagyok a hibás.
De legalább esett a hó. Aki ismer, tudja mit jelent ez számomra.

Sikerült!

szamarcsi képe

Kedden du-án kikaptuk a számtech zh-t. És megvan!!!!!!!!!
Nagyon boldog voltam, mert 3 ponttal többet szereztem, mint amennyi az átmenéshez kellene. Olyat is hallottam, hogy az évfolyam 40%ának nemjött össze. Ez várható volt, mert a zh-n azt hittük, milyen vasfegyelem lesz, de hiába ültünk egymás mellett, ugyse tudta volna a mellettünk lévő a választ.
De Fentről segítettek nekem, így tanulhatok a többi vizsgámra.

Zhk

szamarcsi képe

Tudom, hogy már legalább a második bejegyzésem a zhimról, de nem tehetek róla, ezek foglalkoztatnak, hisz már szinte semmi mást nem csinálok, csak zh-ról zh-ra esek.
Ma eddig volt egy közgáz zh-m, s lesz egy Eus, ami 130 oldal. TEgnap 21:30ig tanultam, tudom, ez a legtöbb ember számára semmi, de én hozzá vagyok szokva, hogy nem kell tanulni, elvégre az elmúlt 12 évet úgy csináltam meg, hogy max napi 2-3 órát tanultam, de volt, hogy semmit. S ez eddig bejött, itt nem . Elég nehéz ahhoz hozzászokni, hogy eddig a tanulásból a toppon voltam, s most a fáradozásom azt sem ér.
Tegnap addig akartam tanulni, ameddig el nem alszok a könyv felett. Már 9kor jelentkeztek rajtam a jelek. Betűket kevertem, nem láttam, nem fogtam föl az anyagot. Még bírnom kellett. 15 perc múlvca már a kezdeti megbolondulás határán álltam. S gondolkoztam az abba hagyásról.
Ha az anyagot nem is tudom, annyit sikerült elérnem az elmúlt pár hét alatt, hogy ülni már nem tudok. Eddig se tudtam, de a derekam már elviselhetetlenül fáj+már állni sem tudok egyenesen, mert máér annyira becsípődött az ideg vagy mi.
A hétvégén ellátogattam a Pasaréti ref gyül.-be. Nagyon tetszett. Olyan sokan voltak, hogy végig kellett állni az egészet. Mondjuk, egy régi típusú templomban, mint pl a mienk Berényben, simán elfértünk volna. Az IT jó volt, néhány poén is volt. Annyi volt a baj, hogy nem igazán volt énekes a banda. De a végén ott volt a korona(s ez otthon is mindig ott van, csak otthon játszom, nem éneklem) elénekeltük a Himnuszt!

Számtec zh és egyébb szépségek

szamarcsi képe

Ma reggel 8:15 kor számtech zh-t kellett volna írnom.Be értem.Kellő idegállapotom meg volt(gyomorgörcs, ÉN NEM TUDOK SEMMIT érzés,falat kaparhatnék, menekülhetnék, szóval a szokásos).
Már 8 előtt jó 5 percel ott voltam az előadónál. Ekkor kiderült, hogy mivel túl sokan vagyunk,ezért a GAMosok írják először, mi csak 40 perc múlva.(Ezt persze elfelejtették nekünk mondani) "Lélekemelő" volt ott állni több mint 40 percig a többiekkel, s már nem volt elég körmünk amit rághatnánk. Természetesen előre levontam a következtetést,nekünk 40 percünk se lesz, hogy megírjuk, mert ők 9ig írják, 9:05 re kijönnek, az óra, meg 9:35ig tart. A végén, kb 38 percig írhattuk.DE hogy mit kaptunk:
1. Megadtak egy számot tizes számrendszerben, s át kellett írni 2-es,8-as és 16-os számr.-be. Ugyanez csak 16-os ba kaptuk meg a másik számot.
2.Hány bájt 5 GB? Számológép nélkül!
3.Lebegőpontos számábrázolás!
4.Mi a busz szélesség?/A busz az a vezeték, ahol az adatok áramolnak(ezt csak azért írom, mert magamból indulok ki,s én biztos, hogy a tömegközlekedési járműre kapcsolnék egyből)/
5.Mi a preemptív multitaszking?
6. Mi a terminálemuláció, hol használják?
7. Fogalom meghatározások(k).
8. Ha egy LAN(helyi hálózat)ban 4 alhálózat van, és az IP cím ez meg ez, akkor mennyi a maszk,stb.
Ezeket nem azért írom le, mert én értem meg tudom, hanem mert gimnazista koromban azt reméltem, hogy majd az egyetemen nem kell olyan sok hülyeséget megtanulni, ami nem érdekel és nem fontos. Egy frászt! Több hülyeség, több hasznavehetetlen infó. Kérdésem (költői) az lenne, ha az Édesanyám kémia-fizika SZÁMTECH szakos és Ő sem tanulta ezeket, akkor nekem miért kell?

Tegnap és ma rengeteg Shirchadasj-t hallgattam(a szó értelme, ha jól tudom, az hogy új ének.Ez egy holland gospel kórus, akik minden évben jönnek április végén, május elején Mo.-ra túrnézni,s a produkciójuk nagyon nagyon profi és jó,még ha néha én is rontom Náluk is a szinvonalt). Szóval megnyugtatott a zenéjük.

Gondolom, még ha vki olvassa is ezt a naplót,s volt annyi ereje, hogy a sok hülyeségemet eddig elolvassa, az kellően elfáradt. Én is.
CSak a lényeg van hátra:
SOLI DEO GLORIA

Oldalak