Magunkról

dr. Vörös Károlyné Juhos Magda

Magda néni 1944-46 között volt a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség utazó leánytitkára Veres Etelka után. A Vas utcai Főiskolás leányinternátus vezetőjeként nem csak középiskolásokkal, hanem az egyetemi gyülekezettel is kapcsolatot tartott. Dr. Mézes Zsigmond keddi orvos-bibliakörébe is jártak a régi KIE székházba, de az ő centrumuk a Kálvin tér 8. alatti SDG központ volt.

dr. Szonthy Erzsébet

1926. márciusában született Pestszentlőrincen és itt töltötte élete első 18 évét, az ottani gyülekezethez tartozott. Ez később is meghatározta az életét. Lelkipásztora irányította az SDG-be, így került Balatonszárszóra, ahol 38-tól 44-ig minden nyáron egy hetet töltött. 1948 után 1951-ig, amíg lehetséges volt, ismét járt Szárszóra, de akkor már mint Ruth-kollégista kapcsolódott be az SDG-be.

Szabó Dániel

1933-ban született Hejőcsabán lelkész családban. Középiskolai tanulmányait Miskolcon, a Református Lévay József Gimnáziumban végezte. Orvosi pályára készült, de mint „papgyereket” nem vették fel az egyetemre. Így előbb villanyszerelést tanult, gépkocsivezetői jogosítványt szerzett, majd teológiára jelentkezett. Kiváló tanuló volt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Magunkról csatornájára