Gondolatok, érdekességek

Varga Violetta - Emlékezés Pista bácsira

Pista bácsit egy rendkívül kedves, odaadó és melegszívű embernek ismertem meg. Mindig azt gondoltam róla, hogy van szeme az igazi értékhez. A Soli Deo Gloria Református Diákszövetség kapcsán ismertem meg őt. Gimnazistaként kerültem ebbe a társaságba, mint résztvevő, de később a segítők csapatát igyekeztem erősíteni. Pista bácsi folyamatosan terelgetett bennünket és elnökünkként mindig kivette a részét a munkából, amelyet csodálatosan végzett.

Horváthy Petra - In memoriam Pista bácsi

Tizenhat éves voltam, Pápán szerveztük az őszi SDG hétvégét. Ez volt az első konferenciám, nem tudtam, ki kicsoda, Pista bácsit még csak névről sem ismertem. Az esti áhítat előtt, a pápai refi díszterme előtt állt, látszott, hogy ő lesz a szolgálattevő, nem is mertem megszólítani, nehogy megzavarjam belső elmélkedésében. De őt nem zavarta, hogy fél óra múlva hirdetnie kell Istenünk öröm és tanító üzenetét, megszólított.

Németh Tamás - Ki volt Pista bácsi nekem?

Kilencedik osztályos voltam, amikor kunszentmiklósi gimnazistaként első alkalommal ellátogattam az épp nálunk tartott őszi SDG hétvégére. Renitens diákként érkeztem, viccesnek tűnt ugyanis, hogy egy egész hétvégét a gimnáziumomban tölthetek hetven vadidegen korombeli társaságában. Más akkor nem nagyon érdekelt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Gondolatok, érdekességek csatornájára