Kilencedik osztályos voltam, amikor kunszentmiklósi gimnazistaként első alkalommal ellátogattam az épp nálunk tartott őszi SDG hétvégére. Renitens diákként érkeztem, viccesnek tűnt ugyanis, hogy egy egész hétvégét a gimnáziumomban tölthetek hetven vadidegen korombeli társaságában. Más akkor nem nagyon érdekelt.
Késve érkeztem az esti alkalomra, lassan, lábujjhegyen fellopóztam a gyülekezeti terem karzatára, s közben már hallgattam, ahogy egy igen erős, de kedves hang beszél az ottlévőkhöz. Leghátul találtam magamnak helyet, a beszélőhöz képest légvonalban, a legtávolabbi sarokban, épphogy csak láttam őt. Fél perc sem telt bele, hogy úgy érezzem, csak hozzám és rólam beszél. Magával ragadott a lelkesedése és a diákokért, iskolákért érzett felelősségtudata, a szeretet, ami körüllengte.
A karzatról lefelé jövet megkérdeztem egy idősebb fiút: „Ki volt ez az ember?” Válaszából nem sokat tudtam meg, és mégis mindent: „Ő? Hát, ő Pista bácsi!”
Úgy éreztem, nekem Pista bácsival még „dolgom lesz”, jobban meg kell ismernem. Az ezt követő számtalan SDG hétvége és a későbbi teológus lét csak megerősítette bennem az első találkozás benyomásait. Hálás vagyok azért, hogy ismerhettem, és nyomot hagyott az életemen.
Németh Tamás - Ki volt Pista bácsi nekem?
