A megtalált igazság örömét nehéz magunkban tartani. Rendszeres heti összejöveteleken, vagy csendesnapokon, konferenciákon kibeszélhették ugyan magukból az SDG-sek, a sok mondani-, hirdetni valót, de sokaknak, sokszor szerették volna igazukat felmutatni: ebből a vágyból születtek meg a kisebb nagyobb kiadványok.
Ezeknek a fele kisebb traktátus, füzet; a másik fele már fogásra is jelentősebb, de az összesen huszonhárom kiadvány /alább felsoroljuk/ közül csupán hétnek nagyobb a terjedelme száz oldalnál.
Ha témák szerint csoportosítjuk a kiadványokat, az alábbi arányokat kapjuk:
8 kiadvány vallásos jellegű; bibliaolvasó kalauz, vagy a kálvinizmus érvényesítését kívánja szolgálni. A jegyzék sorszáma szerint ilyen az 1, 2, 3, 4, 7, 8, 9, 13. sz. alatti kiadvány.
5 az SDG mozgalomhoz kapcsolódik /16, 18, 19, 20, 21/. Ezek a Szövetség munkáját kívánják eredményesebbé tenni. Közülük kiemelkedik Fónyad Dezső könyve /16./, amely a diákmisszió legeredményesebb módszereit mutatja be.
6 kiadvány közéleti témát tárgyal, ideszámítjuk a nagysikerű Ady-elemzést /5./ is; a többi a 10, 11, 12, 13 és 23. sz. alatt található.
3 könyvet a szépirodalomba sorolhatunk /6, 15, 17/ és végül
1 a lelki és népi énekeket adja közre /23/.
Két könyv a Magyar Út kiadásában jelent meg; mivel a hetilap az SDG közéleti fóruma volt, ezeket is bevettük a felsorolásba.
Nem szerepeltettük, de megemlítést kíván még a Sztáray Társaság és az SDG közös kiadványa: Tíz kánon /1944/, valamint Fónyad Dezső 1947-ben kiadott „Ki a felebarátom?” című füzete.
A következőkben felsorolt kiadványok zöméről rövid ismertetést is közreadunk, ezt az érintett könyvnél + jellel jelezzük.
Időrendben a Szövetség kiadványai a következők:
1/ 1925 Pap Géza: Bibliaolvasó Kalauz /nyolc hétre, napi jegyzetekkel/, 19 oldal
2/ 1924 Szűcs Ernő: Győzelem a Halál fölött + 158 oldal
3/ 1925 Csűrös István: Példának okáért, 145 oldal
4/ 1925 Makkai Sándor: Öntudatos kálvinizmus + 67 oldal
5/ 1927 Makkai Sándor: Magyar Fa sorsa +, 142 oldal
6/ 1928 Böszörményi Jenő: Verőfényes úton +, 124 oldal
7/ 1928 Szalonnás János? Református ifjú
8/ 1929 Tavaszy Sándor: A kálvinizmus világmissziója +, 52 oldal
9/ 1932 Makkai Sándor: Nem békességet +, 62 oldal
10/ 1933 A Nagy Per /több szerzőtől/, 112 oldal
11/ 1934 Matolcsy Mátyás: Agrárpolitikai feladatok Magyarországon +, 154 oldal
12/ 1934 Pap Béla: Társadalmi rendszerváltás: Evangélium + 120 oldal
13/ 1935 Sándor Ernő: Tudakozzátok az Írásokat +, 64 oldal
14/ 1935 /Magyar Út kiadás/ Kerék Mihály: A telepítése félévszázada Németországban +, 220 oldal
15/ 1935 /Magyar Út kiadás/ Vatai László: Örök sora /versek/ +
16/ 1936 Fónyad Dezső: Bevezetés a Diákmissziós munkába +, 287 oldal
17/ 1936 Onódy Zoltán: Kelt Prága…
18/ 1936 Soos Géza: Mit akar az SDG Mozgalom? , 38 oldal
19/ 1938 Töltéssy Zoltán levelei. 30 oldal
20/ 1938 Soos Géza: SDG Vezetői kiskáté, 28 oldal
21/ 1938 SDG Középiskolás Collégium. 17 oldal
22/ 1939 Balla Péter: Kis Magyar Daloskönyv +, 64 oldal
23/ 1939 Ravasz László: A nagy szakadék. 17 oldal, Morvay Péter: Református Népfőiskolát! 48 oldal /egy füzetben/
A címek legtöbbször keveset, vagy éppenséggel semmit sem árulnak el a könyvek tartalmáról. Pedig rendkívül sok a kiemelkedő képességű szerző mondanivalója, erős és színes a stílusuk. Ennek érzékeltetésére a továbbiakban rövid ismertetéseket adunk közre.
Szűcs Ernő: Győzelem a halál felett
A Biblia szavai a halálról a természettudomány fényében.
A Bolyai főreáliskola matematika-fizika tanára nem csupán diákjai körében volt népszerű, előadásai és írásai mindazok számára maradandó élményt nyújtottak, akik a tudományt és a hitet egyeztetni szeretnék. Az SDG kiadásában háromszor is megjelent „Győzelem a halál felett” című, közel kétszáz oldalas könyvének a varázsa abban van, hogy történelmi és természettudományi alapokról indul, egyértelművé téve, hogy az ember által megismerhető világ a valóság egészének elenyésző töredéke.
A fény és a hang rezgés-tartományából csak egy középső sávot tudunk megragadni – írja - , ha azonban a rezgés csak ebből állna, nem látnánk és nem hallanánk semmit.
Még kevesebbet tudunk magunkról, az emberről. Ha csupán anyag lenne, nem tudnánk magyarázatot találni arra, hogyan indíthatott reformmozgalmakat a sanyargatásai között élő Assziszi Ferenc, miként válhatott Laplace, egy szegény paraszt fia, a természet átfogó törvényeinek fölfedezőjévé.
Az anyag elpusztíthatatlanságát már felismertük, elpusztíthatatlan és örök az anyagiakon túli valóság is; lényegére az Írás mutat rá. De idézzünk magából a könyvből:
„Ha az anyag túléli az időt, mit csinál a lélek aki állandóságában felülmúlja az anyagot. Bennem megváltozhat, kicserélődhet minden anyag, mégis azt mondom, hogy ugyanaz vagyok. A léleknek semmit sem tesz az, hogy minden megváltozik körülötte, hogy átalakul minden, hogy a vértestecskék másutt foglalják el helyüket. Mi történik az ilyen változhatatlansággal, ha a változó anyagi is csak évmilliárdokon keresztül csökken? Ha a semmi anyag ennyire erős, mi lesz ebből a lélekből, amely kormányozza, amely összetartja testünket, azt a testet, amelyben trilliárdok trilliárdjai törekszenek rendezetlen mozgásra? Mi lesz ebből a lélekből?
A tudomány elvezet ahhoz a sejtésez, hogy ha az urán ötmilliárd évig él, akkor a léleknek, ennek a bizonyára nemesebb valóságnak hosszabb az élete. Most tudomány lobogó fáklyája mellett kigyúl a Kijelentés fénye, és e kettő olyan lángolást indít meg, amelyre csekély ez a szó, hogy tűztenger. Nézzük, mit szól a Kijelentés és tudás együtt a lélek értékéről.
Márk evangéliuma 8:6. „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Gondoljuk meg, kinek az ajkán hangzottak el ezek. Nála nem volt szóvirág, nem volt nagyítás. Mélységesen igaznak kell venni a kijelentést. A világot és a lelket hasonlítja össze. Nézzünk bele tudományos szemmel ebbe a szóba, hogy világ, mit jelent ez, és mivel van ez a szó, lélek összemérve. ”
Szól a szerző történelmi személyek halálának társadalmi nyereségéről, arról, hogy a halál nem egyszerűen negatívum. Atilla, az Isten ostora, menyegzője éjszakáján fullad meg, de ezzel Európát vérfürdőtől mentette meg. Ogotáj dzsingisz kán halála hírére haza vonul Batu; százezrek szabadulnak föl és a nyugati kultúra menekül meg. A természetben is számos példa mutatja: egyesek halála mások életét szolgálja. És Szűcs Ernő zárszavában arról is szaval, milyen szándékkal írta könyvét:
„Készült halhatatlan lelkek megmentésére, Krisztus segélyével. Nem írtam a magam dicsőségére, mert a benne felhasznált tudományt Isten engedte nekem megszerezni, a könyvben megnyilatkozó hitet pedig – ami nélkül ilyen munkát a legtudósabb ember sem képes megírni – ugyancsak Istentől kaptam.
Ezt a hitet szívemből kívánom minden olvasómnak, mert e könyv hatása csak úgy lesz teljes, ha követi ezt a Könyvek Könyvének, a Bibliának naponként való olvasása.
Kételyek tava, tengere szokta ezt megelőzni /…/. Úgy írtam e munkát, mintha láttam volna egy-egy olvasómat soraim fölé hajolni. Nem fiatalokat, nem erőseket, nem öregeket, nem gyöngéket láttam, hanem mindenütt a vívódó lelket s egy-egy bibliai idézetből egy-egy képnél átjárt a sejtelem: Isten lelke itt avatkozik be s a végtelen lélek találkozva az Örök Végtelennel, ott mondja el Kálvin János híres szavát: Megtaláltam, megtaláltam!”
Makkai Sándor: Öntudatos kálvinizmus – a református magyar intelligencia számára (Soli Deo Gloria kiadás, 1925. 67. oldal)
A nagy nemzeti katasztrófa ötfelé tépte az egyház szervezetét, a racionalizmus, moralizálás, majd a teológiai liberalizmus nagy veszedelembe szorította a magyar kálvinizmust. Isten csodája, hogy még egyáltalán él. Ebből a helyzetfelmérésből indítja Makkai Sándor püspök, egyetemi tanár, író tanulmányát. Gondolatmenete a vallástól kezdve a teológián, egyházon, világnézeten és kultúrán át jut el a nemzethez, mindezt a hit és a confessio lánca fűzi egységbe. Az alábbi részleteket a „világnézet” és a „nemzet” fejezetből emeljük ki.
„A vallás természetében rejlik, hogy amit lelki élmény gyanánt belsőleg tapasztal, azt ki is fejezze a világ nyelvén. Az ember éppen azáltal lesz Isten nagy harcának terrénuma és eszköze, mert két világrend részeséül teremtetett: fizikai és értelmi lényénél fogva tagja a földi, természeti világnak, hívő szellemi lényénél fogva pedig az Isten országának. De ugyanaz az ember ért és hisz s arra van hívatva, hogy hitével megszentelje értelmét, hitén át Isten országához kapcsolja s ezzel Isten tulajdonává tegye az értelmével megismert természeti világot.”
„A világnézetnek az ad rendkívüli jelentőséget, hogy benne az egyes ismeretek egy központi érték körül rendeződve, s ahhoz viszonyulva egy életcél képévé csúcsosodnak ki, amely mint életeszmény, döntőleg befolyásolja az egyének a világban folyó egész életminőségét és gyakorlatát.”
„A keresztény ember megszabadult attól a kárhozatos szuggesztiótól, amely hazug módon el akarta hitetni vele, hogy ő a maga ura lehet. És hogy szabadult meg? Úgy, hogy egy másik akarat hatalmas szuggesztiója alá került, az Isten uralma alá, aki sohasem áltatta azzal az embert, hogy az ő szolgálatára teremtette. A különbség azonban abban rejlik, hogy míg a Sátán eltitkolt uralma az ember romlására vezet, addig az Isten nyíltan követelt uralma az emberi, igazi életének megvalósulását jelenti.
Kálvin szerint tehát az értelem, akár tudja, akár nem, mindig szolga és eszköz, még pedig a Sátán, vagy az Isten hatalmában.”
„A kálvinizmus szerint mint au egyes egyéneknek, úgy az egyes nemzeteknek is külön, speciális hivatásuk van a világban, s a világ istenivé válása nem egy nivellírozás eredménye, hanem ellenkezőleg az egyes nemzetek sajátságainak keresztyén szellemben valókifejeződése által remélhető. A kálvinizmus saját történetének örök bizonyságai alapján vallja azt, hogy mindig az a legéletteljesebb s ezért legértékesebb kereszténység is, amelyik nemzeti lélekben találta meg tökéletesen megfelelő életformáját s így a nemzet életében mintegy természetes talajára talált, amelyből eleven és megelevenítő erővel buzog fel a világba.
Az a legéleterősebb keresztyénség, amely a maga egész tisztaságában nemzeti eszményévé tud lenni és az a legerőteljesebb nemzet, amely minden életrevaló tulajdonságával tiszta keresztyénné tud lenni.”
Makkai Sándor: Magyar Fa Sorsa – a vádlott Ady költészete (A Soli Deo Gloria kiadása, 1927. 142. oldal.)
A húszas évek hivatalos irodalmárai a vergődő, a buja, az átkozódó Adyról írtak. Amikor az SDG megkérte Makkai Sándort, akkori debreceni püspököt, írjon tanulmányt a fiatalság eligazodására az elmarasztalt költő életművéről, vállalkozás kockázatos volt, szembekerült minden addigi Ady-tanulmánnyal. Művével Makkai fordulatot hozott Ady értékelésében, Isten-keresésében, Isten-szomjúságában a magával-sorsával bátran szembenéző, a halál rokonságát vállaló költőt mutatja be, a farizeus-keresztyénséggel szemben a legigazabb, legmélyebb keresztyénséget.
A „Magyar Fa Sorsa” időtálló mű, az Ady-értékelések sorában csak Vatai László: Az Isten szörnyetege című nagytanulmánya hasonlítható hozzá. Részletek még tükörcserépként sem villanthatják fel a könyv nagyságát, lényegét, ezért arra szorítkozunk, hogy a Bevezetésből és a Befejezésből idézzünk fontos részleteket.
„Ady Endre, a nagy, szomorú szemű, gőgös, beteg vádlott, életében és halála után már több törvényszék előtt állott, de mostanság mind többen igyekeznek őt egy igazán döntő fórum, a magyar ifjúság elé állítani. Ebben a perben a magyar ifjúság, értvén alatta a 16-24 éveseket, igen érdekes és fontos pozíciót tölt be. A hivatalos irodalom és a nevelők, mint felperes, vádat emelnek Ady ellen az ifjúság törvényszéke előtt, az ifjúság feletti uralomért. Tehát az ifjúság itt egyrészt bíróság, de másrészt vádlott is. Az Adyt érő vádakkal kapcsolatosan az ifjúságot is vádak érik és így ebben a perben az Ady fölött ítélkező ifjúság önmaga fölött is ítélkezni fog. Nemcsak érdekes, de félelmes, lelkünkbe, jövőnkbe vágó per ez.”
A vádak, amelyekről eleitől fogva szó van Adyval és költészetével, kapcsolatban, a következők: gőgös nemzetköziség és hazafiatlanság, satnya érzékiség és erkölcstelenség, nagyképű homályosság és érthetetlenség, beteg tagadása minden pozitív szellem-erkölcsi értéknek, a romlás és halál dicsőítése, az ideiglenes bűnbánat komolytalansága, a vallásosság affektálása, egyszóval, az ismert ősi fogalmazás szerint, hogy „nem tiszteli az isteneket és a törvényt, s megrontja az ifjúságot.”
De ezzel kapcsolatban az ifjúság is vád alá kerül azért, hogy prófétájául fogadta ezt a költőt, hogy könyveit mohón olvassa és pedig a régebbi nagy nemzeti költők elhanyagolásával és lebecsülésével, hogy ideáljának, mintaképének tekinti a Halál Rokonát, akit életében is követni akar.
Tudom, hogy aki hozzászól ehhez a kérdéshez, az súlyos lelkiismeretbeli feladat előtt áll. Nem az a megbízatásom, nem is lehetek, nem is akarok bíró lenni ebben a perben. Én csak annak az ifjúságnak az igaz barátja lehetek és akarok lenni, aki a véleményemet kérdezte, az őszinte meggyőződésem szerinti igazság kifejezésével. Dönteni, magukra nézve, ők maguk fognak.”
És a befejezésből:
„Református keresztyén öntudatom és álláspontom szerint olyan ifjúságot kell nevelni, amely az élet egész vonalán öntudatosan vállalja nemzeti és egyéni küldetésének súlyos, szent misszióját. Nemcsak lelkesedő, a jóért rajongó, idealizmusában fennkölt ifjúságot akarok, hanem öntudatosan nemes ifjúságot. A történelem és az irodalom egyoldalúan ’fehér’ kezelése, minthogy a valósággal nem egyezik, két nagy veszélyt rejt magában: délibábos, irreális nemzeti érzést növel és az az életharcban erőtelen erkölcsi szentimentalizmust táplál, amelyek odavezetnek, hogy a nemzeti érzés is, az erkölcsi érték is frázisokká lesznek, amelyek nyilvános alkalmakkor színesen és hangosan puffognak, de az élet harcában, a tettekben és a tényleges magatartásban csak takarói lesznek az egyéni érdekeknek és a bűnnek…”
„Igaz és nem is titkoltam el, sőt mindenütt kimutattam, hogy Ady a magyar költő és a magyar faj sorsának felpanaszolásában sokszor és sokban vad, túlzott, keserű és igaztalan volt, hogy szociális felfogásában tévedett, de viszont kétségtelen, hogy Széchenyi óta és mellett leginkább tőle lehet tanulni kritikai hazaszeretetet, amely a nemzet sorsának és bajainak belső okait látja, fájlalja, amely a régi bűnök ellen öntudatos harcra késztet és önámítás nélkül, világosan hirdeti, hogy a nemzetnek, ha élni akar, a maga életét kell élnie, hogy egyetemes értékű emberi életet kell a maga módján termelnie, s hogy a saját vezetését csak saját legértékesebb szellemű és jellemű fiaira szabad bíznia. És én rendületlenül meg vagyok győződve afelől, hogy erre a kritikai szeretetre nemzete iránt soha nagyobb szüksége nem volt a magyarságnak, mint ma és jaj neki, ha frázisokért és görögtűzért feláldozza ezt a megmentő és megtartó szeretetet. Én volnék a legboldogabb, ha a magyar ifjúság Ady tragikus látását ’az eltévedt lovasról ’ megcáfolná és bebizonyítaná, hogy a magyarságnak megvan az elvitathatatlan, mert pótolhatatlan polgárjoga Európa művelt népei között és az emberiség nagy közösségében. De ehhez az első lépés éppen az Ady által hirdetett tragikum ismerete, öntudatos feldolgozása a lelkekben és az így megedzett életakarat diadalravivése.”
Böszörményi Jenő: Verőfényes úton
Elbeszélések. 1928.
Az ajánlás helyén: „A könyv egész jövedelmét a Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetsége Balatonszárszón levő üdülője javára adja át a Szerző.”
Ravasz László előszavával: - … „egyszerű fotográfiákat nyújt, hű és jó fotográfiákat az előttünk álló egyetlenegy tárgyról, az ezerszínű életről.” /…/
„Érdekessége ennek a könyvnek az, hogy a magyar életnek éppen azt a metszetét adja, amelyik még nagyon kevéssé van feldolgozva. Suburbanus világ ez, de a nagyalföldi városok suburbanusa tárul itt elibénk. Magyar primitívek:A tanyai ember örök gyermeksége.” /…/ „Mosolyog ennek a népnek sok megható és kicsinyes vonásán, de mintha mosolyát egy eltitkolt könnycsepp világítaná meg.” /…/ „Van ebben a könyvben valami pásztori hangulat. Prózába átírt tilinkó hang.”
Mustra a tizennyolc novella közül kettőről
A nagykendő
Egyik negyedikes gyerek mindig rongyos. Pincelakásban laknak, sok a gyerek, a mama tartja el a családot, reggeltől estéig napszámba jár, még sincs meleg ruhája. A tiszteletes jó emberei összeadják a pénzt, jó meleg nagykendőt vesznek az asszonynak karácsonyra. Az áruház főnöke – amikor meghallotta, kinek veszi a pap a nagykendőt, ragaszkodott ahhoz, hogy a legdrágábbat vegyék, de – mint a pénztárnál kiderült – ő a saját zsebéből fizette ki. A gyerek anyja később szégyenkezve vallotta be: eladta a nagykendőt, hogy fázós kisfiának télikabátot vehessen.
A virágcsokor
A Mester-utcai polgári lányiskolában a hittanórán a tiszteletest névnapján virágcsokorral köszöntik fel. Kis Juliska sír, csak ő nem járult hozzá a csokor költségeihez, mert kenyérre sem telik nekik. A tiszteletes megvigasztalja, néhány koronát ad neki azzal a feltétellel, hogy azt a cukrászdában költse el uzsonnára, ami habos csokoládéval kezdődjék, és dobostortával végződjék.
Hazafelé menet a hitoktató betér a körúti élelmiszerüzletbe, s nicsak ott látja a Kis Juliskát, aki ijedten kér bocsánatot: a család éhezik otthon, azoknak vásárolt. És a befejezés:
„Amikor hazaértem, már ott volt a csokor az asztalomon. Néhány napig éltek a virágok. Azután örök törvény szerint elhervadtak. De az a virág, amelyet Kis Juliska tűzött csokorba: ma is gyönyörűen illatozik. A szeretet az égi virág a földön, amely mennyei illatot áraszt maga körül. És amíg ez itt pompázik: addig nincs okunk a szomorúságra!”
Tavaszy Sándor: A kálvinizmus világmissziója (Soli Deo Gloria Kiskönyvtár, 1. füzet. 1929. 52 oldal)
A szerző a kolozsvári Református Teológia igazgatója volt, aki az SDG szárszói konferenciáján a fenti címmel tartott előadást, majd annak szövegét - az SDG kérésére - könyvkiadás céljára megküldötte. A könyv előszavában előadásának szellemi-lelki környezetéről így ír:
„Ezt a tanulmányomat a balatonszárszói táborban, egy előadás keretében adtam elő. Gondolataimat egy komolyan tusakodó ifjúságnak mondtam el, talán több közvetlenséggel, mint amennyit ebbe a tanulmányomba belevinni sikerült. De ott se vezetett a közvetlenségre törekvés vágya, mert a mi ügyünk nem a mi ügyünk, nem a mi szívünk ügye, hanem a minket megragadó Úristen ügye. Közvetlen, meleg testvéri környezet vett ott körül, de minden jelenlévő ifjú barátom tudatában volt annak, hogy a saját érzelmei, gondolatai és igazságai felett és azokon túl van az Úristen dicsősége, amely nemcsak nagyobb mint a mi érzelmeink, a mi gondolataink és a mi igazságaink, hanem merőben és fölényesen más, tehát áldozatul is kell mindezeket vinnünk, hogy akarata szerint használja fel az Ő dicsőségére.”
A Soli Deo Gloria mindig is a diákmisszió kemény és áldozatos feladatát kívánta teljesíteni, ezért Tavaszy professzor elmondott, majd a könyvben is megjelent szavai mély hatást gyakorolt rá. Ezért könyvéből is a küldetés értelmezését idézzük.
„A misszió: misszió és nem propaganda. Más a propagada és más a misszió. A propaganda célja valamely egyéni, vagy pártérdek szolgálata, a misszió célja pedig túl van minden egyéni és pártérdek szolgálatán. A propaganda mindig az egyéni vagy klikk-érdek önérvényesülésének elvén, a misszió pedig az önmegtagadás és önfeláldozás elvén nyugszik. A propaganda csak at eredményen csügg, a misszióra nézve csak feladatok vannak, mert az eredmények felmérése egyedül az Isten dolga. A propaganda mindig az elismerésre pályázik, a misszióra nézve közömbös az elismerés, mert Isten előtt az ember számára nincs sem érdem, sem elismerés. A propaganda törtet és gyűlöl, a misszió csak szolgál és szeret. Íme! – tehát a misszió emberfeletti követelményeket támaszt, a missziót tehát ember nem űzheti s mégis az embernek kell űznie. A propaganda merőben emberi, a misszió pedig merőben isteni. A kettő közötti ki nem egyenlíthető, minőségi különbség éppen abban áll, hogy a propaganda alanya az ember, a misszió alanya pedig az Isten, és pedig a Szentlélek-Isten. Amíg a propaganda az erőkifejtésen, a misszió az engedelmességen fordul meg. A missziót a Szentlélek űzi, s nem az ember, de nem az ember nélkül, a propagandát az ember űzi és nem Isten, de Isten nélkül. Ahol a propaganda vetette meg a lábát, ott a misszió holtpontra jutott, mert Isten az emberrel nem konkurrál, de az Istennel konkurráló embert Isten ítélet alá veti.”
Makkai Sándor: Nem békességet…
Evangélium és humánum
Az Evangélium szociális üzenete
Evangélium és egyház
SDG kiadás, 1932. 62 oldal
A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság 1932. március 9., 10. és 11-i felolvasó ülésén tartott előadások néhány kiragadott gondolata.
/…/ A protestantizmusnak a korszellemmel való azonosítása valóban a lényeget: az evangéliumot hullatta ki a keresztyénségből. A XVIII. és XIX. századok új evangéliumot hirdettek, amely külső vonásaiban sok olyant hordozott, ami a reformáció által felszabadított igazi evangélium látszatát mutatta, de egész lelkületében idegen tőle. Ez az új evangélium kultusza, amely a modern nyugati kultúra szülőanyja és éltető ereje.
A világ szekere rohant a széles pompás úton és az egyháznak látnia kellett, hogy az emberek felülnek reá és őt ott hagyják.
Két lehetőség maradt. Az egyik: kiemelni a veszedelemből, letépni a világ szekeréről azokat a lelkeket, akiknek szívéhez az egyetemes romlottságban is elhatol a megtérésre hívó szózat, /…/ a másik lehetőség az alkalmazkodás. Az evangélium alkalmazása a humánumhoz, amelynek célja a kultúra keresztyénné tétele, átitatása az evangélium lelkével. Ez a törekvés szülte a modern protestáns teológiát. /…/
Elég különös, hogy nemcsak a világ fiai, hanem a keresztyének is elfejetkeztek arról az életparancsról, amellyel az Úr Isten az embert útnak indította, amikor a világba helyezte: „A kert minden fájáról bátran egyél.” Ez nem engedmény, hanem parancs volt, egyenes kötelezés arra, hogy merj enni, hogy ne engedd ki az életet a kezedből, hogy egyetlen lehetőséget se hagyj kihasználatlanul, amit a világ kínál, azzal az egyetlen korlátozással, hogy mindent szabad, sőt kötelesség fölhasználni, de csak legmélyebb értelme szerint, vagyis arra, amire Isten alkotta.
A technikai kultúra fölhalmozó természete olyan jellemrontást eredményezett, amely ellen csak egy elszánt egyszerűségi és takarékossági szabadságharccal lehet fölvenni a küzdelmet, ami az evangéliumi keresztyénségnek és mindenekfelett a kálvinizmusnak a lelkéből folyó életprogram.
Az őskeresztyén kommunizmusa a lélek útjából akarta a nehézséget eltolni, s nem a javak elosztása, hanem teljes jelentéktelenné tétele volt a célja.
Az utópiák az ellentétek kizárásával az életet magát állítanák meg, míg az evangélium az emberek közötti különbségeket világrendi tényezőnek tartja, s pedig egyenlően alkalmasnak arra, hogy bennük a szeretet éppen a sajátos gátak és veszedelmek fölött győzedelmeskedjék.
A keresztyén szeretet munkáival a szenvedés nem fogyott, hanem hatványozottan nőtt. De miért? Mert a Szeretet láttatta meg a nyomort.
Abban az óriási ember-krízisben, amely a mai egész társadalmi és kulturális életet összeomlásba sodorja, a Krisztus egyházára olyan misszió vár, amely minden eddigi megbízatást messze hajótöröttek csendes aziliuma, nem lehet összeroppanó emberi rendszerek eszköze és igazolója, hanem az Antikrisztus ellen szervezetten és felfegyverzetten felvonuló, egyetlen parancsszóra együttharcoló hadserege kell, hogy legyen Krisztusnak a Föld végső határáig.
Az egyháznak a maga hamis békességét, amelyet a világgal kötött, ezt a mindkét felet megrontó megalkuvást föl kell bontania. Nem szabad békében hagynia az embert, eki megbékült a benne lakó állattal és feladta lelkét.
Matolcsy Mátyás: Agrárpolitikai feladatok Magyarországon /1934/
A 154 oldalas tanulmányt lezáró tartalomjegyzék után a következőket írta a kiadó Szövetség:
„Talán különösnek tűnik, hogy a Soli Deo Gloria ifjúsága ad ki egy ilyen könyvet, amelynek problémaköre látszólag igen távol áll a Soli Deo Gloria Szövetség programjától. Pedig ez így van rendjén. A Soli Deo Gloria már többször megmutatta, hogy az egyetemes magyar kérdéseket magához igen közelállónak tartja. A Soli Deo Gloria hiszi és vallja, hogy csak az evangélium ereje hozhat megigazulást, új életet az egész magyar földön. A kálvini világnézet szerint pedig az evangéliumnak az élet minden területét át kell itatnia. Az Evangélium annyi, mint igazság, erő, élet.”
A könyv jelentőségét Szekfű Gyula az előszóban így határozza meg:
„Matolcsy Mátyás könyve … részletes szaktanulmányokra, a saját és az egész kiterjedt irodalomra támaszkodik, s nem csak hogy először foglalja össze szintézisbe az egész kérdést, de nem áll meg a föld és megművelése és jövedelme vizsgálatánál, hanem megmutatja azokat a módokat, amelyekkel a szegény magyarságnak néhány százezer tehetségesebbje tényleg földhöz juthat, s ezzel a mi földbirtokstruktúránk és társadalmi berendezésünk is szélesebb alapokra helyezhető … Érdeme, hogy a kérdést kiemelte az elméleti és politikai vitákból s a pozitív megoldás síkjára tolta át, ahonnan alig lesz eltávolítható.”
A szerző – mindjárt láthatjuk – valóban nem áll meg a valóság bemutatásánál, hanem konkrét, számszerű javaslatokat ad a földreformra és az eredményesebb gazdálkodás feltételeinek megteremtésére.
A szerzői előszót és a bevezetést az alábbi négy fejezet követi:
A mezőgazdaság jelenlegi struktúrája Magyarországon
Az agrárpolitika feladatai
Az agrárpolitika által előidézett struktúraváltozás tőkeszükséglete és a megrázkódtatás-mentes struktúraváltozás időtartama
Magyarország nemzeti jövedelmének és közteherviselő képességének alakulása az agrárpolitika feladatának megvalósítása után
Már a „földreform” kifejezést helyettesítő fogalmak címekbe válogatása is jelzi a közgazdász-író taktikus-politikus vénáját. Karakánsága pedig az, hogy az SDG-nek kiadásra átadott tanulmányt Prohászka Ottokártól, az aranyszájú katolikus püspök-szónoktól kölcsönzött mottóval indítja. „Szükségesnek tartottam – írja - , hogy az új magyar agrármozgalom hajnalán egyrészt a nemzet legfontosabb problémáját, a magyar föld és a magyar nép viszonyát a rideg számok tükrében bemutassam, s hogy másrészt e viszonyok várható alakulására vonatkozó számításokat végezzenek.”
A „rideg számok” elsősorban a birtokmegoszlásra vonatkoznak, az 1930. évi statisztika alapján:
(táblázat)
Pap Béla: Társadalmi rendszerváltozás: Evangélium
Soli Deo Gloria kiadás, Magyar Út könyvek sorozat, 1934. 120 oldal
A könyv három fejezetből áll:
Az Evangélium szociális üzenete és a XX. század legfőbb szociális kérdései
Az Evangélium szociális üzenetének érvényesülési lehetősége a modern igehirdetésben
Mérföldkövek a modern protestáns szociális igehirdetésben
A bevezetés egyértelműen megjelöli az írás célját:
„A ma emberének tragédiája abban van, hogy a tegnap világa kivetette magából és a holnapé még nem fogadta be. Károg egy összedőlt világ romjain, de nincs benne elég erő, hogy rázendítsen az új világ himnuszára. Mintha végnélküli kamaszkorban vajúdnék: túl cinikus ahhoz, hogy gyermek legyen és túlságosan gyermek ahhoz, hogy férfiszámba menjen. Régi rendszerek sokáig foltozott ruháját kinőtte, keze-lába messzire kilóg belőle; ott is hiányos, ahol még takar az öltözettel. Tehetetlenül tapasztalja, hogy a szellemi és gazdasági élet sok évig aluvónak hitt vulkánja újra kitört és kitörőben van. Új lávarétegek jőnek napfényre, s még nehéz eldönteni, mit fognak eldönteni, mit mentesen hagyni: a kihűlő lávarétegeken a holnap kultúrájának milyen új bora fog teremni?
Az a ködös és bizonytalan jelentésű fogalom, amellyel ezt az egész átváltozási folyamatot betakarja, a tegnap bűneit és a holnap feladatai kifejezi: szocializmus. Szocializmus: ez az a varázsszó, amely ma minden embert tűzbe hoz, mindenkit érdekel, mindenki beszél róla, mindenki foglalkozik vele és mindenki mást ért alatta. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szociális kérdést a XIX., vagy a XX. század szülte, előtte nem volt és utána nem lesz. Nem! Szociális kérdés azóta van, hogy az első ember fellépett a történelem színpadára. Örök útitárs. Árnyék, amely hol halványabban, hol sötétebben, hol előre, hol hátravetődve, de elkíséri születésétől a haláláig az emberiséget. De jelenti azt, hogy ez az árnyék ijesztővé nőve és sötétedve vetődött a ma embere elé. Szakadatlanul látja, nem térhet ki előle? van szociális kérdés és számolnia kell vele. A szociális kérdés-komplexum gerince és bélyege lett a XX. század nemzedékének és ezzel egyúttal a keresztyénségének is. A XX. század keresztyénsége napról-napra találkozik a szociális kérdésekkel, de a szociális kérdések még nem találkoztak az Evangélium feleletével. A keresztyénség, ha Krisztus Evangéliumának méltó hordozója akar lenni, nem odázhatja el tovább ezt a találkozást. Létkérdése lett számára annak tisztázása – úgy néz kifelé, mint befelé –: mi az Evangélium álláspontja az egyes megoldására váró szociális kérdésekkel, valamint a szocializmussal, mint történelmi jelenséggel szemben?
A keresztyénségnek ezt a feladatát még sürgetőbbé és időszerűbbé teszi az a körülmény, hogy a megzavart, kiábrándult hamu alatt pazarló, de fellángolni vágyó emberi szív, valami kényszerűséggel menekül az Igéhez. Van, aki azért, hogy meghallgassa, van aki azért, hogy örökre leszámoljon vele. A hitetlenség még sohasem volt ilyen művésziesen megszervezett, mint ma, és az „idők teljessége” óta sohasem volt annyi Isten-szomjas lélek, mint most. Az igehirdetés előtt sohasem állott akkora lehetőség és sohasem fenyegette akkora veszedelem, mint a reánk következő évtizedekben. A ma emberének vannak kérdései, de nincsenek feleletei. Az Igének örök feleletei vannak, de szemtől-szembe kell vele állítani a kérdező embert. Ennek a találkozásnak előkészítése a szociális igehirdetés feladata. De ezt csak akkor végezheti el, ha azzá lesz, amivé lennie kell: élesen zengő, határozott hangú kürt, előre kinyújtott kéz, Mene Tekel, Tűzvészre, menyegzőre meghúzott harang szava, inspiráció a modern élet minden vonalú válságában. Nagy isteni „Igen”-ek és „Nem”-ek olyan erővel való hirdetése az új utakat kereső, szociális kérdések alatt nyögő és szociális kérdésekkel bíbelődő világ számára, hogy az minden rémült süketsége mellett meghallja, megértse, leboruljon előtte és boldog megvalósítója legyen.
A szociális igehirdetés feladata ennek a munkának felismerése, vállalása és betöltése.”
Az I. fejezet alfejezetei: Az Evangélium szocializmusának alapelvei, A kenyér, A munka, A tőke, A család, Az állam, Nacionalizmus-Internacionalizmus, A háború.
II. Igehirdetés és a közgazdaság, Közvetlen és közvetett szociális igehirdetés, Objektív és szubjektív elem a szociális igehirdetésben, A szociális igehirdető egyénisége, S szociális igehirdetés alaphangja.
III. A modern protestáns szociális igehirdetés felosztása, A német, A svájci, Az angolszász, A magyar szociális igehirdetés.
Ezekből néhány, alapvető fontosságú, önmagában is megálló gondolatot idézünk.
„Az Evangélium szocializmusa teocentrikus, tengelye és centruma Isten. A humanisztikus szociológia szkeptikus és pesszimista az Istennek és az Ő világtervével szemben, de optimista az emberrel és az ő munkájával szemben, mert abból indul ki, hogy az emberi természet önmagában véve jó és képes arra, hogy egyszer tökéletes legyen.”
„Meddig mehet és meddig kell elmennie a keresztyénségnek a szociális kérdésekkel kapcsolatban? A kérdés azért nehéz és kényes, mert ha túl rövidet lép, elveszti a kapcsolatát az élettel, elveszti aktualitását és így nem teljesítheti hivatását. Ha túl messzire megy, exponálja magát egy bizonyos társadalmi rend és berendezkedés mellett, megtagadja lényegét, meghasonlik önmagával: a divat és aktualitás miatt feláldozza abszolútságát és örökérvényűségét. Az Evangélium sokkal több, mint egy új világrend, vagy társadalmi berendezkedés, de jaj e mi keresztyénségünknek, ha ez az új világrend az Evangélium inspirációja nélkül születik meg.”
„/…/ a szociális újjászületést mindig megelőzi az egyéni újjászületés. Nincs társadalmi újjászületés egyéni újjászületés nélkül!”
„Minden humanisztikus és materialisztikus társadalmi elmélet szerint az első feladat a társadalmi keretek megváltoztatása vagy megőrzése. A régi formákat ki kell irtani gyökerestől és az új formák új embereket fognak termelni. Az Evangélium szocializmusa tudja, hogy nem a keret szüli a tartalmat, de a tartalom a keretet. Nem a meder a folyót, de a folyó a medret. /…/ Ma az emberiség válsága azért mérhetetlen, mert nem arról van szó, hogy az egyik edény megrepedezett és kifolyik belőle a kultúra és a lélek tiszta nektárja, hanem azért, mert maga a történelem bora, az emberi lélek ecetesedett meg. Ezért hiábavaló kísérletezés a materiális szocializmus minden formája. Végső megoldást nem ad, mert csak azt teszi meg, hogy a megecetesedett és íztelenné vált lőrét más formájú edénybe tölti. A történelem vérrendszere beteg, csak az Evangélium beoltásával gyógyulhat meg.”
„Minden materiális rendszer fegyvere szükségképpen az erőszak, módszere az uralkodás. Az Evangélium szocializmusának fegyvere a szeretet és módszere a szolgálat.”
(kép)
Sándor Ernő: Tudakozzátok az írásokat
A Soli Deo Gloria Szövetség kiadása, 1935. 64 oldal
A szerző, a fiatalok szellemi-lelki életét jól ismerő egri hitoktató lelkész konferenciákon, csendesnapokon számtalan diákot vezetett el Krisztushoz, az Íráshoz. Bibliaolvasó vezérfonala rendhagyó: a hét minden napjára javasol az evangélistáktól néhány verset és ehhez hetenként összefoglalva mellékel féloldalnyi eligazítást.
A bibliaolvasó kalauz gyakorlati célokat szolgál: a kollégium összejöveteleire ajánlja, s a vezetők-résztvevők beszélgetéseinek indítása minden hét /minden oldal/ javaslatához a témát feldolgozó négy-öt kérdést csatol. Szándékát jól érzékelteti az elősző:
„Régi szükséget akarunk betölteni, amikor ezt a bibliai vezérfonalat s egyúttal bibliaolvasó kalauzt kezébe adjuk a Soli Deo Gloria Kollégiumok vezetőinek és tagjainak. Minden beszéd és minden munka hiábavaló addig, amíg a kollégista nem lesz az Igével naponként társalkodó lélek. Csak ezen a fundamentumon épülhet erős öntudatos református keresztyén élet. Luthert, Kálvint és az égőszívű magyar reformátorokat is az Isten Igéje tette látókká, hősökké s mindig az Ige fegyverével győztek.
Ez évben az evangéliumokat dolgoztuk fel.
A hetenkénti vezérfonal lehetőség szerint kapcsolódik a kollégiumi munkaprogram második esztendei anyagához. A naponkénti textusokat is úgy válogattuk össze, hogy bizonyos mértékig vonatkozásuk legyen a kollégiumi gyűlésekre szánt rövid magyarázathoz és a kérdésekkel ellátott részekhez.
Most már kinek-kinek a hűségétől függ, hogy naponként tudakozza az írásokat. Aki Jézus Krisztust igazán akarja követni, naponként fel kell vennie az Ő keresztjét. Az Igeolvasás is kereszt, de akik megnőnek alatta és megtartják azt, amit keresnek. Az Akinek hatalma van az emberi szívek fölött, tegye áldottá az Ige olvasását, hogy Isten dicsősége növekedjék ezen a földön, sok megváltözozz diákélet által.”
Kerék Mihály: A telepítés félévszázada
A mezőgazdasági telepítés rendszere és eredményei Németországban 1886-1935-ig
Magyar Út kiadása, 1935.
A magyar földkérdés szakavatott ismerője ebben a könyvében a kisgazdák németországi föld- és házjutatásának eredményeivel ösztönzi, hibáival a buktatóktól óvni kívánta a hazai telepítés híveit. A németek luxus-telepítést végeztek: az igénybe veendő földeket készpénzért, drágán vásárolták meg és az I. Világháború utáni mezőgazdasági prosperitás lázában nem számoltak a dekonjunkturával, s így a friss telepesekre hárított költségeket azok képtelenek voltak árbevételből fedezni.
A könyv történeti áttekintést ad a nagyszabású német telepítésről, majd a föld, a telepesek és pénzügyek oldaláról világítja meg a folyamatot. Bemutatja a terveket készítő és lebonyolító szervezeteket, a telepesek hosszútávú segítését, majd jellemzi a telephelyeket és eredményeket.
Magukat az új házhoz-földhöz juttatottakat korábbi foglalkozásuk /paraszt, munkás, kisiparos, más városi elemek/ szerint csoportosítva jellemzi.
Kezdetben a telepítés célja egyértelműen a Poroszországban őslakos lengyel parasztsággal szemben a német parasztság erősítése volt, a századforduló táján azonban már a szociális és gazdasági szempontokra helyeződött át a hangsúly. Ekkor kis is bővültek a telepítés keretei, másfelől meg is változtak a szervezési módszerek és a pénzügy feladatok.
A túliparosodott nyugati vidék évtizedeken keresztül elszívta a lakosságot a keleti tartományokból, ezek népsűrűsége egyre csökkent, a birodalom élelmiszerellátása veszélybe került; a telepítés ezeknek a tendenciáknak kívánt gátat állítani.
Századunk húszas éveiben ismét a városi irányzat kerekedett felül. A munkáspártok – ígéreteiknek megfelelően – a városi lakásépítést és a béremelést támogatták, még a falvak elnéptelenedése és a proletariátus felduzzadása is hatalmi helyzetüket növelte. Ehhez járult a nagygazdaságok katasztrofális válsága, a nagybirtok felosztása révén munka nélkül maradt parasztok önállósodás helyett inkább a városokba húzódtak.
A háború utáni telepítés földigényének kielégítésére a nagybirtokok a következő sorrendben jöhettek számításba: állami birtokok, terméketlen területek, majd kisajátítás, vagy elővásárlás formájában mindazok a nagybirtokok, amelyek egy adott mezőgazdasági művelés alatt álló terület 10%-át meghaladták.
A juttatott földeket – ha szükséges volt – feljavították; ehhez az állam a költségek felének fedezésével hozzájárult.
Sokat segített az önkéntes munkaszolgálat. Negyedmillió 20-25 éves fiatalember végzett egy időpontban mintegy ezer táborban telepítési-építési-meliorizációs munkákat. Nem csupán a földnélküliek kerültek telepítésre, nagyobbították az életképtelen törpegazdaságokat is.
Kerülni akarták a nagyüzemek csonkítását /mert ez gazdaságosságukat veszélyeztette volna/, inkább teljes birtokok igénybevételére törekedtek.
A problémák a telepítés központosításával csökkentek. A pénz két nagy - államilag ellenőrzött – bankon keresztül áramlott a telepítésbe, a városba-költözés megállt.
Végül a könyv hangsúlyozza: a magyar birtokviszonyok mások, a német tapasztalatokat nem lehet egy az egyben hasznosítani.
Felmerülhet a kérdés: az SDG világnézeti lapja, úgyis, mint kiadó, miért foglalkozott ennyire intenzíven a földkérdéssel. A választ csak a kor ismeretében lehet megadni: a nagybirtok fojtogatta a parasztbirtokot, terjedt az egyke, a társadalom megújításának alapvető feltétele volt a földreform és a telepítés.
Vatai László: Örök sors /versek/
Magyar Út kiadás, 1935
A szerző húszéves pataki teológus volt, amikor verseskötetét lezárta. Lírai érzékenysége, gondolatainak mélysége még csak sejtetni engedte, hogy jelentős mondanivalója lesz az irodalom és a bölcselet számára, igényes költő tollából viszont el kellett fogadnia a bírálatot. Idézzük Jékely Zoltán kritikáját a Magyar Út 1936. január 15-i számából:
„Amit ebben a kötetben felvonultat, azt talán egy-két év múlva nagyobb nyelvi felkészültséggel és bölcsebb tömörítő erővel egyetlen nagyobb filozofáló költeménybe gyömöszölhetné.” /…/
„Azonban jó úton haladását és közeli megérzését nem egy érdekes, lüktető zenéjű versszak vagy vers bizonyítja. főleg erős bizonyíték maga az alkotó, kit hús-vér szerint érzünk ezekben a versekben és póztalanságát komoly, töprengő, morfondírozó mivoltában nagyon megszerettük.”
Fónyad Dezső: Bevezetés a diákmissziós munkába
A Soli Deo Gloria Diákmozgalom története és módszere
SDG kiadás, 1936. 287 oldal
A szerző gazdag szakirodalmi munkásságáról szólva a kötetben található Fónyad Dezső életrajzban úgy említjük ezt a könyvet, mit a „protestáns ifjúsági mozgalmak nélkülözhetetlen segédletét.” Valóban az, azzá teszi tudományos megalapozottsága, konkrétsága, a mozgalom bibliai megalapozottságának bizonyítása, az ifjúsági munka legjobb módszereinek ismerete.
Minthogy a közel háromszáz oldalas könyvet ismertetni szinte lehetetlenség, a tartalomjegyzék tömör bemutatására szorítkozunk.
Az első száz oldalban a szerző az SDG születésének előzményeiről, majd a mozgalom létrehozásáról és 1921-1935 közötti történetéről ír. Ezen belül külön fejezetet szentel az ifjúsági sajtónak.
A második fejezet a kollégiumot mutatja be, párhuzamba állítva a vallásórákkal.
A harmadik keményen fogalmazza meg az alkalmas vezető megkövetelendő tulajdonságait.
A negyedikben a kollégistákról ír. /A kiskollégistákról Dobos László, a diáklányokról Bolemányi Margit ír egy-egy részt./
Ehhez kapcsolódik a lelki világnézeti, testi és szociális nevelés tárgyalása Torday Lenke és Morvay István munkatársai bevonásával. Külön tárgyalja a középiskolás és főiskolásmunkában alkalmazható nevelési módszereket és a biblia felhasználását ezen a területen. „Tíz parancsolatba” foglalja a kollégiumok keretében folyó bibliatanulmányozás módját.
Az imádkozásra nevelésről Morvay István, a fegyelmezésről Paál István, a diák-nemdiák fiatalok kapcsolatáról Dobos Károly, az egyetemes keresztyénségről elsajátítandó tudnivalókról Makay Miklós, a szervezési kérdésekről Soos Géza ír egy-egy fejezetet.
Külön részben kínál mintát a könyv egy kollégiumi gyűlés megszervezésére és levezetésére.
A bibliai szövegek feldolgozásáról szintén külön fejezet szól, ebbe a szerző Morvay István, Bolemányi Margit és Péter János írásait szőtte bele.
Végül közel ötven könyvet sorol fel a szerző az ifjúsági vezetők ismereteinek bővítésére, Kálvin és Kuyper alapműveitől kezdve a Heidelbergi Kátéig és lélektani könyvekig. Megkönnyíti a gazdag tartalmú könyv kezelését a gondosan összeállított tárgy- és névmutató.
A „Bevezetés a diákmissziós munkába” című Fónyad-könyv ezer és ezer református mozgalmi vezetőnek lett jóbarátja, segítőeszköze, soruk remélhetőleg még nem zárult le.
(kép)
A visszatért felvidékiek köszöntésére 1939-ben Balla Péter szerkesztésében megjelent Kis Magyar Daloskönyv ismertetése helyett a korabeli hangulatos írás:
(kép)
Ravasz László: A nagy szakadék /15 oldal/ és
Morvay Péter: Református népfőiskolát! /26 oldal/
SDG kiadás – egy füzetben, 1939
„Képzett vezetőt a falunak!” – kezdi az egy füzetben kiadott két tanulmány előszavát dr- Teleki László gróf, a KIE ügyvezető alelnöke.
Ravasz László: A nagy szakadék
Lelki szakadék választja el a földmíves ifjúságot a diákságtól, a földmívest a középosztálytól. Ez a történelmi örökség: a nemesség birtokolta századokon át a földet, kormányozta az országot, a honorácior réteg magas állásokat töltött be, az iparosság céhekben védte jogait, csak a földmívelők voltak kiszolgáltatottak. A XIX. század első felében a legkülönb emberek más felismerték: lehetetlen, hogy félmillió ember kötelesség nélkül birtokolja a jogokat, másik nyolcmillió pedig jog nélkül viselje a terheket. Széchenyit már úgy nevelte az apja, hogy egy aratási ünnepélyen meg kellett csókolnia a legöregebb jobbágy kezét, kifejezve tiszteletét a kéz iránt, amely századokon keresztül adta a kenyeret a grófi család asztalára.
1848 után a jobbágyságból alakult kisgazdaréteg megállta a sarat, a nemesség azonban nem: fényűző, terméketlen életet élt. A vesztett háború után bebizonyosodott, hogy nagy veszedelmek idején a nemzetet a földmíves és az iparos osztály látja el, tehát természetes, hogy az ország döntő politikai tényezője a földmíves osztály legyen.
A magyar földről az eddigi termés kétszeresét lehet kihozni, de ehhez kétszeresnél nagyobb szellemi, erkölcsi, fizikai erő kell. Lelki újjászületés: a nemzeti együttérzés felébresztése. Ez csak a krisztusi szeretet műve lehet.
Morvay Péter: Református népfőiskolát!
A faluból való menekülés megállítása érdekében a népi műveltség értékeit a magyar műveltség közkincsévé kell tenni. Nemzeti öntudatra, a feladatok felismerésére s egységes felkészülésre van szükség. A parasztság beemelése a művelődésközösségbe – elsősorban – a népfőiskolákon keresztül történhet. A református egyház mindig is fontos feladatának tekintette a nevelést, benne a parasztfiatalok nevelését /ld. Debreceni Kollégium, a hódmezővásárhelyi gimnázium ingyenes internátusa tanyai gyerekeknek/. A népfőiskola pallérozott vezetőket kíván nevelni a falu számára. A tanulmány ismerteti a veszprémi népfőiskola szervezési munkáit és a további feladatokat, valamint Boda József lelkész hívogatóját.