A természetben nincs légüres tér. Hasonló a helyzet a társadalomban is, ahol minden új kezdeményezésnek meg kell küzdenie a már meglévőkkel, még akkor is, ha ez utóbbiak csak mellékesen, lazán érintették, művelték a megszületett új mozgalom által megcélzott munkaterületet. Különösen áll az a megerősödés, kibontakozás, intézményesülés időszakára, ami az SDG történetében a húszas évek közepétől a harmincas évek közepéig tartó periódusra tehető.
A rokonmozgalmakhoz való kapcsolatokat hullámzó, nemes és kevésbé nemes vetélkedés jellemzi. Az SDG-nek hozzájuk való viszonya szempontjából e mozgalmakat három csoportba sorolhatjuk.
Az elsőbe egyértelműen a Keresztyén Ifjúsági Egyesület tartozik, mert itt kicsi az ifjúsági missziós munkával "átfedett" közös terület, és ha olykor támadnak is viták, a kölcsönös rokonszenv és a gyakori személyi összefonódás ezeket hamar feloldotta.
A második csoport elsősorban a protestáns cserkészetet és a Bethlen Gábor köröket foglalja magába. A fiatalabbaknál az előbbi, a főiskolásoknál az utóbbi már jelentett itt-ott "lélekhalászati" versengést, egészében mégis itt a semleges viszonyulás, sőt ismétlődően a testvéri együttműködés a jellemző.
A harmadik kategóriába a Magyar Evangéliumi Diákszövetség (MEKDESz, 1926-tól: Pro Christo Szövetség) tartozik, érthetően, hiszen mind az SDG, mind a MEKDESz diákmissziót végez, ütközési zónájuk jelentős, és a harc feloldása csak 1934-ben következik be.
Az országos egyesületeken kívül gazdag változatban virulnak az országban a helyi tömörülések, amelyek nem, vagy alig függenek csak valamiféle központtól, ezért a helyi csoportok között kialakult versengés vagy együttműködés nem tükörképe az országos vitáknak.
A súrlódások gyökere visszanyúlik az 1921-25 közötti indulásra, ezért röviden át kell tekintenünk - most ebből a szempontból - az akkori helyzetet.
Új hajtás a protestáns mozgalmakban
Töltéssyék egymásra találása kezdetben a budapesti teológus-internátus egyetlen szobájára korlátozódott, és bár az 1921. évi siófoki konferencián már nem-teológusokat is érintő mozgalom alapjait rakták le, akkor még nem az egész magyar diákságot célozták meg, hanem döntően a langyos lelkész-képzést kívánták hitükért harcba szálló református lelkészek felkészítésével fölváltani. Ezért a nem-velük-tartókkal, később a kevésbé harcos, sápadtabb rokonmozgalmakkal szemben is szívesen jellemezték összefogásukat "hitvalló" mozgalomnak.
Valóban, a homályt oszlató, itt is ott is fellobbanó kis tüzek a teológiákon sem akaróztak lobogó nagy tűzzé összeolvadni. Sebestyén Jenő* hiába hivatkozott a holland "szigorú reformátusok"-nak a századforduló körül kibontakozott nagysikerű mozgalmára, az ifjúságot is megbabonázó Kuyper Ábrahámra**, hiába bontotta ki - katedrán és a Kálvinista Szemlében - zászlaját, melyre "a történelmi kálvinizmus lelkeket újjászülő, népeket és társadalmakat újjáteremtő egyszerű igéi vannak felírva, (...) ez a zászló (...) már régóta begöngyölve pihen Magyarországon." "...a református keresztyénség tiszta és öntudatos szelleme Magyarországon már évtizedek óta meggyengült, elszíntelenedett, elszürkült (...). Ennek a hatalmas, harcos, egyedül csak az Isten dicsőségét kereső, a magyarságot megtartó és megacélozó magasabb keresztyéni világnézetnek, a kálvinizmusnak hirdetése, talpraállítása és fölébresztése céljából indult meg ez a lap is, a cél nem lehet más, mint az, hogy a kálvinizmusnak, mint világnézetnek úgy teológiai, mint etikai, társadalmi, mint politikai, egyházszervezeti, mint egyházpolitikai alapelveit hirdessük a magyar református egyház és a magyar nemzeti és társadalmi élet minden területére alkalmazva.
* Sebestyén Jenő (1884-1950), a budapesti teológia tanára, igehirdetésein, katedráján és az általa kiadott Kálvinista Szemle és Magyar Kálvinizmus c. folyóiratokon keresztül teológusok és egyházi munkások egész generációját állította a "hitvalló egyház" szolgálatába.
**Kuyper Ábrahám holland teológus, államférfi, jelentős hatással volt Hollandia újkori fellendülésére. Az általa vezetett "történelmi kálvinisták"célja a krisztusi tanoknak a társadalomba való átültetése volt.
(...) A kálvinizmus reneszánsza bontakozzék ki!" (Kálvinista Szemle indító számában, 1920. április 4. (Ugyanez a prófétai, programhirdető hangvétel jelenik meg a lapba írt további - június 6-i, június 20-i és július 25-i cikkeiben is.
Attól kezdve, hogy a "fönt" és a "lent" összefogása megtörtént, és Töltéssy Zoltánék Sebestyén Jenő kibontott zászlaja alá sorakoztak, ez a láng világítja be a Soli Deo Gloriát. De a tűz még a teológiai akadémiákon is csak lassan terjedt.
A budapesti teológia urbanizálódott, a hallgatók keveredtek más egyetemek ifjúságával, túlságosan is evilágiak voltak. A maguk kebelében létrehozott Kálvin János kör elsősorban tudós-képzést szolgált.
Pápa fogékony volt az új szellemre. Számos mozgalmába (önképzőkör, képzőtársulat, énekkar stb.) azonban már nemigen fért be újabb mozgalom.
A pataki teológia - helyesen - a magyar falu lelki-szellemi gondozására alkalmas papokat nevelt, a debreceniek nyilatkozatok nélkül is folyamatosan végezték diákmissziójukat a tradíciójára méltán büszke Kollégiumban. A református egyház más középiskoláiban is sokszínű, intenzív diáktevékenység folyt, ezért itt kevésbé érezték szükségét az SDG befogadásának. Az SDG más protestáns diákszervezetekkel való vetélkedésének súlypontja ily módon inkább a nem-református városokban alakult ki.
Az SDG és a KIE
A magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület, indulásakor Budapesti Református Ifjúsági Egyesület, a Williams György angol lelkész által 1844-ben alapított Young Man's Christian Association (YMCA) keretében alakult meg, 1883-ban. A technikai civilizáció fejlődésével robbanásszerűen növekvő nagyipari munkásságnak megváltást hirdető tudományos szocializmus, majd az arra támaszkodó forradalmi tanok kihívására feleltek a különböző nemzetközi keresztyén mozgalmak, protestáns oldalról a Keresztyén Diákok Világszövetsége (1895).
"A diákifjúsági evangéliumi munka bölcsője is a Keresztyén Ifjúsági Egyesületben ringott. Az 1886-89-es tanévben alakult a magyar gimnáziumok protestáns ifjúságához szóló felhívásával: a konfirmált ifjak tömörüljenek egyesületbe.*
Az SDG életének első, 1921-től 1925-ig terjedő periódusában, amikor döntően teológusok mozgalma volt és ifjúsági szolgálatát minden megkülönböztetés nélkül végezte a fiatalok legkülönbözőbb köreiben, nem is volt szükség a KIE és az SDG megkülönböztetésére. A munkaterületek meghatározása és kapcsolatai tisztázására akkor került sor, amikor az SDG diákmissziós jellege kialakult, és igénye a hazai református ifjúságra megfogalmazást nyert.
* dr. Kiss Sándor: Ifjúsági munka a magyar református egyházban. Budapest, 1941. 54. oldal
Ekkor az SDG belépett a KIE Nemzeti Szövetségébe, 1926. május 1-től Töltéssy Zoltán mint nemzeti titkár kezdte el KIE-szolgálatát. Az SDG Intézőbizottság 1926. július 19-20-i ülésén a két egyesület szoros együttműködését regisztrálta, s rövidesen határozat született a konferenciák idő- és térbeli egyeztetése tekintetében is. (Budapesti Theológia Évkönyve, 1925-26. 25. oldal)
A következő évi közgyűlésen (szeptember 9.) Töltéssy Zoltán javasolta a szoros kapcsolatot a földműves ifjakkal és az SDG felvételét magába a KIE-be is. A KIE vezetése készségesnek mutatkozott és tárgyalásokat javasolt, ezek során - ha formálisan és szervezetileg nem is, de - jó munkakapcsolatokat alakítottak ki, programjaikat és rendezvényeiket egyeztették, és ez a jó viszony mindvégig érvényesült is. A KIE vezetőképző tanfolyamain az SDG-sek is részt vettek, a KIE lapja rendszeresen hírt adott SDG-s eseményekről.
Megosztották egymás közt a szárszói telepet is. Mindjárt a telep megnyitásának évében, 1928-ban az SDG konferenciája után a KIE vonult be, négy teljes héten keresztül öt különböző táborában nem kevesebben, mint 542-en vettek részt. "Vidám szavak csengenek a levegőben, büszke zászló röppen a nevető ég felé, Krisztus jó illata terjeng azon a darab földön, ahol az ő törvényei szerint akar élni pár száz magyar ifjú, pöttömnyi gyermektől izmos fiatalemberig mindenki." (Kálvinista Szemle, 1928. szept.1.)
Figyelemre méltó a KIENSz (Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége) 1929. évi tízoldalas hívogatójának - fénymásolatban idecsatolt - címlapja, amelyből kiderül, hogy ebben az évben az SDG szárszói telepén négy KIE-konferenciát tartottak. Az evangélikus KIE* táborozáson részt vehetett minden "16 éven felüli evangélikus fiú, foglalkozásbeli különbség nélkül". A KIE Fiútábor felekezeti különbségre tekintet nélkül minden ifjút várt. (Itt külön táborhely várta a cserkészcsapatokat.) A KIE Világszövetség táborában csak evangéliumi ifjúsági egyesületek tagjait fogadták. Végül a Református KIE konferencia - Dobos Károly vezetésével - 16 éven felüli református fiatalokat fogadott be. Ez utóbbin a négy nagy előadás közül az egyiket "A református ifjú és a társadalmi ellentétek" címen E. Sartorius svájci KIE titkár tartotta. A telep közös használatán túl országos és helyi szinten egyaránt az együttműködés gyümölcsözőnek bizonyult. Az SDG delegáltjai rendszeresen részt vettek a KIE ifjúsági parlamentjében, a KIE pedig a nemzetközi YMCA-táborozásra többnyire magával vitte az SDG képviselőit is.
*A KIE-n belül a felekezetközi eredeti törzs mellett működött egy református és egy evangélikus ág is.
A személyi kapcsolatok szorosságára elegendő megemlíteni Dobos Károly, Töltéssy Zoltán, Kovács Bálint nevét, akik számos esetben szolgáltak mind a KIE, mind az SDG rendezvényein, és hol az egyik, hol a másik egyesület tisztikarában szerepeltek.
A közös rendezvények közül országos jelentőségük miatt ki kell emelnünk legalábbis hármat.
Első a fóti Testvériség Konferencia 1934. június 20-25. között, ahol többek között Szabó Pál író tartott előadást. (Ld. Református Élet, 1934. július 21-i szám, 241. oldal) Ezt több Testvériség-konferencia követte.
Másik az 1938. évi "Faluvezetők Konferenciája", erről szólunk a szárszói konferenciák fejezetében.
Harmadik az 1942. februárjában tartott nyolcnapos egységkonferencia, az első a közéleti kérdéseket a hitélet kérdések elé soroló népes konferenciák előkészítésében fontos szerepe volt a KIE-nek, és a résztvevők zömét is KIE-tagok, népfőiskolások adták.
A két mozgalom együttműködését és egyben munkaterületi elhatárolódását jelzi az "SDG Középiskolás Collégium" c. füzet ajánlása a tovább nem tanuló középiskolásoknak: "... csatlakozzanak a helybeli Református Keresztyén Ifjúsági Egyesülethez."
Az együttműködés során többször felvetődött a két egyesület összevonása, sőt azt célzó tárgyalások is folytak, de ezek sohasem vezettek formálisan megragadható eredményre. A munka azonban ennek nem látta kárát, sőt megállapítható, hogy bizonyos mértékű specializálódás a megszólítottak körét és az alkalmazott módszereket illetően összességében az ifjúsági munka magasabb színvonalát eredményezte.
Az SDG és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDESz, később Pro Christo)
Többévi kísérletezés után 1905 áprilisában tartotta alakuló közgyűlését a MEKDESz. Vele egy időben született meg a kisgyermekek evangelizálására a Vasárnapi Iskolák Szövetsége. Szilassy Aladár és Megyerc??? Béla lendülete indította, bontakoztatta ki a MEKDESz-t, majd Victor János* szuggesztív egyénisége segítette országos mozgalommá való kiépítését. Debreceni konferenciáján (1912) bátran ítélte meg az Evangélium fényében kora legsúlyosabb társadalmi kérdéseit (földreform, falu, munkások), mindazokat a problémákat, amelyeket a négyéves világháború és a rákövetkező káosz az elviselhetőség határáig kiélezett. A szociális kérdések iránti fogékonyság, majd a kiszolgáltatott ország védelme vitt számos hívő fiatalt, köztük teológusokat is (Ld. Pápai Theológiai Akadémia Évkönyve, 1918-19. 1-9. old.) az 1919-es vörös hadseregbe, ez később alapot szolgáltatott az antibolsevista korszakban kemény elmarasztalásukra.
* Victor János (1888-1954) 1913-ban egyetemi lelkészként kezdte szolgálatát. 1929-től teológiai tanár, 1949-től püspök helyettes. A diákmisszió vezetőjeként, folyóirat-szerkesztőként az ébresztés teológiájának tudományos művelőjeként és az ökumenikus kapcsolatok kiépítése terén korának meghatározó egyénisége volt.
A Kálvinista Szemle (1920. április 11-i szám, 4-5 oldal) az egyházi élet két vérlázító jelenségét ítéli el: "Egyik a felekezeti tanárok és tanítók egy részének hozsannája, amellyel az iskolák államosítását és így a titokban régóta gyűlölt egyháztól való elszakadást üdvözölte; a másik pedig az a tény, hogy a proletárdiktatúra hírhedt agitátorképző iskolájába hitehagyott római katolikus papok mellett ugyancsak hitben hajótörött református papok is beiratkoztak."
A megvádolt és kivérzett MEKDESz a háború után nehezen szedte össze magát. 1918. januárjában "Evangéliumi Diákszövetség" néven próbált megújulni, 1921. februárjában pedig ismét megjelent lapjának, a Diákvilágnak az első, háború utáni száma.
Töltéssyék égőszíves mozgalma felől nézve a MEKDESz langyos mozgalomnak tűnt, és amikor - a húszas évek közepén - az SDG széles fronton hódító harcra kelt az országos református fiataljai körében, sajnálatosan éles versengés támadt a két diákmissziós mozgalom között. Az SDG vezetői alighanem túlhangsúlyozták a két szövetség közötti különbségeket, a versengésnek azonban - utólag nézve -, mint minden versenynek, pozitív, serkentő hatása is volt.
"A református diákmozgalom programja semmi újat nem nyújt... A részünkről történt hívogatásra az SDG Szövetség részéről semmi érdemleges válasz nem érkezett" - írja a MEKDESz-körlevél 1925. áprilisában.
Töltéssy Zoltán a Református Diákmozgalomban válaszol:
"A MEKDESz felekezetközi munka, az SDG pedig teljes szívvel odaáll a református egyházunk mellé." - "Erősen érvényesül a MEKDESz-nél a szubjektív liberális hang..." "A MEKDESz nem áll hitvallásos alapon. Az SDG pedig a református hitvallások alapján áll. Dogma nélküli keresztyénséget éppúgy nem tudunk elképzelni, mint képletnélküli természettudományt."
A MEKDESz 1927. évi nyári intézőgyűlésén úgy találta, hogy szervezeti különbség helyett inkább lelki kapcsolatok keresése volna ajánlatos. A súrlódások elkerülése érdekében területi elhatárolódást javasolt, az SDG azonban egyetlen lélekről sem tudott lemondani, hiszen konfesszionális missziós tudat hevítette. Volt némi eltérés a két mozgalom célja között is. A MEKDESz felekezetközi, az SDG pedig szigorúan kálvinista irányzatot képviselt. "A MEKDESz - írja Draskóczky István - az un. általános keresztyén irányzatot képviselte, azaz felekezeti hovatartozás nélkül gyűjtötte össze az ifjakat. Az egyház számára akart nem-lelkészi vezetőket nevelni. Az egyházias nevelés érdekében hozta létre a felekezeti ágakat. Nemcsak református, evangélikus, hanem római katolikus felekezeti ágai is voltak. (Draskóczy István: A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Története. Lajoskomárom, 1977. kézirat, 177. oldal)
A megújult MEKDESZ elhatárolta magát egyes tagjainak a közelmúltban kifejtett tevékenységétől. 1920. augusztusában balatonendrédi közgyűlésük kimondotta: "Az utolsó hat év abnormális körülményei között a Diákszövetség olyan alakot öltött és oly irányba fejlődött, amelyet a Diákszövetség életében egészségesnek és a jövőre nézve kívánatosnak a közgyűlés nem tarthat."
1926-ban oldódni látszottak az ellentétek. Victor János és Töltéssy Zoltán, a két mozgalom vezetője hónapokon keresztül folyó tárgyalásaikon közelebb jutottak egymáshoz. Maga a MEKDESZ azonban nem osztotta Victor János nézeteit, és követelte, hogy az SDG az ő szövetségük református ágaként folytassa működését. A megegyezés meghiúsult, a kibékülés még váratott magára.
Az SDG 1926. július 26-án tartott közgyűlésén Záborszky János elnök így számolt be a MEKDESz vezetőivel folytatott megbeszélésekről: "A tárgyalás hangja olyan volt, mintha az SDG valami alacsonyabb rendű keresztyén típust képviselne, amely alatta áll a MEKDESz-nek és vele nem egyenrangú fél." Az SDG vezetősége a diákok között végzendő munkák koordinálását a Keresztyén Diákegyesületek Nemzeti Szövetségétől várta volna. Az év végére ismét szaporodtak a közeledés jegyei. Az SDG lapját a Kálvinista Szemle mellett már az Erő (a MEKDESz középiskolai lapja) is ajánlgatja, mindkét mozgalom szerepet vállalt a Református Középiskolai Missziói Tanács létrehozásában, az SDG-s rendezvényeket és kiadványokat hírül adja a MEKDESz lapja, a Diákvilág is.
Ravasz László felvetette (Egyetemes Konvent jegyzőkönyve, 1927. május 5.) a középiskolai munka összehangolását, amelyet mind a két szövetség helyeselt.
A MEKDESz lapja beszámol arról, hogy közös szeretetvendégséget tartottak az SDG-vel a fasori iskola tornatermében. Itt Töltéssy Zoltán a felekezeti, Victor János pedig a felekezetközi munka értékeiről szólott. "Szőke Imre SDG főtitkár bibliát magyarázott. Ezt az együttlétet az imádság tette lehetővé." (Diákvilág, 1927-28. évfolyam, 3.sz. 15.oldal)
Végülis az SDG-t és a Pro Christot a losonci teológusok 1927. július 1-je és 3-a között rendezett konferenciája hozta össze. (Ugyanott, 14.oldal) "Felejthetetlen óra volt mindnyájunk számára, amikor a három mozgalom képviselői: a losonci teológusok, az SDG Szövetség és a Pro Christo képviselői ünnepélyesen imaközösségre léptek és minden hónap első hétfőjét közös imanappá választották." Dr. Kiss Sándor könyvében ehhez hozzáfűzi: "Félreértések, nehézségek még évek múlva is merültek fel a két mozgalom egymáshoz való viszonyában, de az imádságnak nyilvánvaló eredménye mutatkozott abban, hogy mindegyik keresni kezdte a maga sajátos feladatait, s elsőrenden ott igyekezett szolgálatát elvégezni. Kétségtelenné lett, hogy mindkét mozgalomra szükség van, bármelyik is árt a másiknak, önmaga ellen is vétkezik." Ravasz László nyilatkozatát 1931-ben már mindkét mozgalom hátsó gondolat nélkül tette magáévá: "Szükséges az, hogy különböző egyházak, vallásos kultúrák missziói lelkülettel bíró ifjúsági munkásai az Ige egyetemes vezérkarában találkozzanak. Ez a találkozás biztosíthatja az ökumenikusságot és a rendszerességet az evangéliumi diákmunkában. Ebből azonban az is következik, hogy az interkonfesszionális evangéliumi diákmunkának közvetlen ösvényt kell találnia mindegyik érdekelt egyház kapujához. A munka célja mégis az, hogy a megragadott és felébredt lelkeket az Anyaszentegyház pitvarába vezessék." (Diákvilág, 1950/51. 91.oldal) (Dr.Kiss Sándor: Az ifjúsági munka...71.oldal)
Ily módon - döntően a hivatalos egyház kívánságát tudomásul véve - a húszas évek végére a viták elcsitulnak a két szövetség között, mindegyik tudomásul vette a másik munkáját, munkaterületét, ha nem is minden kesernyés hang nélkül."Az SDG szükségtelennek tartja az egyeztetési kísérleteket, mert mindez csak fölösleges erőpocsékolás. A terület elég nagy, elférünk rajta. Nem igénylünk felekezetközi munkát, mely a MEKDESz lényegéhez tartozik, mi a református ifjúsághoz érezzük küldetve magunkat" - írja Fónyad Dezső. (Levél Victor Jánoshoz, 1929. szeptember 23-án, Zsinati Levéltár, MEKDESz Ráday Tudományos Akadémia Gyűjtemény, Victor János iratai II. 3-3 doboz)
A harmincas években a MEKDESz gyakorlatias munkája is fellendült. A Diákok Háza magas szintű előadásaival, faluszemináriumával, cserkészcsapatával, továbbá az ezekből kinőtt falukutatással maradandó nyomot hagyott a népi mozgalomban is, főleg annak szociográfiai feltáró tevékenységében.
Az SDG és a Bethlen Gábor körök kapcsolata
A MEKDESz-t némileg megelőzve 1901-ben alakult meg a református gimnázium nagytermében Magyarosy Béla teológus lelkes szervező munkája nyomán az első Bethlen Gábor Kör. Rövidebb-hosszabb idő után az egyetemi városok mindegyikében megalakultak ezek a körök, amelyek a református értelmiségnek, ezen belül elsősorban az egyetemi polgároknak kívántak szellemi fórumot biztosítani. Megalakult a körök országos szövetsége is, de nem alakult ki az előzőekben ismertetettekhez hasonló országos mozgalom. Rendezvények és konferenciák alkalmából - kimondottan ilyen volt az 1936-ban és 1937-ben tartott két un. "Debreceni Diéta"- az SDG helyi szerve és a helyi Bethlen Gábor Kör esetenként másokkal is összefogva, együtt és eredményesen lépett föl.
Az SDG és a cserkészet
Ismeretes, hogy az első magyar cserkészcsapatot 1912-ben a budapesti református KIE alapította, és a hazai cserkészetre Karácsony Sándor eszmevilága nyomta rá bélyegét. Ebből következik, hogy a két mozgalom között nem alakult ki rivalizálás, erkölcsi célkitűzéseik - akárcsak a bibliai tízparancsolat és a cserkészek tíz törvénye - közel álltak egymáshoz. A protestáns csapatok az Ichthys (=hal, őskeresztyén szimbólum) jegyében összehangolták munkájukat és minden év pünkösdjén közös nagytábort szerveztek. A kettő között az volt a különbség, hogy míg a vallásos cserkészcsapatok a keresztyén morált mintegy készen kapták és azt tagjaik hétköznapi etikus magatartásává kívánták tenni, addig az SDG-ben a hangsúlyt a megtérésre és a Jézusi normák szerinti életre tették.
Amikor a cserkészet egyes területein a gyakorlatiasság háttérbe szorította a morált, az SDG igyekezett a mozgalom segítségére sietni. Legegyszerűbb lett volna SDG-cserkészcsapatot létrehozni. Erre már 1924-ben is volt törekvés, mint az egyik körlevél írja: "Az az óhajtásunk, hogy a Soli Deo Gloria osztályaként egy olyan cserkészcollégiumot alakítsunk, amely hivatva lenne a jellem és testnevelés, ügyesség-fejlesztés hármas céljának alapján, református elvek szerint és a magyar életnek megfelelően a cserkészeszmével tudományosan és gyakorlatilag foglalkozni. "
A Szövetség vezetői tudatában voltak annak, hogy a "mozgalom"cselekvést jelent, vagyis megáporodik, megromlik minden közösség, gyakorlat hiányában. Ezért tisztában voltak azzal is, hogy a fiatalok motorikusabb része elsősorban a cserkészetben találja meg a hajlamainak legmegfelelőbb terepet. Ezért a protestáns cserkészetet testvérmozgalomnak tekintették, az ott bekövetkezett apályt aggodalommal figyelték. Álljon itt ennek érzékeltetésére F.D. (Fónyad Dezső) "A református cserkészet sorsa" című cikke a Kálvinista Szemle 1930. december 13-i számából (406-407 oldalak):
"A református cserkészet Mohamed koporsójaként lebeg ég és föld között. Az első lelkesedés tüze jóformán kialudt. Nem volt gazdája egyházunkban ennek a munkának. A baj ott van, hogy az idő ma nem echós szekéren döcög a népek teste fölött, hanem elszabadult eszmék, áramlatok száguldó paripái cibálják a láthatatlan utakon. (...) Az ifjúság soraiban gigászi vágyak nyújtózkodnak: eszményeket keresnek, új mezsgyéket vág erejük, az Isten predesztináló akarata meg látásokon át kergeti őket egészen új világok, más szellemű feladataik betöltése felé." Melyik mozgalom adja a legteljesebb szintézist? - teszi föl a kérdést Fónyad Dezső. Melyik nem emel válaszfalat a vörös vagy fekete internacionálé tégláiból magyar ifjú és magyar ifjú között? "Ezt csak a református ifjúsági és cserkészmunka tudja elvégezni."
Egyértelmű, hogy itt egymás mellé rendelt mozgalmakról van szó. A vagy egyikben, vagy másikban otthonukra lelt fiatalokon kívül ezekre tehető azoknak a száma, akik kiscserkész korukból átnőttek az SDG-be, többnyire úgy, hogy 14-16 éves koruk táján még mindkettőben buzgólkodtak.
A református ifjúsági mozgalmak egységéért
A szárszói táborozások és az SDG-kapcsolatok ismertetése során említettük a Testvériség-konferenciákat. Ezek alkalmi találkozók voltak, nagyszerű lehetőséget nyitottak más-más társadalmi réteghez tartozó fiatalok ismerkedésére, barátkozására, de voltak ennél célratörőbb próbálkozások is a párhuzamos mozgalmak egységbe kovácsolására.
Mint az a református ifjúsági mozgalmak előbbiekben ismertetett hullámzó, olykor nagyon is fogyatékos kapcsolataiból és azok egyházi megítéléséből kitűnt, az egyesületi törekvések differenciálódása nem vágott egybe az egyházfők kívánságával. A Kolozsvárról átjött Ravasz László püspök különösen fontosnak ítélte a rokonmozgalmak közelítését, ezért kezdetben inkább rokonszenvezett az ökumenizmusra hajló MEKDESz-szel, mint a maga útját járó, sajátosságait kihangsúlyozó SDG-vel. A KIE igyekezett egybehangolni a párhuzamos törekvéseket. Már 1927-ben Pécelen is "olyan lelkészek, tanítók és világi hívek számára rendezett konferenciát, akik a keresztyén ifjúsági egyesületi munka különféle ágaiban szakszerű ismereteket és útmutatásokat akarnak nyerni. (Kálvinista szemle, 1922. április 8. 121.oldal) Ez egybevágott az egyes teológiák tanári karának óhajával és az ország-vezetés elképzelésével is, amely "keresztyén-nemzeti" nevelést kívánt adni az ifjúságnak és ehhez egységes vezető-kiválasztási, -képzési és -továbbképzési rendszert szeretett volna bevezetni.
Az SDG - mint láttuk - nem igen illett bele ebbe a képbe, mondhatnánk nagyon is határozott ??? volt, és az együttműködést sajátos profilú egyesületek önkéntes együttműködésére kívánta alapozni. Ilyen értelemben szívesen vett részt az "egységmozgalmakban".
Sebestyén Jenő ezt a differenciálódást, illetve egységet "református, nem-református" alapon képzelte el, amint ezt 1926. február 27-i, Victor Jánosnak írt levele egyértelműen tanusítja:
"Gondolatom ez: Mi felállítjuk és megszervezzük református alapon a Hit és Szolgálat keretében az összes evangelizációs munkaágakat. És kötelezzük magunkat arra, hogy ezek kizárólag csak református területen fognak mozogni (...), nektek átengedjük az összes nem-református mezőket és ti ennek fejében visszavonulván a református területekről, a nem-református világ evangelizálására vetitek magatokat. (...) Ezen az alapon azután soha többé össze nem ütköznénk." (Ráday Tudományos Gyűjtemény, Victor János iratai, 2.dob.)
Victor János a Pro Christo nevében a következő Diákvilág-ban (1926. február, 9-10. oldal) adta meg a választ, a keresztyén diákmisszió egységét a Krisztusnak való engedelmességben jelölve meg.
Ravasz László említett nyilatkozata alapján a következő évben már határozott lépések történtek. Az 1927.január 17-i vallástanári gyűlés a különböző ifjúsági mozgalmak egybeszervezésére, majd országos vezetésére egy tizenkét fős bizottságot kellett választani. A bizottság, pontosabban Tanács valóban megalakult, abban mind az SDG, mind a Pro Christo helyet kapott. Az indító gyűlésen megegyeztek abban, hogy az ifjúsági misszió az egyház feladata és idővel annak a kezébe kell adni, de "addig sem maradhat gazdátlanul és irányítás nélkül." (Egyetemes Konvent 1927. május 5-i üléséről készült jegyzőkönyv.)
A Tanács munkája azonban nem vezetett eredményre, hiszen az ördög - mint mondják - a részletekben bújik meg, magyarán a részletekre térve egyre inkább ütköztek a szemléletek. Olaj volt a tűzre Makkai Sándor ekkor megjelent Ady-könyve, amelyet - a kötetet kiadó - SDG természetesen védelmébe vett, a többiek azonban megbotránkoztak rajta.
Ösztönzést és lendületet adott az egységtörekvéseknek a KIE világtitkárának, Prosch-nak és az Evangélikus Diákszövetség titkárának, t'Hooft-nak a látogatása 1934. decemberében, amelynek fő célja a KIE, az SDG és a MEKDESz működésének összehangolása volt. Az idő szorítása, közelebbről a nácizmus terjedése is egyre szélesebb körökben váltotta ki az egységre való törekvést. 1935-ben a két mozgalom közös bizottságot hozott létre külföldi kapcsolataik együttes ápolására. 1936-ban a Protestáns Diákegyesület keretei között létrejött és erősödött a "Magyarországi Ifjúság Egységmozgalma" c. munkacsoport, ekkor alakul meg az Ökumenikus Ifjúsági Bizottság, amely aztán 1940-41-ben bekapcsolódott az EKE (Egyesületközi Együttműködés) és a Nemzetpolitikai Szolgálat munkáiba. Ld. Református Diákmozgalom, 1941. április hó, 6.oldal)
Ugyancsak 1936-ban alakult meg az értelmiség találkozásának helyet adó Kálvin János Társaság. 1939-ben a Teológiai Akadémia dísztermében diák-munkás-paraszt fiatalok előtt mondta el Ravasz László "A nagy szakadék" című előadását, amelyet később az SDG kis füzetben ki is adott.
Mindenki a maga helyén
Az előbbiekből nyilvánvaló: az "egységesülés" eredményei nem valamiféle homogenizálás gyümölcsei, hanem azon a belátáson alapulnak, hogy az együttműködésre lépő mozgalmak őrizhessék meg a maguk sajátos arculatát. Ez nem csak a protestáns ifjúsági mozgalmakra áll. Szekfű Gyula a "Három nemzedék" című könyvében ezt így értékeli:
"Az orvosság abban áll, hogy az emberekbe átfolyjon a vallásos világnézet, mindenkibe a magáé, s ennek alapján cselekedjék az ő cselekedeteiket. Vallásosak legyenek, de belsőleg; ne politikából és ne emelkedés-vágyból.
Hogy ez lehetséges, erre ismét a fiatalság tanít meg bennünket, amely sokkal szélesebb rétegeiben vallásos, semmint a harmadik nemzedék öregei, s még nem nyilatkoznak meg benne felekezeti ellentétek.
A fiatal katolikusok folyóirata, a Korunk Szava, a fiatal protestánsoké az Új Magyarország nem akar többé szivárványhidat építeni protestáns és katolikus között, nem folytatja többé a hiábavaló küzdelmet a "felekezeti békéért", hanem mindegyik megy a maga világnézete útján, önmagának belsejével törődik, s ha véletlenül találkozik a másikkal, mint magyar testvérrel beszél vele.
A vallásos irányú protestáns ifjúsági szövetség, a Soli Deo Gloria és a katolikus Emericana-ifjúság nem öltögetik egymásra nyelvüket, s hagyják a felekezeti kérdés hánytorgatását azoknak az ifjúsági ágaknak, amelyek pozitív vallás nélkül szűkölködnek."
A második világháború során formális egységesülési törekvések helyére már az akciókra szövetkezés lépett. Ezt szolgálta - többek között - az SDG Kabay Márton Köre által szervezett 1942. februári és nyári, valamint az SDG és a Magyar Élet Kiadó által közösen rendezett 1943. évi szárszói 600 lelkes táborozás; ezekről külön is szólunk.
1943. júniusában ült össze az egyházak közti segítség un. különbizottsága is, amiben a protestáns felekezeteken kívül a KIE, a Keresztyén Diákszövetség, a görögkeletiek, az unitáriusok, a babtisták, a metodisták és az Üdvhadsereg is részt vett.
Amikor a front elérte az országot, akkor már a barrikádokon, az illegális ellenállásban találkoztak a különböző mozgalmak legbátrabbjai. Többek között ott találkoztak az SDG vezetői és a Tutaj-utcai KIE tanoncotthon lakói, amint ez a Magyar Diákok Szabadságfrontja című, az Antifasiszta Ifjúsági Emlékmű Szervezőbizottsága által 1983-ban kiadott könyv soraiból és 1945. évi névsorából is kitűnik.