Az a légkör, hangütés, köszöntés, amely a "központban" fogadja a belépőt, mint szempár az embert, rögtön elárulta annak lényegét. Nem csupán a könyveknek van meg a maguk regénye, hanem a mozgalmak központjának is; különösen áll ez az SDG-re.*
A szövetség egyik 1923. évi körlevele újságolta a tagoknak: "Van szekrényünk és a falról a gönci konferencia képei integetnek felénk." Ez a fal még nem a mozgalom otthonának fala; az Adria Egyesület Múzeum-körúti helyiségének egyik terméről van szó, ahol a befogadók plakátjai és hirdetményei között ott virított az SDG képes híradója is. Itt indultak meg a hétfő-esti evangélizáló és az ismeretközlő előadások. Gyakran fordult itt meg Karácsony Sándor és a MEKDESZ több másik vezetője. Színezte a hangulatot, hogy amíg a fiúk az előadóra figyeltek, addig a lányok ruhákat javítgattak, varrtak.
Pár év múlva már közelebb húzódtak a Teológiához; a Kálvin tér 7. sz. ház egyik első-emeleti szobájába költözött a központ, majd ez rövidesen kétszobás lakásra bővült. Ez már valóban otthon volt, függönnyel, terítővel. Az egyik szekrényben iratok, a másikban a diákszociális osztály szétosztásra váró holmija és az iroda: egy írógép. Egyik összejövetel a másikat érte; hamarosan kevés lett a szék, kicsi a hely.
1928-ban vonult át a központ a Lónyay utca 7. sz. ház egyik tágas, négyszobás lakásába. A lányok három napig takarították a szobákat, tisztították az ablakokat, varrták a függönyöket; külön leányszobát is berendeztek és az iroda is külön helyiséget kapott. A költözködés "gyalog"-jellegű volt, a hórukk-emberek maguk a teológusok: cipelték egymásután a könyveket, újságcsomagokat, szekrényeket, díványt.
Két év se telt bele, ezt is kinőtte a központ. Irány a Múzeum-körút 37: itt már egész emeletet béreltek ki, amely mindvégig az SDG használatában maradt. A tágas előadóterembe már bátran meg lehetett híni akárkit. Egyik szobában a középiskolások találkoztak itt rendre, egy másikban ádáz ping-pong csaták zajlottak naphosszat, már ameddig engedte a bekövetkező imaóra vagy vita.
Időközben egyre sürgetőbbé vált a Pesten otthont nem találó, vidékről jött diákok elhelyezése; a Múzeum-körúti teljes emeletet főiskolás és középiskolás fiúinternátussá alakították át, a központ pedig elköltözött az Üllői út 25-be. Később ezt a helyiséget is internátusnak rendezték be és a Szövetség átvonult végleges otthonába, a Kálvin tér 8.sz. ház I. emeletére. A kétszobás iroda, a kb. 150 főt befogadó, térre néző sokablakos nagyterem, az impozáns hall, majd az emelet udvarra néző szobái közül is jónéhány már méltó volt az országossá nőtt diákszövetséghez.
Az egyest formáló nagy és mellékteremben folytak az értelmiségi fiataloknak szánt szerda esték, a kisebb ünnepélyek. 1938-tól itt vezette Balla Péter a szokásos szombat délutáni össznépi együtt-éneklést, itt tanította - hol elméleti körítéssel, hol a dallam-vándorlás bemutatásával - a szebbnél szebb magyar népdalokat.
A Kálvin-téri otthon, akárcsak a Soli Deo Gloria lüktető, hullámokat áramoltató központja, középpontja lett, hogy aztán az idegen-üldözés nehéz éveiben zsidó és lengyel menekülteknek adjon - ameddig csak lehetett - otthon-meleget, menedéket.
*Az első másfél évtized központi irodájáról szólva nagymértékben támaszkodunk Fónyad Dezső könyvére: "Bevezetés a diákmissziós munkába", 86-89. oldal