(Írta és felelős kiadó: Soos Géza)
"Ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra?" (I. Kor. 14:8)
Kik vagyunk?
Egyszerű magyar református fiatalok. Diákok, vagy a diáksorból nem régen kinőttek, akiknek fáj, hogy ezer és ezer magyar református diák- és embertestvérünk vakon, nyomorultan botorkál mindennapjaiban és Isten nélkül élve, - önző hatalma vágyában, vagy végtelen árvaságában egyaránt magárahagyatottan - idő előtt elhull, vagy céltalanul hullámzik jó és balszerencse közt. Nekünk fáj, hogy a legmagyarabb egyház, református Anyaszentegyházunk külső és belső nehézségek folytán sokszor nem jelenti azt a súlyt, amellyel nem csak önmaga, hanem az egyetemes magyar élet érdekében is bírnia kellene. Nekünk fáj, hogy - amikor más népek megtalálják önmagukat, hivatásukat, erejüket, - magyarságunk határokon belül és kívül egyaránt sokszor nyomorult, testvértelen, erőtelen.
Hol keressük a bajok okait?
Szerte az országban sok becsületes, felkészült, magyarságáért, egyházáért aggódó ember kutatott és kutat az okok után. Az elvesztett világháború, a trianoni béke, földbirtokrendszerünk elavultsága, a vagyonmegoszlás kedvezőtlen volta, a mezőgazdasági válság és még számos más ok jött így felszínre. Érezzük, hogy nyomósak ezek az okok. Érezzük: nincs egészen jól, hogy az ország 16 millió kat. holdon felüli birtokos kezében; - az sem kedvező, hogy 4,5 milliónyi agrárlakosságunk 67 %-a (3 millió) él mezőgazdasági cseléd, törpebirtokos és bérlőként - jóval az emberi színvonalon alul; - abból is csak gyengülés következhet, hogy az egyke rohamosan terjed.
A bajok gyökere
A mi látásunk szerint az egyének élettragédiája: kimarad az Isten a számításból. Szóhasználatunkban benne van, de a szívünkben, az elhatározásaink megszületésénél nincs ott. Az ember éppen Annak az irányítását nem keresi öntudatosan, Aki - Teremtője lévén - minden elrejtett adottságát, lelkiségét, faji, szellemi kincseit legnagyszerűbben tudná kifejlődéshez segíteni. Nincs, illetve alig van - "emberi" ember -, akinek köze van Istenhez, aki ennek folytán minden erejével törekedve becsületesség, tisztaság, közösségi szolgálat után, - a maga kisded érdekeit következetesen alá tudná rendelni Isten s a közösség magasabb érdekeinek.
Egy felfedezett kincs, - a megoldás
Ugyanakkor, amikor magyarságunk s egyházunk a nyomorúság mélypontján volt: 1921-ben, néhány lánglelkű fiatalember felfedezett egy régi, elfeledett, de ma is teljes erővel rendelkező kincset: a református keresztyén hit, a kálvini világnézet kincseit. A liberális korszak ezeket is felhigította, erőtlenítette, eltemette. A budapesti Teológián dr. Sebestyén Jenő útmutatására Töltéssy Zoltán és baráti köre mohó vágyakozással kapott a megtartó erő után. Megérezték, hogy a református keresztyénség lényege: Jézus Krisztus által közvetlen élő kapcsolatot keresni Istennel, egyedül Őtőle függni, az Ő dicsőségére élni (Soli Deo Gloria), az Ő felségjogait érvényesíteni az élet minden területén. (Egyéni, társadalmi, nemzeti életben. ) Meglátták, hogy mindez kimondhatatlan erőt jelent, mely egyszer évszázadokkal előbb már megtartotta a magyarságot és meg is tudja tartani... Ez a kincs az, amelyen keresztül Isten megint közvetlen tényező lesz a magyar református életben, amely által megint az Ő dicsőségét, az egyház, a nemzet közösségét szolgáló "emberi emberek" támadnak. Az öreg fát nehéz visszahajlítani, de a társtalan, árva diákság, ifjúság nemcsak a maga számára nélkülözhetetlen erőket tesz magáévá, mikor fiatalságában kutatja e kincs értékeit, de így lesz képes felnövekedvén - a maga idejében, - az egyetemes nemzeti és egyházi problémákat is megoldani.
Mit akarunk tehát?
Újjá lett magyarságot, református egyházat. Hisszük, hogy ez tulajdonképpen az egyetlen, de ugyanakkor a leghatásosabb út, melyen keresztül már fiatalabb éveinkben készülhetünk nemzeti, egyházi hivatásunk betöltésére, családi, társadalmi életünkre. A magyar élet azért küzd annyi nehézséggel, azért veszhet annyira jelszavakba, mert éppen tiszta, becsületes, felkészült emberekben van hiány.
Osztályellentét nélküli, alkotóképes nemzedéket. Tagadjuk az öncélú diákmunka értelmét és létjogosultságát. Az értelmiség a népesség elenyésző rétege, a közösség érdekében tehát eszközzé kell lennie az egyszerűbb tömegek segítésére, gondozására. Magyarságunk számára végzetessé válhat az a különbség, amely az értelmiségi és nemértelmiségi népesség között támadt. A diákság - úgy is, mint a jövendő értelmiség - a maga szellemi lehetőségeinél fogva, szellemiekben idősebb testvére kell, hogy legyen a falu, az ipar, a kereskedelem magyar ifjúságának. Meg vagyunk győződve, ha a diákságot megnyerhetjük Isten ügye számára, rajta keresztül a nemdiák ifjúság is fokozottabban megnyerhető, s a magyar református jövendő boldog körvonalai bontakoznak ki. Ezért vagyunk testvéri munkaközösségben a Református Keresztyén Ifjúsági Egyesülettel (RIM=Református Ifjúsági Mozgalom).
Felekezeti torzsalkodástól mentes, hívő, egységes magyar frontot. Számunkra a hitvallásos, református alap nem jelent támadást senki ellen, hanem csupán legbelsőbb lelki, szellemi adottságaink fokozott kifejlesztését, kiélését éppen egyetemes nemzeti, emberi érdekekből. Hisszük, hogy részint közvetlenül is, részint egységes erős Református Ijúsági Mozgalom révén megtalálhatjuk a többi magyar ifjúsági frontokat, s kiépíthetjük a Magyar Ifjúsági Mozgalmat: az egységes magyar arcvonalat az új, boldog, hatalmas magyarság ügyéért.