Az álmokból a Siófok melletti Somogykilitin 1921 júliusában tartott teológus-konferencián lett valóság. (A konferenciát részletesen ismerteti Rácz Lajos a Sebestyén Jenőről szóló kéziratában.) Már a találkozó jelmondata is mozgósító erejű volt: „Te pedig a munkának terhét hordozzad, mint Jézus Krisztus jó vitéze.” Hegyi Sándor kiemelte a kálvinizmus legfőbb célját: Isten munkatársává kívánja emelni az embert. Sebestyén Jenő a lelkészi szolgálat alapelveként a „Soli Deo Gloria”-t (egyedül Istené a dicsőség) ajánlotta. Az utolsó napon Töltéssy Zoltán előterjesztette az alapító határozatot, amelyet a konferencia 42 magyar résztvevője közül 29-en írtak alá.
Már itt felvetődött fentiek szerint egy Balaton-menti konferencia-telep gondolata, azzal, hogy itt nem csupán teológusok, hanem a teológiai pálya iránt érdeklődő utolsó-, utolsóelőtti éves középiskolások is találkozhatnának.
1922-ben nem sikerült ugyan a tervek szerint Kilitin újból találkozni, de a frissen alakult Soli Deo Gloria Szövetség kezdeményezésére a Patak melletti Vámosújfalu és Olaszliszka vendégszerető falai között tartotta táborát a négy református teológia 58 diákja és 6 tanára, környékbeli lelkészekkel és néhány lelkésznek készülő gimnazistával együtt. A konferencia elnöke a legidősebb teológiai hallgató, Zajti Ferenc (Zajti Ferenc (1886-1961) író, történész, festőművész. Vallástörténeti tanulmányait a Budapesti Teológián végezte. Könyvet írt többek között Jézus gyermekkoráról és az ősmagyarok hitvilágáról.) volt. Megvitatták többek között a teológusok és tanáraik kapcsolatát, Töltéssy Zoltán és társai pedig skóciai tapasztalataikról számoltak be.
Az SDG első téli konferenciáját 1923 január 15-én tartották Budapesten az újjászületésről és a református életideálról. A résztvevők szeretetvendégségben vettek részt a református egyház jóhírű kórházában, a Bethesdában.
1923 júniusában a Hernád melletti Göncön, a bibliafordító Károlyi Gáspár szolgátatának falujában találkoztak az SDG-sek. A mozgalom későbbi nagyjai tartottaák az előadásokat: Szűcs Ernő, Victor János, Karácsony Sándor, Csűrös István, Töltéssy Zoltán, Bogdán Gyula, Biberauer Richárd, Szabó Zsigmond - Kováts J. István a fővárosi teológia igazgatójának elnöklete mellett. Dr. Good amerikai teológiai tanár előadásának lényege eza felhívás volt: Vissza a Heidelbergi Kátéhoz és a II. Helvét Hitvalláshoz!
A Szövetség „nyitása” a főiskolások felé a következő, 1924. évi gödöllői konferencián következett be: a 140 résztvevő között a teológusok mellett szép számmal találunk képzősöket, jogászokat, műegyetemi-, bölcsész- és orvostanhallgatókat, gimnazistákat, sőt 20 holland diákot is. Isten titkainak kutatására jöttek össze, „kezükben a Szentírással, szívükben a mécsessel; Egyedül Istené legyen a dicsőség. Ez előtt négy évvel teremtette meg ez a csúcsgondolat az SDG Szövetséget, (...) ezzel a gondolattal világtörténelmet írtak. Expanzív ereje van a Soli Deo Gloria gondolatnak. Minden foglalkozású embernek életprogramot ad.”
„Sebestyén Jenő: „A predestináció, mint a keresztyén élet legmélyebb tapasztalata” c. tartott előadást. Bemutatta e mélységes dogmának a gyakorlat mezőin szedhető gyümölcseit. (...) Csekey István „A világnézet választásának döntő fontosságáról” szólt. Bogdán Gyula előadásának címe: „Mit akar a ref. keresztyénség a munkásokért?” Id. dr. Szabó Aladár a „Szentlélek” címmel szólt a konferenciához. „Akkor is hiszek, ha senki sem hisz” - mondotta. Komáromi János „Az európai kálvinizmus szervezkedő állomásain” címmel szólt a konferenciához, ifj. dr. Szabó Aladár pedig „A lelkészi és a világi elem együttműködéséről”, Hegyi Sándor „A kálvinizmus hatása a társadalmi életre” címmel beszélt, Horváth László pedig „Hollandia titkáról”. „Azért beteg egyházunk, mert a hitvallásokat elfelejtettük, eltértünk a Szentírástól is” - mondotta. „Ismeretlen hit” címmel tartotta a konferencia utolsó előadását Szűcs Ernő. (...) Soha komoly órák ilyen gyorsan nem repültek el, nagy igazsgágok és forró egyéni bizonyságtevések izzottak a levegőben.” (Rácz Lajos i.m.)
1924 őszén felpörgött az élet az SDG-ben. Elkészült és az Egyetemes Konvent elé került a Szövetség alapszabálya. A "pedagógiai kollégiumnak" nevezett munkaközösség kidolgozta a nevelés evangéliumi elveit és ajánlható gyakorlati módszerét. A Múzeum krt. 10. sz. alatti központban megindult a "hétfő esték" sorozata (erről külön fejezetben számolunk be). És a karácsonyi ajándék: az SDG első kiadványa. Legátusprédikációk Bogdán Gyula, Sebestyén Jenő és Szűcs Ernő tollából.
1925 a gyors terebélyesedés éve. Nyáron már négy jelentős találkozóra futotta az elkötelezett vezetők erejéből.
A fővárosban került sor a középiskolás leánykonferenciára 35 résztvevővel, megintcsak a Bethesda épületében. A háromnapos eszmecsere középpontjában a lelki élet és a szolgálat állt. Előadók: Ecsedy Aladár, Szabó Miklós, Szűcs Ernő, Biberauer Richárd, Budai Gergely, Kovácsy Margit.
A júliusi, Kiss Ferenc vezette zánkai sátortábor 150 diákot fogadott. Az áhítatot Szűcs Ernő vezette, a tábor rendjéért Szőke Imre volt felelős. Már az első előadásban (a nagy triászról, Adyról, Móriczról, Szabó Dezsőről szólt) felkomorlottak a magyarság sorskérdései, hogy többé sose hagyják el az SDG rendezvényeit. A következő napokon előkerült az egyke, az alkoholizmus, a vérbaj, az öngyilkosság is, tehát az önpusztítás számos kérdése. Jézus orvos szerepe, s nagyító alá kerültek a zsákutcás valláspótlékok is, mint a spiritizmus, teozófia, stb.
A kápolnásnyéki 150 fős táborozás központjában a bibliatanulmányozás állott, a "magyar kérdések" között pedig legnagyobb hatást a Budapest mélységeiről szóló vitabevezető keltette. A résztvevőkre mégis a legszemélyesebb megnyilatkozások, önvallomások tették a legnagyobb hatást.
Augusztusban a budapesti teológián szervezték meg az első "munkáskonferenciát", az SDG tisztségviselőinek (munkásainak) mérlegkészítő tanácskozását: innen indult a mozgalom négy évvel korábban, mi lett belőe, hol vannak hiányosságok, merre tovább. A mozgalmon belül új, a Pro Rege Christo mozgalom indult most el, a munkások négy csoportjának, az újoncoknak, katonáknak, diakónusoknak és a presbitereknek a szervezésében. Záborszky János elnök és Hegyi Sándor főtitkár mellé most már 11 titkárt választottak, közöttük Szőke Imrét és Töltéssy Zoltánt.
Komoly lendületet adott a munkának hét kiváló elsőéves teológus jelentkezése az SDG-be: Fónyad Dezső, Kiss Sándor, Kovács József, Pap Béla, Pap Ferenc, Sághy Lajos, Széles László, mint a későbbiekből kitűnik, valamennyien kiváló vezetőkészségekkel rendelkező lelkész-jelöltek voltak.
Ekkor kezdett kialakulni az SDG negyedszázados működésének munkamódszere: rendszeres kisközösségi találkozók az Írás körül az oktatási intézményekben, majd a legérdeklődőbbek országos, többnapos konferenciája az egyénekre külön-külön megszabott küldetés meghallása, értelmezése, megfogalmazása jegyében.
Ennek a felismert szolgálatnak a lényegét jól jellemzi a minden régi és új tagtól kért nyilatkozat, amelynek szövegét a következő oldalon adjuk közre.
Jelentős lépés volt 1925- ben a Református Diákmozgalom első számának megjelenése. Itt írja Sebestyén Jenő Hazatérés c. cikkében: "Különösen nagy örömmel üdvözlöm azt a nagyszerű tényt, hogy a református diákság öntudata már odáig jutott, hogy a munkára való szervezkedésnél tart és saját lapjával igyekszik hirdetni eszményeit. (...) A nem református szellemű evangélizálás csak fél- vagy negyedrész munkát végez a diák lelki világában. Fő hibája éppen az, hogy a diákot nem adja vissza Anyaszentegyházának, hogy ne csak a maga individuális életében szolgálja Isten dicsőségét és Krisztus királyságát, hanem az Anyaszentegyház szervezett életében is, mint annak öntudatos munkás tagja. A református diákmunka tehát nagyszerű egyházépítő munka is egyúttal, mert igazi egyháztagokat, presbitereket és lelkipásztorokat nevel."
(Azóta ez a megállapítás sokszorosan beigazolódott: ezrek és ezrek kerültek ki az SDG kohójában megedzve egyházi munkára; a négy évtizedes talponmaradás sem igen ment volna nélkülük.)
Kiadta a Szövetség Szűcs Ernő: Győzelem a halál fölött c. könyvét, mely egységben mutatta fel az Evangélium és a természettudomány megállapításait a halálról.
Karácsonyra jelent meg Makkai Sándor öntudatos kálvinizmus c. könyve, Isten és az ember megrendítő találkozásáról.
Összefoglalóan elmondhatjuk az SDG történetének első éveiről: a mag jó földbe került, megfogant, szárba szökkent. A jézusi példa bevált. Kicsi, összekovácsolódott csapat, először megcsöndesedve, befelé figyelve, indíttatást kapott: "Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket...!" Ettől kezdve már nem volt nyugtuk, tűz lobbantott tüzet, égtek, szóltak, szerveztek, írtak, lobogtak, mint a gyertya, melyet első jelképül választottak:
egy rajzolt gyertya (kérem bevágni!)
Ez a szimbólum világolt a Szövetség levélpapírján, plakátjain is.
A továbbiakban nem követjük az időrendet. Témánként, tevékenységi csokrokként idézzük fel a mozgalom életét, és csak szomorú záróakkordként térünk vissza ismét az időrendhez: a háború utáni újraéledési kísérlethez és a Szövetség felszámolásához.
Egy levél (kérem bevágni!)