07. (Szegedi) Kiss Sándor

 (1918-1982)

Bár a Szövetség tiszti karában hasztalan keresnénk a nevét, a harmincas-negyvenes évek fordulójának, a háborús éveknek az SDG-jében sugárzó tisztasága meghatározó egyéniséggé tette.

Kisparaszti családban született Vásárosnaményben, 1918-ban. Lelkipásztora győzködésére végülis szülei polgáriba küldték, innen került 1932-ben a pataki tanítóképzőbe, amit végül jelesen végzett el. A Teológia két fiatal, égő szívű tanára, Újszászy Kálmán és Szabó Zoltán irányításával itt már virágzott a falujárás, a faluszeminárium, a cserkészet, az SDG; mindez életre szóló élményeket plántált Kiss Sándor lelkébe.

Tizennyolc éves volt, amikor Fónyad Dezső egyik csendesnapi szolgálatának a hatására megtért. "Azt éreztem - írja utóbb barátjának, Varga Domokosnak -, hogy szemétgödörből mászok ki, mind feljebb és feljebb... Hős akartam lenni. Belevetettem magam teljes énnel a bizonyságtevésbe és a szolgálatba. Egyszerre megsokasodtak erőim, valósággá vált bennem Krisztus. Az emberek értetlenül néztek."

Már Sárospatakon is, utóbb a szegedi (innen ragadt rá a lelkész Kiss Sándortól való megkülönböztető jelző) tanárképzőben is SDG-kollégiumot vezetett. Idekerülésének éve (1937) egybeesett a Márciusi Front zászlóbontásával, ennek szegedi követőit találta meg Kiss Sándor a Bethlen Gábor körben, a protestáns egyetemi és főiskolai hallgatók körében.

A jobbfelé sodródó bajtársi egyesületek ellensúlyozására megszervezték a népi írókat megszólaltató szerzői esteket, amelyeket aztán hetenként tartott viták követtek: a magyar sorskérdésekről, a népi irodalomról, a földreformról és hasonlókról. Kiss Sándor páratlan szervezői szívósságával megalakult a Szegedi Egyetemi Ifjúság, amelyet aztán az egyetemi rektornak kinevezett Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert egyetemi tanár támogatott. Az így megerősödött SzEI példájára országosan is kialakult a Diákegység Mozgalom, az egyetemi fiatalok népi irodalomra építkező szárnya.

A tanári diplomával szinte egy időben Kiss Sándor megkapta a katonai behívót, a diákévek nyomorúságában keletkezett gyomorfekélye miatt azonban egy év múlva leszerelték. Pestre került. A Hársfa-utcai nagymultú Diákok Háza lelki vezetését vállalta el "prefektusi" megbízással és egyidejűleg a Teleki Pál Tudományos Intézetben végzett kutatómunkát.

Hamza András, akkor a Pozsonyi-úti egyházközségben közösséget találó fiatalok egyik vezetője, így emlékezik vissza Kiss Sándornak hitvalló tevékenységére:

"Igetanulmány és imaközösség mellett a magyar sorskérdések meglátására nyitogatja a nála alig egy-két esztendővel fiatalabb ifjak és leányok szemét, s készíti fel őket a nagy fordulóra. 44 őszén már ellenálló akciókra is sor került: Görgey zászlóalj, Budapest kiürítésének megakadályozása a Paster Floyd nyomda megszállásával, stb... Itt már az élet s a halál peremén jártunk. Debrecenben a nyilas Számonkérő Szék elfogja Sándort és társait, s csak az Úristen kegyelméből kerülik el a Dunába levetést. A nyilas pribékek Sándort kínozzák meg a legjobban: padra fektetik, ráülnek, meztelen talpát gumibottal cafatokká verik, míg neki közben a "Tebenned bíztunk"-at kell énekelnie. Ha tudták volna a nyomorultak, hogy a kálvinista hívő ember számára ennek a zsoltárnak az éneklése annyit jelent, mint  az anyaföld érintése - új energiát.

Majd jött a nagy váltás és a baráti társaságunk a Kisgazdapártban és a  Parasztpártban helyezkedett el. Sándor ezt így fogalmazta meg: "Aki a kommunistáktól félt jobban, az a Kisgazdapártba ment, aki a jobboldaltól, az a Parasztpártba." Húszegynéhány éves fejjel mindenütt ott voltunk, ahol az új Magyarország épülését sejtettük: MADISz, Nemzeti Segély, pártok, választások, parlament, Független Ifjúság, stb... - és mindenütt Sándor az élen. 16-18 órás munkanapok. Végül az a munkaterület, amely Sándor szívéhez a legközelebb állott: a Parasztszövetség, a magyar parasztság szabad érdekképviselete. Sándor mint igazgató, Horváth János mint a helyettese tudásuk, erejük, szenvedélyük legjavát építik bele abba, hogy az új Magyarország alapja egészsége, művelt és jómódú parasztság legyen. A nép pontosan megértette, miért folyik a harc. Az 1946-os parasztnapokra félmilliós tömeg vonult fel Budapestre vonaton, kocsin, biciklin és gyalog és ünnepli az új, szabad és méltóságteljes élet hajnalhasadását. Ilyen önszántából ünneplő tömeget se azelőtt, se azóta nem látott Budapest. Adja Isten, hogy valamikor majd lásson!

De meg is lett a böjtje Sándornak éppen csak annyi ideje maradt, hogy szíve választottjával, Thrányi Évával megesküdjék s kezdődik a népi front megsemmisítése. Egy hónap leforgása alatt mindnyájan az Andrássy-út 60. foglyai vagyunk: Sándor, Horváth János, Vatai László, Gyulai László, Nistéth Endre, Ibrányi Gyula, Göncs Árpád, Hám Tibor, Arany Bálint, jómagam, összesen vagy száz ember, mind a népi Magyarország és a nemzeti függetlenség megszállottjai. Sándor az ÁVO pribékek kezében is, a tárgyaláson is hű marad önmagához, semmit nem tagad meg, amiben egy életen keresztül hitt. S jönnek a börtönévek."

Szabadulása után Kiss Sándor villanyszerelőként kereste kenyerét, de az 1956-os forradalom napjaiban már ott folytatta életét, ahol tíz évvel korábban abbahagyta. Megszervezte és október 31-én a Rádióban is bejelentette az újjáalakult Parasztszövetséget, többek között ezekkel a szavakkal: "Hirdetjük a tiszta igazságot: nincs többé szegény- és gazdagparaszt. Tíz év után mindenki szegényparaszttá vált ebben az országban... A szabadság megszerzett lehetőségével élni fogunk!"

Nem élhettek vele, a "testvéri tankok" eltaposták a szabadság tüzét. Halálra keresték, menekülnie kellett. Pár hónap után már az amerikai Kongresszus, majd az ENSZ magyar kérdést vizsgáló bizottsága előtt állt. Koronatanú lett annak feltárásában, mi történt Magyarországon 1956-ban.

Odakint újból kellett kezdenie az életet, de állhatatosan hű maradt eszményeihez. Kerülte a szélsőségeket, az emigrációs körökben nem ritka kuruckodást. Szolgálni kívánt: lapszerkesztőként, a Szabad Európa és az Amerika Hangja munkatársaként, az amerikai református Egyház főgondnokaként.

1982-ben baleset érte, kevéssel később ennek következtében meghalt. Ezrek gyászolták. A következő év nyarán hamvait - kívánsága szerint szülei sírjában helyezték örök nyugalomra a vásárosnaményi temetőben, háromszáz barátja részvéte mellett.

Az igazi felszabadulás után, 1991-ben a Parasztszövetség egykori székházának falán emléktáblát helyeztek el Kiss Sándor emlékére. A Köztársaság koszorúját a Köztársaság elnöke helyezte el. Fekete Gyula író búcsúztatójában ezeket mondta: "Felemelő ez a megemlékezés, de kénytelen tény árnyékolja be: az, hogy Kiss Sándor hiányzik, nagyon hiányzik az országot újjáépítő munkából." (A Reformátusok Lapja kétszer emlékezett meg Kiss Sándorról: 1983. július 3.-i és 1991. szeptember 29.-i számában.)