(1906-1974)
Csendesszavú, mindig kiegyensúlyozott, de Isten ügye mellett tántoríthatatlanul elkötelezett egyénisége az SDG arculatának egyik alapvető meghatározója. A Szövetség tisztikarában ő szolgált a leghosszabb ideig.
Tizenhat éves kecskeméti gimnazista volt, amikor egy evangélizáció alkalmával módosítva eddig tanári ambícióit a papi pályára szánta el magát.
1925-ben lépett a budapesti Teológia hallgatói közé, abban az évben, amikor ez az akadémia 15 erős embert (rajta kívül Fónyad Dezsőt, Pap Bélát, Pap Ferencet, Széles Lászlót) terelgetett a Soli Deo Gloria felé; az I. és II. évfolyam színe-java csatlakozott a mozgalomhoz, küldetés-vállalással váltva fel a teológiákon akkor még mindig uralkodó langyos, egyoldalúan racionalista keresztyénséget.
A Szövetség tisztikarába az 1928. évi szárszói közgyűlésen választották be teológus titkárként, Töltéssy Zoltán elnöklete mellett. Ettől kezdve egymásután jelentek meg írásai a Református Diákmozgalom "Csend" rovatában (például "Az ép ember mindig megépített ember", "A mulandóság partján", "Isten napiparancsai"), a "Porond rovatban (például "A diák mint egyháztag"). Negyedéves korában már a Kálvin János Kör elnökévé választották, 1929-30-ban Glasgowban tanult, majd Bonnban folytatta volna tanulmányait, de beiratkozáskor táviratot adtak a kezébe: hazavárják az SDG főtitkári tevékenységeinek ellátására. Ezt a feladatkört közel öt évig látta el.
Közben -1933-tól- a Kálvinista Szemle felelős szerkesztője is, elvégzi a Kecskeméti Jogakadémiát. 1935-ben doktorrá avatják.
A Szövetség világnézeti lapjának, az Új Magyarságnak megjelenésétől (1932. szeptember) Pap Béla és Zeitler Rudolf (más néven Csaba Rezső) mellett társszerkesztője, még akkor is, amikor a lap 1934-ben Magyar Útra változtatta nevét.
1936-37-ben Halléban, Berlinben, Genfben folytatott gyakorlati teológiai studiumokat, elmélyült Kálvin tanulmányozásában; eredményeiről a Sebestyén Jenő szerkesztette Magyar Kálvinizmus c. folyóiratban maradandó értékű tanulmányokban számolt be.
Hazatérte után 1937-38-ban a Szövetség elnöke lett.
Szakirdalmi munkásságának legtermékenyebb korszaka az 1940 és 1944 közé eső időszak. Az "Ifjúsági munka a magyar Református Egyházban" c., az ifjúsági munka barátainak ajánlott könyve 1941-ben jelent meg Budapesten 238 oldalon, ez egyben a Sárospatakon tett magántanári vizsgájának disszertációja is. Három nagy -történeti, elvi, gyakorlati- fejezete a téma máig haszonnal forgatható alapvetése. Függelékében a KIE első korszakáról szól, majd a KIE munka nagykorúsítójáról, Megyercsy Béláról, és az ifjúsági munka hőséről, Töltéssy Zoltánról; felsorolja az ifjúsággal kapcsolatos bibliai helyeket is.
Második könyve 1942-ben jelent meg "A tegnap ifjúsága a holnap egyháza" címmel, 304 oldalon. Itt már világtekintési horizontba állította mondanivalóját. Harmadik átfogó műve "A magyar református időszaki sajtó az ifjúsági munka szolgálatában" (1944, 222 oldal), ebben áttekinti a sajtó utolsó fél évszázadát. Mekkai Sándornál doktorált, Debrecenben avatták a hittudományok doktorává.
Ifjúsági munkájára az egyetemi-főiskolai lelkészség (1942-1947) tette fel a koronát, ezt az állást a Budapesti Egyházmegye szervezte számára. Szolgálatát elsősorban a másokra figyelés, a mások élete és problémája iránti érdeklődés jellemezte. Ebben az igen nehéz időszakban az egyetemisták ezrei találtak személyében és az egyetemi istentiszteletekben eligazító, erőt adó lelki-szellemi bázist. Ő volt a tutora a Kabay Márton körnek is, összekötő a Kör és a vezetőség között; közvetlensége és megfontoltsága nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Kör be tudta vonni az 1942. és 1943. évi nagy lelki-közéleti konferenciákba a magyar progresszió legjelentősebb erőit.
Az ellenállást is a maga szerény módján segítette. 1944 novemberében, amikor Erdei Ferenc és közvetlen barátai az SDG központ nagytermében a fronton keresztüli délre szökésüket és a nemzeti kibontakozás első feladatait beszélték meg, Kiss Sándor, a tudományok doktora volt az, aki vállalta a bejárati ajtó nem kis veszéllyel járó őrségét.
1946-47-ben, Keresztury Dezső kultuszminisztersége alatt az ifjúsági munkákkal foglalkozó osztályon vezető-helyettesként igyekezett a református és az általános emberi-keresztyén értékek megőrzését, érvényesítését elősegíteni.
Ezzel párhuzamosan a romos, éhező fővárosban megszervezte az egyházi alkalmazottak beszerzési csoportját; feleségével együtt ennek a munkának magukat nem kímélő mindenesei lettek.
Az SDG szétverését és a minisztériumból való "elengedését" követően, 1949-től a Frangepán utcai gyülekezet lelkésze lett, és itt szolgált egészen 1974. május 3-án bekövetkezett haláláig. Nehéz szolgálat volt. A materializálódott világban, ezen belül is a Kádár János Párttitkárságával fémjelmzett Angyalföldön hirdette Isten igéjét, közben hosszú évekig tartó rendőri felügyelet (rendszeres, megalázó jelentkezési kötelezettség) mellett. Egyszerre kellett megmenteni, megerősíteni a süllyedő gyülekezetet és az anyagi értelemben is veszélyesen süllyedni kezdő templomot. Élete utolsó négy évében már súlyos beteg volt, de szolgálatát változatlanul folytatta. Orvosi utasításra kérte ugyan nyugdíjazását, de nem lévén hová költöznie, nem volt módja a parochia kulcsát átadni.
A további felkészülés vagy a diákmisszió azonnali megkezdése közötti választást latolgató Kiss Sándor imanaplóját felesége megőrizte, ebből néhány részlet:
"Semmi kétségem nincs affelől, hogy az SDG jövőjét illetően az én Uram hatalmasan cselekszik, s nekem csak annyiban kell odahaza lennem vagy tanulhatok külföldön, amennyiben az Ő akaratának realizálásához tartozom. Készíts fel hát Uram engem minden földi feladatomra, hogy teljes hűséggel tudjam mindenekben végezni a Tőled rámbízottakat, s más gondom ne legyen nekem, mint a Te akaratod hűséggel szolgálni."
"Add Uram, hogy a Tőle kapott hűség legyen életem fő jellemzője."
"Az SDG-ért még nagyon keveset imádkoztunk. Először imádkozók közössége kell legyen, hogy sáfárkodjék, majd csodatévő közösséggé lehessen. Az élet külső nehézségei csak addig látszanak nehéznek, míg lelkünk nincs készen küldetésünk teljesítésére. Ha erre Isten felkészített, csak lehetőségekről beszélhetünk."
Végezetül iktassuk ide Adorján József esperes igehirdetését Kiss Sándor temetésén: "Hű és bölcs sáfár volt. A sáfár a gazdához viszonyítva szolga, de (...) szolgatársai közül kiemelkedik. Nem a magát másoknál különbnek tartó kegyes gőg, a másikat semmibe vevő öntelt értelem és tudás emelte őt mások fölé, hanem talentumai, a magára vállalt többszolgálat. Bölcs volt, a föntről sugárzó bölcsesség sugárzott belőle. Csak egy dologban nem volt takarékos. Saját magát nem kímélte, saját magával nem tudott takarékoskodni. De nem is lehetett, miután a tékozló élet jelenti az életet a soktalentumos emberek számára."
Dr. Kiss Sándor munkái (a már említetteken kívül):
Barth küzdelme az evangéliumi szabadságért. Pápa, 1936.
SDG évkönyv, Budapest, 1941.
A Hegyi Beszéd magyarázata. 1. kiadás: Pápa, 1939., 2. kiadás: u.o. 1942.
Egy egyetlen példányban fennmaradt debreceni nyomtatvány. Debrecen, 1957. (Klny a Déri múzeum 1948-56. évkönyvéből.)
Az egyház a világban és a világ az egyházban. Ligonier, Pápa, 1968.