A társadalomnak állandó gondja az ifjúság oktatása, nevelése és ehhez az anyagi háttér biztosítása. Budapest, mint az ország fővárosa, egyben az egyetemek és főiskolák sokaságát jelenti, így diákok ezreinek kellett helyet, tanulási lehetőséget biztosítani. A nagy állami kollégiumok nem győzték mind befogadni a jelentkezőket. Külön gondot jelentett a tehetséges, de szegénysorsú fiatalok helyének biztosítása.
A vidékről jött református diákok helyzetét tekintve, Budapesten csak a Teológiai Akadémiának és a két református gimnáziumnak volt internátusa, ezekbe az iskolába járók kisebb része kaphatott csak elhelyezést, sokan maradtak lakás nélkül, s kényszerültek drága albérletbe. Az SDG Szövetség a harmincas évek elején létrehozott internátusaival igyekezett ezen a helyzeten javítani, de ezekben jó, ha száznál valamivel több helyet tudott biztosítani.
1941 elején vetődött fel a gondolat egy nagy - 600 személyt befogadó - "Diákház" létesítésére. A gondolat mögé fel kellett sorakoztatni nemcsak az egyházi felső vezetést, de meg kellett nyerni az anyagiakkal rendelkező állami és gazdasági szerveket is. A gondolat mozgatója ismét csak a Szövetség elnöke, Soos Géza volt, aki ismerte ezeket a lehetőségeket, lelkesíteni tudta az állam illetékeseit és mozgásba hozta az egész gépezetet.
Darányi Kálmán - nemrég elhunyt miniszterelnök - neve alkalmasnak látszott, úgyis mint református egyházi vezetőé s mint volt országos szerepet betöltő államférfié, aki az ország védelmét erősítő programot végrehajtotta. Ravasz László is így emlékezett meg róla: "Látta, hogy az új rendszert csak nemzetneveléssel, az új nemzetnevelést pedig Magyarországon csak politikai úton lehet megvalósítani."
Darányi Kálmán nevének vállalásával és a szervezésbe bekerülő vezető gazdasági szakemberekkel viszont az a veszély fenyegetett, hogy megtörik, vagy legalábbis fellazul az a törekvés, hogy a Szövetség szolgálata tisztán egyházi, evangéliumi legyen, és a hívektől kapott önkéntes adományokra épüljön. Az elképzelés azonban sokkal nagyobb léptékű volt, hogysem tisztán egyházi áldozatkészségből meg lehetett volna valósítani.
Megint tehát egy grandiózus terv kimunkálása, melynek a célja tiszta és igaz volt: a jövendő református értelmiségi fiataloknak lelki otthont és anyagi lehetőséget teremteni a pályájukhoz szükséges felkészülésre. A terv kivitelezéséhez mitagadás, nem volt alkalmas a történelmi időszak: egyre beljebb került az ország a háborúba, a terveket csak állandó megalkuvásokkal lehetett alakítani. Ráadásul egyeztetni kellett az egyházi, lelki szempontokat az állami elképzelésekkel, az adományokhoz fűzött elvárásokkal is.
1941 januárjában a Szövetség vezetősége Darányi Kálmán nevének megörökítésével kapcsolatban két tervet terjesztett elő.
Az egyik elgondolás a Darányi Kálmán visszatelepítési alap létrehozása lett volna, mint részmegoldása annak a nagy problémának, hogyan telepíthetők haza a Magyarország határain kívül elszéledve élő magyarok.
A másik elgondolás a „Darányi Diákház” volt, amelyről még csak annyit olvashattunk, hogy „legnagyobb álmunkkal kapcsolatos és egyetemes nemzeti szempontból is rendkívüli jelentőségű.” (Református Diákmozgalom, 1941 január)
A Szövetség húsz éves jubileumát ülte, amikor kialakult már az egyházi és világi háttér, amelyik az első lépések sikerét valószínűsítette.
„1941. június 6-án Ravasz László püspök vezetett egy csoportot: B??r Elek közigazgatási tanácselnök, Padányi Jenő mérnök-képviselő (mindannyian mozgalmunk régi, hűséges támogatói) részvételével Szendy Károly polgármesterhez, s átnyújtotta kérvényünket, melyben a Darányi Kálmán Diákház részére telket kértünk. Úgy volt, hogy csak ősszel dönthet a közgyűlés. De jöttek segíteni mások is, akik szeretik ügyünket. Horthy István MÁV elnök, Lázár Ferenc kir.közjegyző, felsőházi tag támogatásával Karafiáth Jenő főpolgármester kitűzte a kérést a június 20.-i közgyűlésre (…). Budapest székesfőváros közgyűlése 1300 n.öles telket adományozott nekünk a Horthy Miklós körtértől két megállónyira, a Szent Imre herceg úton” (Református Diákmozgalom, 1941. júl.)
A Diákház megépítésének gondolata annyira szükségszerű és hódító volt, hogy támogatására sikerült felsorakoztatni még az olyan kimagasló szellemiséget is, mint Németh László, aki maga is évek óta valami hasonlót szeretett volna létrehozni.
1941 őszén, a Délvidéki Esten teljes írói tekintélyével állt ki a Diákház gondolata mellett. A Szövetség felkérésére elvállalta az ünnepi beszédet, s ebben mondta: „Száz kis kezdés küzd, hogy magyarságunkból neveljünk magunknak legjobbjai lelkével eltelt vezetőket: a népfőiskolák a népből a népnek, a különféle diákinternátusok a színmagyarság mélyeiből a nemzetnek. (…) Ezek közül az intézmények közül a Darányi Diákház lesz tán a legnagyobb. Célja: egy fedél és egy lélek alá gyűjteni a fővárosban tanuló református főiskolásokat. (…) A Diákháznak van már egy 1300 négyszögöles telke; a négyésfélmilliós építkezési költséget állami támogatás és gyülekezetek gyűjtése fogja összehozni.” (Az előadás teljes szövege a Függelékben olvasható.)
1942 februárjában előzetes felhívás közölte, hogy márciusban megindul az országos gyűjtés. Ennek indításaként a Városi Színházban nagy ünnepséget tartott a Szövetség, amelyben Darányi Kálmánról Ravasz László tartott megemlékezést; az ünnepi beszédet pedig a miniszterelnök Bárdossy László mondta "Az értelmiségi ifjúság nemzeti hivatása" címen.
1942 március 1-től indult a Diákház-gyűjtési akció. Indokolása: "Közel ezer főiskolás diák hónapos szobában, ágyrajárással, éjszakánként pályaudvaron, vagy tömegszálláson, napi egyszeri meleg étellel, alamizsnaként kapott ebédjeggyel tenget életét." A Diákház célja: hajlékot adni a magyar jövőnek, megadni népünk tehetséges szegényei számára a felfelé vezető útra lépés lehetőségét, friss induló életek tudata, áldozatos, hatalmas feladatok betöltésére hivatott akaratát egy sokemeletes épület evangéliumi kohójában megmenteni és felerősíteni a magyar jövőnek.
Az elképzelés szerint 100.000 pengőt gyűjtene össze ötszáz SDG-s diák olyan gyűjtőkönyvvel, amelyben kétszáz aláírásra van hely, egy-egy könyvbe tehát legalább 200 pengő értékű megajánlás került volna. Az elgondolás reálisnak látszott, de még ez az összeg is a szükségesnek csak kisebb része lett volna.
A Diákház Bizottság fővédnökségét ifj. Horthy István kormányzóhelyettes vállalta el. Segítőkészségéről így emlékezik a Szövetség lapja: "Mint idegenek, halkan, félénken kopogtattunk a MÁV elnökénél. Előtte már több helyen kaptunk előkelően hűvös fogadtatást, itt szinte elbódított az a közvetlen kedvesség, az a gyors segítőkészség, amit tapasztaltunk. Nem kellett magyarázkodni, azonnal megértettük egymást. Nem kellett sokat kérni, ott helyben szólt a telefon, és két nap alatt elintézést nyert egy olyan ügy, amelyet hónapok alatt kivántak csak elintézni." / Református Diákmozgalom, 1942 március/
Fél év múltán, korai, tragikus halála után már csak az emlékezés szavai foglalták össze addigi támogató segítségét: "Öntudatos református volt. Sosem bántott más felekezetet. Szerette a katolikus, evangélikus, unitárius magyarokat, de se hatalomért, se előnyért, semmi kincsért a világon nem volt hajlandó megtagadni ősi református hitét /reverzálissal sem/ ...
Azt kívánta, hogy a magyar ifjúság a lehető legnagyszerűbb intézményekben, a legmélyebb lelki alapokon, öntudatos magyarsággal és egyetemes látókörrel nőjjön fel, s így biztosítsa a magyarság újabb ezredévi küldetését a Kárpát-Duna-medencében. Ezért állt olyan páratlan szeretettel, lebilincselő készséggel a Darányi Kálmán Diákház és a Soli Deo Gloria ügye mellé." / Református Diákmozgalom, 1942. szeptember/
A budapesti indító ünnepség után szerte az országban folytak a Darányi Diákház ünnepélyei. Elsőnek Debrecen, Sárospatak, Beregszász és Szombathely mozdultak meg, de már folyt az előkészület hasonló ünnepélyek tartására Pécsett, Kassán, Miskolcon, Kecskeméten, Sátoraljaújhelyen és Balassagyarmaton is.
A terjedő mozgalomról hírt adtak az újságok is, például:
"Szabolcsi Hétfő": Milyen jó érzés tudni azt, hogy odafenn a fővárosban van egy SDG, és lesz egy ház, a Darányi Kálmán háza, amely mint bevehetetlen vár, csak azok előtt nyílik meg, akik a magyar tudást és szellemet szomjúhozzák.
"Pesti Hírlap": A legszegényebb, legtöbb-gyermekes családok legtehetségesebb gyermekeit akarják összegyűjteni, az elkallódott tehetségekből kitűnő értékeket nevelni.
"Szabadság": A Diákház célja az, hogy minden társadalmi rétegből, lehetőleg egyenlő feltételek mellett legyenek összeválogathatók a lelkileg és szellemileg legértékesebb elemek.
"Pest": A Diákház célja a magyar értelmiségi réteg nemzeti és valláserkölcsi kiképzése a nemzet szolgálatában.
A gyűjtés és adakozás kiterjedt a legkülönbözőbb területekre, mint pl. tornaversenyek és bemutatók tartása, iskolai hangversenyek, sakkversenyek, érettségi bankettek megváltása, vásárok tartása, könyvterjesztés, fagylalt- délután, tízórai- és dohánymegváltás, stb. A téglajegyek árusítási versenyének első díjai: két-két diáknak egyheti ingyenes konferenciázás volt Balatonszárszón.
A visszacsatolt erdélyi országrész református fiatalsága megmaradt régi keretei között, ott újabb diákmunka nem szerveződött, de a kolozsvári teológiai fakultás énekkara a Zeneművészeti Főiskola nagytermében készségesen rendezett hangversenyt a Diákház javára. Kolozsvárott is rendeztek ünnepélyt 1945. február 27-én, ezen ugyancsak a miniszterelnök mondta az ünnepi beszédet.
A nagy ünnepségek jelentősebb bevételei mellett érkeztek a kisebb közösségek hírei is; például a nyíregyházi végzett lányok is, a huszti SDG-sek is 100-100 pengőt küldtek a Diákháznak.
Említésre méltó a nagykőrösi kollégiumok és a gyülekezet megmozdulása, amelynek eredményeként 25.000 pengő gyűlt össze, Kökény Dezső volt főgondnok pedig 40.000 pengős alapítványt tett a Diákház javára. A moziban rendezett matinén Szeleczky Zita művésznő lépett fel, az ünnepi beszédet pedig dr. Imre Sándor mondta.
A Szövetség 1942. évi közgyűlése felhatalmazta az Elnökséget, hogy a Darányi Kálmán Bizottság részére november 1-től "Új Értelmiség" főcímmel és a "Darányi Kálmán Diákház mozgalom lapja" alcímmel, új lap kiadására kérjen engedélyt. Ez a terv azonban már nem valósult meg, de jelentős eredményeket /felszerelés, filmek/ tudott felmutatni az Országos Református Kulturfilmterjesztő Szolgálat, amely a Darányi Kálmán Diákház Bizottság Filmbizottságának megbízásából jött létre dr. Tóth Zoltán minisztériumi tisztviselő vezetésével.
1942-ben az országos szervezés erősítésére külön lelkészt - Végh Dánielt - állították szolgálatba. 1943 novemberében már 217.000 pengő van együtt, ami bizony kis része az egyházi adományokból tervezett 2,5 milliónak, de jelzi, hogy az ország minden részéről érkeznek adományok. Hiába azonban az erőteljes szervezés, hiába készültek el az új épület tervei, az egyre nehezebb háborús helyzet, az anyagi nehézségek, majd a szervezők egy részének illegalitásba vonulása miatt még az összegyűlt pénzt sem lehetett értelmesen felhasználni. Ennek felvételéhez ugyanis a Szövetség elnökének, Soos Gézának aláírására is szükség lett volna, ő azonban ellenállási megbízással elhagyta az országot s csak 1946 januárjában tudott hazajönni. A bankban kezelt összeget végülis Ravasz László közbenjárására lehetett csak felvenni, akkor, amikor azt az infláció már jelentéktelen összeggé zsugorította. A pénzt Kulifay Albert, a Szövetség akkori főtitkára vehette fel, és azt az ostrom alatt romossá vált internátusok és a menza újjáépítésére, működtetésére használták fel.
Nem lenne etikus, ha egykori akciókat utólag, összefüggéseikből és a kor szövetéből kiragadva ítélnénk meg. Azt azonban tényként leszögezhetjük, hogy a Darányi Diákház mozgalom volt az SDG egyetlen nagy kudarc, s egyben az az akció is, amely kora világi nagyjait leginkább törekedett rendezvényei során felhasználni.