02. Internátusok

 A Szövetség a diákok szociális segítését már 1926-ban megkezdte. Ez először ruhasegélyt, családoknál való ingyenebédet jelentett, és csak a harmincas évek elején terjedt ki az olcsóbb lakhatás megoldására. Egy-egy nagyobb méretű lakás kibérelésével, berendezésével internátusokat létesített a Szövetség, megadva ezzel a lehetőséget tagjai és jó előmenetelű református diákok számára az olcsóbb szállásra. Teljes ellátást csak a középiskolás fiúinternátus biztosított az ott lakóknak, a többiek a Kálvin-téren létesített Menzán kaphattak olcsó ebédet és vacsorát.

A Főiskolás Fiúinternátus (IX. Üllői út. 25) helyiségeiben jó ideig helyet kapott a Szövetség Országos Központja is. Ez nyereséget jelentett, hiszen az itt lakó fiúk a Szövetség minden munkájába bekapcsolódtak. Az internátus a háború végéig folyamatosan működött, az ostrom idején azonban annyi belövés érte, a rongálódások olyan tetemesek voltak, hogy anyagiak hiányában nem lehetett újjáépíteni. Vezetői: Kiss Sándor, Borzsák Sándor, Deák István, Földes Papp Károly, Parádi Elek, Sáray Géza, Ablonczy Dániel, Szilágyi Pál, Narancsik Elek és Jobbágy Kálmán voltak.

Egy-egy szegénysorsú bentlakó költségeinek fedezésére alapítványokat lehetett tenni. Egy egri tanárnő alapítványát 1936-ban erdélyi menekült-család orvostanhallgató tagja kapta, egy fasori presbiter lakásalapítványát pedig egy igen szegénysorsú főiskolás.

A Főiskolás Leányinternátus (VIII. Üllői út. 14) élete volt talán a legkiegyensúlyozottabb. Lelkiekben az alaphangot a rendszeres áhitatok adták meg. Nagy Erzsébet, majd Bódiss Ilona vezette. A főiskolás jelleg idővel oldódott, egyszerűen leányinternátussá lett. Később (??) Katalin vezetésével a Vas utca 19-ben indult egy főiskolás leányinternátus. Az ostrom idején - az orosz katonák zaklatásait kivédendően - a lányokat oltalmazva maga a vezető esett az erőszak áldozatául. Ez az internátus a háború után is tovább működött (??) Hajnalka, Orgoványi Györgyné vezetésével. Olyan terve is volt a Szövetségnek, hogy ökumenikus segítséggel az egész házat megvásárolja, mintegy a létre nem jött Darányi Diákház pótlására, és a vételre nem került sor. (Ha meg is vesszük, egy-két éven belül államosításra került volna.)

(??) óta működött a Középiskolás Fiúinternátus a Múzeum krt. (??) alatt. Vezetője - haláláig - Bognár István volt. Az itt lakók teljes élelmezést kaptak s jórészt emiatt állandó anyagi gondok álltak elő. Hogy az itt működő saját konyha kifizetődjék, legalább 60-70 kosztos kellett volna a tényleges 29 helyett. Rövid ideig - a vezető katonai szolgálata miatt - a vezetést Zana István vette át.

 Ez az Internátus a háború alatt szerveződő ellenállás több megbeszélés színhelye volt. Libik György, az internátus egykori lakója, később Szentgyörgyi Albert veje, a stockholmi egyetem tanára, így nyilatkozott:

(a 128-ik oldal nehezen olvasható!)

 "Bognár Istvánt igazságérzete és jó szíve, de ha kellett, határozottsága is, ideális nevelővé tették. Az 1944-es német megszállás után legendás személyiséggé fejlődött a Békepárt vezetősége között. Hozzájárult ehhez az is. hogy a Múzeum-körúti kollégiumban biztos menedéket adott számomra ismeretlen, a nácik ellen küzdő új ismerőseimnek: Dzsingisznek (aki később Donáth Ferenc lett), Karcsinak (Losonczi Gézának), Sanyinak (Haraszti Sándornak) és Gyufának (Kállai Gyulának), akinek valódi nevét akkor senki sem tudta.

Major Tamás különösen tisztelte és szerette a tanár urat, s engem megnyugvással és örömmel töltött el, hogy ez a két - elveiben ellentétes - ember ilyen jól megérti egymást, s annyira rokonszenveznek. Valamiképpen a távoli jövőben derengő békebeli együttműködést láttam ebben szimbolizálva.

Bognár tanár úr a Népfront '44 őszi titkos tárgyalásain tudomásom szerint a Parasztpárt nevében vett részt. Kollégiumában alkalmam volt a nézetek szabad összehasonlítására és vitára. Ez a református egyház forradalmi beállítottságával és a vallásnak a katolikus államvalláshoz képest hajlékonyabb és kisebbségi jellegével magyarázható."

Bognár István a Budapestért folyó harcok utolsó napjaiban életét vesztette. Az épület pincéjéből, ahol családjával tartózkodott, felment a lakásába, hogy tájékozódjék a Múzeum-kertben folyó harcokról s egy puskagolyó halálosan megsebesítette.

Az internátus a háború után is tovább működött főiskolás fiúinternátusként 1948-ig Kulifay Albert vezetésével, majd 1949-ben Soos Gyula vette át irányítását a Szövetség megszűnéséig, 1949 végéig. Ezután még rövid ideig Borsos Róza vezetésével leányinternátusként szolgált.

Még két leányinternátus is állt fenn pár évig a Szövetség tagjaiból alakult Fenntartó Testület kezelésében. Az egyik a Ferenc krt. 12-ben. Ez olyan jól működött, hogy az 1939. évi közgyűlésen határozat született: az elnökség jóváhagyásával ugyanabban a házban az internátus további bérleményeket vehet ki.

Leányotthon néven a Gönczy Pál utca 6. sz. alatt is fennállt pár évig egy internátus.

A Felvidék visszatérése után, 1939. február 15-én a Szövetség megnyitotta a Lónyai utca 36-ban Felvidéki Internátusát.

Ennek vezetője először Széll J. Imre volt. Jelentős szerephez jutott ez az internátus a háború vége felé, amikor Vatai László vette át vezetését.

A Szövetség megalakulásának 70. évfordulója alkalmából Vatai László köszöntő levelében ezt írja:

"... szeretnék megemlíteni az SDG életén belül egy alig ismert, sohasem emlegetett mozzanatot. Talán mindenki emlékezik a Lónyai utcai egyetemi fiúinternátusunkra, aminek kezdettől én voltam a vezetője. Ennek az internátusnak a diákjai közül többen részt vettek a nácik ellen irányuló diák ellenállási mozgalomban. Ennek a "Szabad Élet Diákmozgalom"-nak én voltam egyik országos vezetője. (Lásd: M Kiss Sándor-Vitányi Iván: A magyar diákok szabadságfrontja c. könyvét) Ténykedésemért el is fogott az akkori politikai rendőrség. A rendkívül hírhedt Rökk Szilárd utcai börtönükbe, kínzóhelyükre kerültem. Csoda útján szabadított ki az Isten.

Amikor az internátus lakói tudomást szereztek bebörtönzésemről, egy páran közülük azonnal - tudtom nélkül - önként beléptek az Ellenállási Mozgalom katonai csoportjába, az un. Görgey- századba. Végigcsinálták annak minden életveszedelemmel járó akcióját. Név szerint: Füstös Kálmán, Hajdú Attila és Vass Ferenc műegyetemi hallgatók.  Közülük Vass Ferenc fiatal életét áldozta ezért a senki által meg nem követelt, önzetlen lépéséért. Nála tisztább, igazabb emberrel sose találkoztam eddigi életem során. Ez az esemény is hozzátartozik az SDG igaz történetéhez. Mint jól tudjátok, engem ráadásul a kommunisták is bebörtönöztek, az Andrássy út 60-ba kerültem..."

Vatay László illegalitása, ill. fogsága idején az internátus vezetését Domokos Antal tanár vette át és az ő irányításával működött a háború végéig.

A népi kollégisták internátus-elfoglaló hadjárata idején mindegyik létesítményünket fenyegette a veszély. A Múzeum körútiba - aminek akkor vezetője voltam - (K.A.) be is költözött egy fiatalember, legfelsőbb egyházi ajánlás alapján, aki el is kezdte a propagandát, hogy csatlakozzunk a népi kollégiumokhoz, de akciója eredménytelen maradt. Talán azért, mert a Győrffy Kollégium az SDG-ben alakult meg, vagy mert már elhatározott volt az egyház intézményeinek felszámolása?

Az internátusok életének, munkájának egyeztetésére a Szövetség közgyűlése időnként felügyelőket nevezett ki: dr. Tasi Kálmán (1937), Krüzsely József (1940), Kulifay Gyula (1946-49).

1939 októberi híradás szerint a főiskolás leányinternátusban 28-an, a főiskolás fiúknál 23-an, a középiskolás fiúinternátusban 29-en, a Felvidékiben pedig 14-en voltak. A négy internátus együttes létszáma általában ingadozott, időnként meghaladta a százat is. Helyileg mindegyik 5-10 percnyire volt a Kálvin téri Központtól, az internátusok lakói így - magától értetődően - részt vettek annak életében, programjain, a Szerda-estéken, bibliaórákon. A felvett főiskolások általában 2-4 évet folyamatosan az internátusban töltöttek, így becslés szerint közel ezer református fiatal élete ezeken az internátusokon keresztül kapcsolódott a református egyházhoz.