SDG beszámolók

Megéreztük és megláttuk, hogy jó az Úr

2011. július 11. és 17-e között a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom éves táborát tartotta Balatonszárszón. A táborban összesen 38-an vettünk részt, családiasnak volt mondható a légkör, mégis, vagy talán éppen ennek köszönhetően, hogy- mindannyiunk javára és épülésére szolgált ez az egy hét.

Lukács angyalai, ismeretlen ördögűzők és vadfügefa nemesítők

Készülj te is, és mélyedj el a Bibliában! – felhívással Bibliaismereti versenyre hívtuk a református gimnáziumok diákjait (immár 17. alkalommal), április 2-ra, a 450 éves fennállását ünneplő miskolci Lévay József Református Gimnáziumba.

Kárpát-medencei ifjúság

Május 22. - a református egység napja. Vajon mit is takar ez a mindennapokban? Erre keressük együtt a választ ifjúsági referensek, ifjúsági szervezetek, mozgalmak képviselői. Tavaly január óta immár harmadik alkalommal gyűltünk össze, ezúttal Balazséron, Kárpátalján. A közös témák, tervek mellett hangsúlyt kapott a közösség formálása is, ami a jó hangulatot is biztosította. Ismerkedünk a helyi élettel, problémákkal. Jártunk Beregszászban, a KRISZ központjában, a Sion rádió stúdiójában, templomban, főiskolán.

Oldalak

Feliratkozás RSS - SDG beszámolók csatornájára