Boobaa blogja

Újabb szolgáltatás: képbeküldés, szervezői fórum

Boobaa képe

1. A honlapon regisztráltak beküldhetnek képeket az erre szolgáló űrlapon. A beküldött képeket a szervezők fogják közzétenni a megfelelő kategóriában.

2. A szervezők számára készült egy fórum, ahol a nagyközönség nélkül tudják megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat.

2005-02-13: Istentisztelet (Jn 11,1-5)

Boobaa képe

Ez a szakasz nem Lázárról, nem is az ő feltámasztásáról szól, mégis szervesen kapcsolódik hozzá, egyfajta bevezető. Jézus szerette ezt a házat, valószínűleg többször meg is szálltak itt a tanítványokkal, akik minden bizonnyal elmondták a három (egymástól merőben különböző) testvérnek a csodákat, amiket láttak. Amikor egyikük beteg lesz, üzennek Jézusnak. Nem felszólítják: látogasd meg, gyógyítsd meg Lázárt, mint pl. a kapernaumi százados szolgáját, mégis elvárják, hogy Jézus a segítségükre siessen. Hiszen ők is hányszor vendégül látták már! Mi is mennyire természetesnek vesszük, hogy Istan megsegít minket: családi megpróbáltatásban, iskolai dolgozatban, munkahely megtartásában vagy megszerzésében. Aztán mennyire felháborodunk, ha mégsem az történik, amire mi számítottunk: Jézus megvárja, amíg eljön az ő órája (lásd kánai menyegző, ahol a saját anyját utasítja el), de akkor sem feltétlenül az emberi elvárásoknak megfelelően cselekszik (anyád és testvéreid kint várnak rád: azok az én anyám és testvéreim, akik hallják az én szómat és megcselekszik). Néha úgy érezzük, hogy Isten segítsége nélkül menten elveszünk (segíts Uram, de azonnal), és aztán sírva döbbenünk rá, hogy egyrészt egyáltalán nem hagyott el bennünket, másrészt mások jobban Őrá szorulnak. (Ilyen szükséghelyzetbe is csak az kerül, aki közel van Jézushoz.) Az Ő ereje pedig a mi erőtlenségünkben nyilvánul meg, ér célhoz - így is megmutatva szeretetét.

Hosszú nap

Boobaa képe

Régen keltem ilyen korán, és régen feküdtem ilyen későn - ráadásul közben egyvégtében fentvoltam...

Reggel először valami DOS alatti ügyviteli programhoz kellett illeszteni a gépeket. A "programozó" hölgynek az újdonság erejével hatott, hogy ha a két gépen nem ugyanaz a felhasználónév/jelszó, akkor esetleg meg kéne adni, meg ugyebár az ilyen védendő dolgokat nem szokás manapság csak úgy belemegosztani a nagyvilágba. Aztán mikor a direkt emiatt beszerzett új lézernyomtató szállítója se tudott belőle a mellékelt dokumentáció alapján normális ékezeteket kicsiholni (öt szép őrült lány szűz írót nyúz), ránézett az órájára, és azt kérdezte: mi is van most, 2005? Állítsa be akkor a "programozó", ha még mindig DOS ablakból akar nyomtatni.

Délután meg irány a sóhivatal, és végre sikerült elintézni többek között némi formaságokat is. Tehát: Bence keresztelője március 13-án lesz a helyi templomban, a délelőtti istentiszteleten - aki akar, gyüjjék.

Most meg gyerünk aludni, holnap értesíteni kell a tisztelt nagyszülőket, és megmozgatni az egyéb szálakat is...

Oldalak