"Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell.
Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai" Ézsaiás 48:17-18

"vajha" ....mert akkor lenne békesség - nem csak a köszönésben, igazság - nem csak az én mércémmel,út - és nem folyamatos újra tervezés....

Megdöbbentő, hogy mennyire le tudja dönteni az embert egy veszélytelennek tűnő kis betegség is. Jézust kérdezték a tanítványi egyszer, egy vakon született ember meggyógyítása kapcsán, hogy "ki vétkezett: ez vagy a szülei". Azt gondolták, hogy a bűn következménye a betegség, hogy Isten büntetése.

Köszi mindenkinek az NCA-ORSZ_10 pályázat beadásában nyújtott segítséget! Ma értesítettek, hogy beérkezett mind a regisztrációs nyilatkozat, mind a pályázat. Remélem el is fogják fogadni! :)

Egyik szombathelyi szobatársammal voltam ma misén, miután kopogtató cédulákat gyűjtöttünk (nem adtak egyet sem...kicsit már elkéstünk), és olyanban volt részem, amiben eddig még nem. Biztos én voltam tudatlan, de még sose hallottam, hogy van olyan, hogy hamvazkodás. Nagyon megtetszett a szó. A mise egy részében kivonultunk szép hosszú sorokban és a pap hamuval keresztet rajzolt a homlokunkra. Közben valamit a megtérésről mondott, de sajnos már nem tudom teljesen felidézni. A hamu a bűnbánatot jelképezi, meg az, hogy porból vagyunk.

Holnap klezdődik a nagyböjt. Református kegyességünkből hiányzik ez a dolog. Azt gondolom, hogy sok mindent "ellelkizünk", "elspiritualizálunk". A böjtben nem az a lényeg, hogy ne együnk húst, hanem, hogy elcsendesedjünk, befelé forduljunk, Istenre figyeljünk - hangzik a szószékről. Rendjén is van ez. A lényeget nagyon értjük, de hogyan tudjuk megélni. Elvetjük a külsőségeket, mondván, hogy nem fontos, pedig segíthetne a lényeg megélésében. Nem csak a belső hat ki a külsőre, hanem fordítva is.