A Zsoltár- és népdaléneklő versenyre készülve néhány szó Balla Péterről, akit nem csak az SDG-sek emlegetnek és szeretnek. "Kodály nagy álma, az egy zenei anyanyelven „Éneklő Magyarország” először Balla Péter életművében, annak hatásában kezdett kibontakozni. Szerte az országban tíz- és százezrek fújták, dúdolták és dúdolják ma is azokat a dallamokat, amelyek az ő izzó-meleg szemét, szerény és mély tudását, népközeli érces hangvételét, tiszta és kemény jellemét idézik."
BeFogadó Polgárdiban
November 18-án Polgárdiba vándorol a BeFogadó kávéházunk. A Mezőföldi Egyházmegyében havonta kerül megrendezésre egy vándor keresztyén teaház. Ezen a novemberi alkalomon ér össze a két időszakos és vándor, nem is igazán vendéglátóipari egység útja.
http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/mutat/6116/
Fiatalok régi-új utakon
A Reformátusok Lapjának legújabb számából.
Köszönet Bagdán Zsuzsinak, aki nem csak írt rólunk, de ott volt közöttünk és a fórumbeszélgetést is vezette. A képeket pedig Áronnak és Pistinek köszönjük.
Vasárnap a templomban, addig is az újságárusoknál kapható, ha valakinek nem jár még. Érdemes.
Felrázta a fiatalokat Trianon után
Nemrég találtam erre a cikkre. Jó tudni, hogy nem csak mi emlékeztünk meg a 90 éves évfordulóról!
Idén júliusban ünnepelte megalakulásának 90. évfordulóját a Soli Deo Gloria diákszövetség, melynek hatása jóval túl mutat Németh László szárszói beszédén.
Zsoltár- és népdaléneklő verseny 2011.
Zsoltár -és népdaléneklő versenyünk időpontja megváltozott: december 3-án tartjuk Nagykőrösön.
A csatolmányban olvasható a verseny anyaga.
Jelentkezni az info@sdg.org.hu email címen lehet 2011. november 15-ig.
Érdeklődni lehet Katona Viktor, titkárnál a 30/647-2289 -es telefonszámon.

