tizenkettő

A héten lezárult a jelentkezés Bibliaismereti versenyünkre. Tizenkét csapat jelentkezett, hogy összemérje tudását a tizenkét kispróféta könyveinek ismeretéből.
A jelentkezők számából, és a kérdések összeállításakor is kiderült számunkra, hogy nem könnyű a feladat, de megéri!

Vajon ki lesz a győztes? - Erre még nem tudjuk a választ.

most kezdem igazán érteni...

Az elmúlt hétvégén a Pápai Református Teológiai Akadémia (PRTA) félévkezdő csendesnapján voltunk jelen BeFogadó kávéházunkkal. A címben szereplő félmondat az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben található (10,34). Péter szájából hangzik el Kornéliusz házában, mikor megérti, hogy Isten nem csak a zsidókat választotta ki, mert nem személyválogató az Isten. Ez az ige volt a hétvége központi gondolta. Kedves Istennek a zene s a zenész, a fesztiválozó és a kp-s (közöspontos) fiatal, a teológus és a gimnazista.

Kispróféták

Ahogyan már az éves programunkban jeleztük, Bibliaismereti versenyünkre 2012. március 3-án kerül sor Kiskunhalason.
A verseny anyaga ezúttal a kispróféták könyveinek tartalmi ismerete az új fordítású Biblia szerint (Hóseás, Jóel, Ámósz, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum, Habakuk, Zofóniás, Haggeus, Zakariás, Malakiás).
A tavalyi Lukács evangéliumához képest talán nehéznek tűnik, de lehet hogy csak ismeretlen.
Várjuk a háromfős csapatok jelentkezését!
Készülj te is és mélyedj el a Bibliában!

Soos Géza 100

„Ember az embertelenségben” mottóval sokat lehet hallani, olvasni Raoul Wallenbergről, a magyarországi és európai embermentés szimbolikus alakjáról. A svéd diplomata születésének 100. évfordulóján a magyar kormány egy emlékbizottság felállításáról határozott, melynek feladata a Raoul Wallenberg emlékév megrendezése.
Az SDG-ben a Zsinati Levéltárral összefogva Soos Géza születétének 100. évfordulójára emlékezünk és készülünk.
Sokan születtek még 1912-ben, de kettejük élete nem csak ebben hasonlít.

Oldalak

Feliratkozás Soli Deo Gloria RSS csatornájára