Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom
A név jelentése: Egyedül Istené a dicsőség. 1921-ben lánglelkű fiatal teológusok alapították azzal a céllal, hogy megújítsák magyar református egyházukat, honfitársaiknak pedig reményt adjanak. Egyik jelmondatuk ez volt: „Evangéliumot Magyarországnak”.
Az ige, amely vezérelte őket a 2Timóteus 2,3-ból így hangzik: „Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze”. A mozgalom jelképe, Kálvin János nyomdokain járva, az égő szívet tartó kéz lett. Ennek jelentése: „Szívemet égő áldozatul emelem az Úrnak”. Napjainkban elsősorban a református gimnáziumainkban fejti ki tevékenységét az SDG. Feladatának tartja, hogy helyi (iskolai) csoportokat hozzon létre, a meglévőket pedig ápolja, és ezeket országosan összefogja, koordinálja.

Néhány szó/szókapcsolat, amely a szenior (1949 előtti) SDG-sek szerint jellemző a mozgalomra:
Krisztus-hit, vidám keresztyénség, együtt, fiatalok fiatalokért, közös munka, „szolgálj szeretettel”, testvériség, közösség, összetartozás, egymás iránti felelősség, kedvcsinálás, lelkesedés, bizonyságtévő lélek, bűnbánat, Lélek ereje, nyitott, befogadó, alámerülés, igeolvasás, továbbadás, „itt van Isten köztünk”, közös éneklés, őszinte, megmozgató, értékőrzés…

2007-ben megpróbáltuk egy mondatban fogalmazni, hogy milyen az SDG:
Isten Lelke és Igéje által vezetett hiteles, őszinte, befogadó, élő, növekvő, folyamatosan fejlődő és megújuló, országos méreteket öltő szervezet, amely hitbeli testvériségben, egyéni és közös felelősségvállalással a magyar református gimnáziumokban és egyházunkban végzett szolgálatai során minőségi munkára törekedve, hirdeti az evangéliumot, és lehetőséget nyújt a hitélmények közösségi megélésére.

Vezetőség

Elnök: Dr. Nagy István

Ügyvezető elnök: Kohán Péter

Titkárok: Fehér Eszter, Katona Viktor

CsatolmányMéret
alapszabaly.pdf96.28 KB
nyilatkozat.pdf33.8 KB