Az a kezdettől vallott alapelv,
Hasonló programja volt a Tisztviselőtelepi SDG Körnek is. Ők az említett év II. felében Kuyper: A kálvinizmus lényege c. könyvét dolgozták fel. Ők egy másik nyomortelepre, a Mária Valériára jártak, és az Írás gyerekeknek szóló mondanivalóját "Lekváros expedíció" keretében közvetítették.
A budai (Szilágyi Dezső téri ) SDG Kör volt talán a legnagyobb, minden szombaton 35-40 fiatal vett részt a biblia-beszélgetésen. Többször tartottak szeretetvendégséget, három ünnepélyük bevételéből - egyetlen évben - négy szegény családon tudtak segíteni.
A megemlített körökön kívül SDG-s gyülekezet élt és működött Kelenföldön és Újpesten is. Az utóbbi, a Mády Lajos Kör Kupa László vezetésével még az SDG-t is túlélte, a baráti kör még évtizedekig összejárt.
A debreceni SDG csoport
A huszas-harmincas évek fordulóján, amikor a főiskolák mellett az SDG sorra hódította meg a középiskolákat is, a kollégiumok közös akcióiból természetszerűen alakultak ki az iskolavárosok helyi SDG csoportjai. Ezek közül a legnagyobb, legerősebb a debreceni csoport, vele mint modellel, mintával érdemes alaposabban megismerkedni.
Szemben a budapesti Teológiával, ahol az induló SDG-nek frakció jellege volt, Debrecenben az SDG kezdettől az egyház diákmozgalma volt. Feladatát elsősorban a misszióban, az egyházépítésben látta, ez sugárzott ki társadalmi munkájára, míg a központi-budapesti mozgalomban 1925 után az evangéliumi és társadalmi munka - ha változó hangsúllyal is - közel párhuzamosan futott.
A Nagykollégium "ifjúsági gyülekezete" közel ezer fős volt. a kétnapos "csendes napok" résztvevői az SDG zászlóbontása után 80% -ban már SDG-sek voltak. Az új SDG-tagok avatását sokáig a központi konventi lelkészek végezték, de mindig templomban, a gyülekezet előtt. Valamennyi iskolában volt csendes-nap, de a levente-foglalkozásokon, a cserkészetben sem volt ritkaság a bibliaóra.
A debreceni egyetemen Lelkészképző Intézet működött függetlenül az egyháztól, ennek Teológus Gyülekezete volt az SDG magja olyannyira, hogy a kettőt nem is lehet egymástól elválasztani. A teológusok léleképítése nem maradt a falak között. Jól tükrözi ezt a szórványmisszió, melynek keretében rajtuk kívül bölcsészek és medikusok vasárnaponként jóreggel kirajzottak a pap nélkül maradt településekre; távolabbi helyekre különbusz vitte, sorban letette őket, majd este visszafelé sorra fel is szedte a legátusokat. Küldetéstudatuk vitte őket városuk, a "kálvinista Róma" tanulóifjúságához is.
Nem zavarták, sőt a személyi összefonódások révén inkább megkönnyítették a helyi SDG csoport kialakulását, majd megerősödését a már korábban megalakult és jól működő szervezetek, a Pro Christo, a Bethlen Gábor Kör, az Ady-Társaság... A püspökök, mind Baltazár Dezső, mind Révész Imre jó szemmel nézték, sőt személyes részvételükkel segítették is a diákmozgalmat. A lenyűgöző előadásaival és közvetlenségével hallgatóközelbe kerülő professzor, Makkai Sándor védnökségét, tanácsadó testületi elnökséget, Rugonfalvi Kis István egy. tanár pedig elnökséget vállalt a csoportban.
A rendezvényeken, konferenciákon való közös részvétel mellett erősítette az integrálódási folyamatot a Debreceni Protestáns Lap 1929. évi két cikkre is, egyik "A belmisszió egyháziasításához", a másik "A balatonszárszói diáktáborban" címmel (75. ill. 270. oldal).
Ilyen körülmények között alakult meg 70 taggal, Gargya Gyula orvos elnökségével 1929. október 6-án a Debreceni Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetsége, amelynek fő szervezője Kántor József hitoktató volt. A 15 alapítótag között rajta kívül még két lelkész volt (egyikük maga Töltéssy Zoltán) és hét hittankari hallgató. Feladatukat így határozták meg:
"Alulírottak átérezve a felelősséget a magyar, közelebbről a debreceni református diákság sorsáért, ünnepélyesen elhatározzuk Isten akaratát követve, hogy megalakítjuk a debreceni református diákok Soli Deo Gloria Szövetségét. Szövetségünk célja a Református Keresztyén életeszmény szolgálata a diákélet minden megnyilatkozásában; a kálvinizmus világnézetének megismerése és propagálása, továbbá olyan baráti kör létesítése, hol a keresztyén testvériség legnemesebb áldásai lesznek hozzáférhetőkké. "
Első konferenciájukat 1930 februárjában Baltazár Dezső nyitotta meg, többek között ezekkel a szavakkal: "Szeretetem egész melegével és energiám teljességével azokat a mozgalmakat támogatom- mint aminő mozgalom a Soli Deo Gloria is, -amely specializálja a maga életében a tiszta, színmagyar kálvinizmust a maga szilárdságával, tisztaságával és orthodoxiájával. Amely a maga mozgalmának körét nem lokalizálja tisztán csak az egyéni hit vallásos körére, hanem igyekszik átvinni az életbe, mert a maga kálvinista lelkének van a magyar társadalomban elvégezni és megoldanivalója bőven." (RD, 1931. jan. 100-101. oldal).
Ezen a konferencián már 400 fiatal vett részt. A csoport programadó novemberi értekezletének ugyancsak a püspök volt a fővédnöke. A csoporttá kovácsolódást nagymértékben elősegítették a kollégiumokat vezető teológusok , akiket a fáradhatatlan Bodonhelyi József irányított. 1930-ban már Debrecenben külön nyári konferenciát tartottak 100-120 fő részvételével, itt a központot Dr. Kiss Sándor képviselte.
1932-ben Szentpéteri Kun Béla egy. tanár lett a csoport fővédnöke, aki ezt azzal a feltétellel vállalta, hogy az SDG és a hasonló célra törekvő más ifjúsági szervezetek - Pro Christo Szövetség, Bethlen Gábor Kör - között ne legyenek ellentétek.
1934-ben a teológus kollégiumon kívül már a bölcsész , jogász és orvos karon is rendszeresen tartottak SDG-s összejöveteleket, szombat délutánonként pedig kultur-szociális szemináriumokat tartottak időszerű előadásokkal, vitával. Ekkor még a református gimnáziumban nem működött SDG-s csoport, de ezenkívül minden iskolában volt kollégium, 18 az alsósok (10-14 évesek) között, kettő éppen a piarista gimnáziumban. Az iskolát végzett, de tovább nem tanult lányokat a Kuyper Katalin leánykör fogta össze.
A debreceni munka irányításával a központ ekkor Kalmár Lajost bízta meg, fizetésének - és általában a költségeknek - a fedezését a debreceniekre bízta.
1936-37-ben már vezetőképző táborokat tartanak külön lányok, külön fiúk részére.
1936-37-ben a Kálvin tér 11 alatti háromlakásos házban berendezik székházukat, ahol 4-6 vidéki diák is otthont talál. Itt rendkívül élénk mozgalom alakul ki, kulturdélutánoktól bibliakörökön át háztartási tanfolyamig és a vasárnaponként rendezett "Kalákáig", amelyeken az áhitat mellett népdal, társasjáték, vita szerepelt. Irodalmi délutánjaikon megfordult Gulyás Pál, Gellért Sándor is.
Vidám színfoltot jelentettek a nagyerdei kirándulások.
A főiskolások SDG-s Kálvin köre evangélizálás mellett közéleti témáival vált népszerűvé. 1932 és 1936 között itt tanult a zseniális képességű Barcza Gedeon, a későbbi sakkolimpikon, aki hamarosan a bajtársi mozgalmakban képviselte a debreceni SDG csoportot, s átgondolt felszólalásaival mind a Tisza István Egyetemen, mind az Ady Társaság Hungarológiai Szakosztályában jelentős szerepet vívott ki.
1933 őszén az Ady Társaság hívta Debrecenbe Németh Lászlót, hogy a féktelen étvágyú hitlerizmus porondra lépésével megzavart értelmiségnek adjon eligazítást. Kérésükre Németh az előadást megelőző éjszaka megírta a magyarság szereptudatának megerősítésére szánt Debreceni Kátét, amit Barcza Gedeon az egyetem Új Vetés c. lapjának következő, novemberi számában tett első ízben közzé.
A továbbiakban három kiemelkedő esemény adott országos súlyt a debreceni fiatalok mozgalmának: az 1935, majd az 1936 tavaszán megtartott két diákparlament, itteni elnevezéssel: diéta, és 1937 tavaszán a Márciusi Front memorandumára adott debreceni válasz.
Az első diétán Németh László harmadik utas programja ragadta meg az egyetemistákat, a másodikon a szélső bal- és a szélső jobboldal összecsapása tüzelte fel a kedélyeket. A három rendező egyike mindkét esetben az SDG volt. 1936-ban a marxistákat többek között Zöld Sándor és Donáth Ferenc, a jobboldalt a TURUL képviselte, az uszító beszédeiről híres Rajniss Ferenc személyében. Rajniss kifejtett "programja" lett az elindítója a pár hónappal később az egyetemeken megkezdett zsidóellenes hecceknek. Barcza tételről-tételre megcáfolta Rajniss tudományos köntösbe bujtatott demagógiáját, a józan "középre" terelésben rajta kívül is nagy szerepe volt Veres Péternek, Kovács Imrének, a Magyar Utat szerkesztő Pap Bélának és Hilscher Rezsőnek.
Nyáron az SDG szárszói telepén találkoztak egymással a budapesti és a debreceni baloldaliak (Donáth Ferenc és Mód Aladár, illetve Béki Ernő és Zöld Sándor). Jellemző ez az SDG nyitottságára: teret nyitott ideológiai ellenfeleinek is.
Ez a találkozó és a debreceni meg a fővárosi SDG közötti szoros kapcsolat nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a 12 pont felolvasásával a Nemzeti Múzeum lépcsőin 1937. március 15-én megindított Márciusi Front nem maradt csupán Budapestre szorítkozó esemény, hanem a debreceniek március 31-én bejelentett csatlakozásával országos mozgalommá vált. (Rövidesen csatlakoztak a győri fiatalok is. )
(A haladó egyetemi ifjúság mozgalmai Magyarországon 1918-1945. Kossuth, 1978. 273., 278-9., 292-3. oldalak).
Az országos SDG mozgalom és az Egyetemes Konvent hullámzó kapcsolatának rendezéséhez hasonlóan 1939-ben Debrecenben is sor került a Hivatalos egyházzal való viszony legitimizálására. Az SDG Szövetség debreceni csoportja beadványban kérte, hogy az Egyházkerület ismerje el őt diákmissziói munkája egyik ágának. (Közgyűlés jegyzőkönyvei, 1939. november. 445.sz.)
Nagy Sándor gyulai lelkész Debrecenbe kerülésével jó kapcsolatok alakultak ki a két város SDG mozgalma között; 1939- és 1942 között ennek szép megnyilvánulása volt az évenként Dobozon (a Fehér és a Fekete Körös összefolyásánál) tartott "zöld konferencia ", amit mindig a szabadban tartottak.
A harmincas-negyvenes évek fordulóján már egyre nehezebb volt a megnövekedett mozgalom és a megnövekedett ország Budapestről kiinduló utazólelkészekkel való ellátása, ezért az SDG-hez beosztott utazólelkészek egymás között felosztották a munkaterületet; A Tiszántúlt - egészen Újvidékig - Kiss Antal Jenő kapta, rajta kívül számosan segítették az SDG munkáját. Közülük kiemelkedett Illyés Endre, Arató Ferenc, Berényi József, Török Pál, Szentimrey Jenő munkássága. Debrecenbe helyezték át a tiszántúliak az eddig Pesten országosan tartott találkozójukat is, ahol már 1940-ben nem kevesebben, mint 800-an vettek részt, számosan a visszatért erdélyi területekről.
Ebben az évben ünnepelte a csoport tízéves jubileumát is nagyszabású ünnepéllyel. Ünnepi hangulatban zajlottak le a márciusi és a novemberi csendes napok és az áprilisi kétnapos világnézeti ankét is.
Az intenzív lelkiélet és a nemzet iránti elkötelezettség kettős elkötelezettsége legszebben a nagycsaládosok áttelepítésében jelentkezett. Kiss Géza, Kodolányi, Illyés és mások munkái nyomán már ekkor ország elé tárult Dél-Dunántúl lassú tragédiája: a népesség-ritkulás. A debreceni SDG-sek felvették a kapcsolatot a kákicsi és a zengővárkonyi lelkipásztorral (Kiss Gézával, Fülep Lajossal), saját szórványmunkájukból pedig ismerték a környék nyomorgó népes családjait, s ebből nőtt ki a hídmunka: vinni a sokból a kevesek közé. A diákok hetente kétszer csak főzeléket ettek ebédre: a megtakarított pénz az áttelepítésre ment. Téli vásárt rendeztek. Az első áttelepítés további segítséget hozott, a kormányzó adományát, tízezer pengőt. A lebonyolításban Kovács Péter KIE-titkár is segített. Az akció minta kívánt lenni, s talán az is lett, legalább is azok számára, akiket érintett, akik a munkában részt vettek.
Debrecen ezernyi munkája közül ne maradjon említés nélkül a bodrogkereszturi üdülőtelep építése, ami álmot váltott valóra. A hely Tiszáninnenre esett, mintegy bizonyítéka annak, hogy Debrecen nem provinciális. 1937-ben a bodrogkereszturi egyház és annak főgondnoka egy-egy holdat, más 200 facsemetét ajánlott fel, elkészült az építési terv, az egyházkerület jóváhagyta a szerződéseket, megindult a munka, Nagy Sándor Béla irányításával. Már ebben az évben hatszáznál is többen vettek részt az itt rendezett KIE-konferencián. Két év múlva már használható volt az épület, de teljesen kész csak 1944 nyarára lett, amikor végleg el is veszett.