Mindenekelőtt az tűnik szembe, hogy a vezetésben semmiféle vezérkedés, basáskodás nem jelentkezett. Érthető: a kiválasztás itt kezdettől belülről, a szolgálatban legtöbb áldozatot hozók közül történt, s ha valaki anyagiakban próbálná mérlegelni az eredményeket, hamar felfedezné, hogy az ide "befektetett" energiák másutt többszörös hozammal (pénzzel) jártak volna.
A balatonszárszói telep megnyitásakor, 1929. augusztus 31-én a szárszói templomban Töltéssy Zoltán így kezdte beszédét: "Első szavam a hálaadás és magasztalás Isten iránt, aki csodálatos feladatok megoldását engedte meg az elmúlt esztendőben." Az emberek tehát itt eszköznek tekintették magukat, villanydrótnak, amelyen a felülről kapott áram átfut a forgógépekhez, s világítótestekhez. Ezért választotta egy évvel később a Szövetség jelvényül az égőszíves emblémát: Kálvin jelmondatával: "Szívemet égő áldozatul emelem az Úrnak." Az első évek gyertya szimbóluma után ez a jelvény díszítette a mozgalom kiadványait, levélpapírját, ez került a konferenciatelep reggelente ünnepélyesen felvont zászlajára is.A Szövetség megalakulásától kerek tíz esztendő telt el, amíg munkába állt az első teljes munkaidejű fizetett alkalmazott. Amikor pedig egy évvel később az egyik vezetőt, történetesen Pap Bélát kollégiumi titkárnak választották, az 1931. évi közgyűlésen ezt csak azzal a feltétellel fogadta el, ha nem kap tiszteletdíjat.Bármilyen volt is a készség, a feladat mindig többnek bizonyult, ezért örök elégedetlenség, örök tűz égette a "munkásokat". Álljon itt ennek érzékeltetésére Soos Géza jeletése az 1933-34. tanévben végzett kollégiumi munkáról.: "Soha talán olyan egyedül vezetőink és diákjaink nem voltam, mint most. 1934-Talán én volt az SDG leghitványabb munkása, mivel két kollégium vezetésén és egy-egy vasárnapi segítségen kívül -szigorlataim miatt- semmit sem szolgálhattam. Főként rossz példát adtam... Az Úr kegyelme nagyobb a mi gyarlóságainknál. Ő szüntelenül munkálkodik. Az Ő ereje erőtlenség által végeztetik el. Kérem az Ő segítségét."Az első mindig a FELADAT volt, ki-ki magát ennek rendelte alá. Ebből eredt a másik ember igényeinek, szükségleteinek szüntelen figyelése, a vélemények kutatása. Az 1929. évi felmérés ezt már számszerűsíteni is próbálta, és az eredményt írásba foglalták: "A teológusok 50%-a szereti a Szövetséget, 30%-a közömbös, 20%-a ellenséges."
Az egyre színesebb, egyre keményebb munka a közömbösöket is választásra kényszerítette; az 1930. évi közgyűlés jegyzőkönyve ezt így rögzítette:
"Megnövekedett kérlelhetetlen, úgyszólván gyűlölködő ellenségeink száma, de Isten kegyelméből sokkal inkább megnövekedett kedves és fanatikus barátaink száma."
Különösen a főiskolákon szüntelenül folyó viták és vetélkedések kereszttüzében érték vádak az SDG-t. A támadásokra azonban nem támadásokkal, hanem munkájának erősítésével felelt. Ezt az alapállást jól megvilágítja az az eset, hogy amikor a Református Diákmozgalom egyik cikkére a Bajtársi Egyesület erőshangú levélben reagált, akkor az Intéző Bizottság úgy döntött, hogy ezt a levelet meg nem kapottnak nyilvánítja.
Magában a mozgalomban derűs, békés hangulat uralkodott. Ezt a vezetés is igyekezett elősegíteni. Közgyűlési határozat alapján például a központi rendezvényeken két fiúból és két lányból álló "fogadóbizottság" gondoskodott arról, hogy a belépőt személy szerint üdvözöljék, és az első pillanattól otthon érezze magát.