A Szövetség irányításának legfőbb szerve az évenként összehívott közgyűlés volt, amelyre a funkcionáriusok írásban készítettek jelentést: ezek és a jövőre szóló munkatervek megvitatása napokig tartott. 1928-ban és az azt követő években a közgyűlést Balatonszárszón tartották, valamilyen konferenciához kapcsolódva, később Budapesten.
Amiképpen erősödött, terebélyesedett a mozgalom, olyan mértékben vált szükségessé a munkaterületek felosztása egy-egy tisztségviselő, egy-egy munkabizottság között. A feladatot vállalók között mind több lett a "világi" ember, a harmincas évek közepétől már ők voltak többségben. 1935-ben a jogász Soos Géza lett a főtitkár /később elnök/, sokak csodálkozására, néhányak megbotránkozására.
A tisztikarban meglehetősen sok volt a változás, ezt a munkaterületek, s velük a súlypontok változása magyarázza. A mozgalom valóban mozgások összegezése volt, egyetlen időszakban sem tapasztalható a meglévők fetisizálása, valamiféle megcsontosodása. A változások, módosulások mellőzésével alább felsoroljuk a legfontosabb - és azért leghosszabb ideig fennállott - munkabizottságokat /a tisztikarra később térünk ki/ :
főiskolás fiú- és leánymunka, középiskolás fiú- és leánymunka, leánybizottság, szenior osztály, lelki építőmunka, diákszocális osztály, és annak ügyeit tárgyaló bizottság, könyvkiadó bizottság, évi munkaprogram bizottság, üdülő ügyek, sajtó bizottság, könyvtár bizottság, szellemi és társadalmi bizottság, anyagi és adminisztratív bizottság, otthoncsinosító bizottság, külügyi osztály, sáfársági bizottság, internátus bizottság, nyomorenyhítő társadalmi bizottság.
Az egy-egy közgyűlésre beadott bizottsági jelentések összességükben 80-150 oldalt tettek ki, ekkor került széles nyilvánosságra, hogy egy-egy "munkás" mekkora munkát végzett, milyen eredménnyel. A Zsinati levéltárban őrzött közgyűlési jegyzőkönyvek kötetek egész sorát teszik ki. A beszámolókból képet kaphatunk - igaz, ez már másodrendű jelentőségű - az elvégzett munka mennyiségéről, sűrűségéről is.Néhány jellemző:
Kiss Sándor főiskolai lelkésznek az 1935. július 11-i balatonszárszói közgyűlésre készített jelentéséből megtudjuk például, hogy részben a központban, részben az egyetemeken a tanév folyamán 13 bibliakört és öt kollégiumot vezetett.
Ezen kívül szervezésében havonta voltak vitaestek, öt szeminárium folyt, ezeket egészítették ki a kollégiumi, gyülekezeti, vidéki szeretetvendégségek. "A főiskolai cura pastoralis folyamán - írja - mintegy 50 élet nehézségeit, titkát bízta rám az Isten." Vidéki munkája során 60 utazás keretében 31 várost látogatott meg. 1000-1500 főiskolás és kétszerannyi középiskolás előtt tartott előadást. Ebben az évben ő vezette a tápiószelei Testvériség tábort és a balatonszárszói főiskolás konferenciát.
Soos Gézának ugyanerre a közgyűlésre készített jelentéséből megtudhatjuk, hogy januártól a közgyűlésig 90 alkalommal 40 helyet látogatott meg. Debrecenbe tízszer, Nyíregyházára nyolcszor utazott, összesen 15 564 km-t tett meg.
"Majdnem mindenütt megéreztem - vallja -, hogy aratásra várnak a mezők. A legfásultabbnak vagy cinikusnak mondott diákok érdeklődése is felcsillant, mikor modern formában mint konkrét egyház-, családfenntartó és lélekformáló erőről intelligens ifjúi módon hallották a református kereszténység igazságait. Intenzív, hívő utazó munka mellett csodákat fog még tapasztalni az ország." /És ezt követi a helységenkénti részletezés./
Egy másik tömör "mennyiségi" jelzés az 1929/30 tanévről:
Magyar Lajos a kórházmisszió vezetője budapesti kórházlátogatásai során 176 ízben 547 beteggel beszélgetett.
És sorolhatnánk hosszan, de ízelítőül tán ennyi is elég. Hétköznapi logikával aligha fogható fel, mekkora terhet bírtak vidáman és mosolyogva viselni Istennek ezek a szolgái. Mint ahogy külső, vagy utólagos szemlélő számára az is nehezen képzelhető el, hogy békés, csöndes volt minden szolgálatuk és beszélgetésük, a sietség csupán az egyik kimenő kapu után kezdődött, és a másik bemenő kapu előtt végződött, a falakon belül arcukról már nyugalom és szeretet sugárzott. Ha nem látjuk ezt magunk körül és - ennyi szerénytelenség engedtessék meg - nem tapasztaljuk ezt magunkon is, talán mi sem hinnénk el.
A már citált beszámolók képezték az éves közgyűlések gerincét, ezek megvitatásából alakult ki a következő évi munkaterv. Ezen felül feladata volt e közgyűlésnek a következő szorgalmi év költségvetésének megállapítása, döntés személyi és szervezeti ügyekben és az állandó jellegű intézmények szervezése. /Erről és a mozgalom működési rendjéről átfogón a Függelékben közreadott, 1935-ben jóváhagyott Alapszabály ad részletes tájékoztatót./
Az éves munkaterv végrehajtása és az operatív munkát érintő évközi döntések a legalább negyedévenként összehívott Intéző Bizottság feladatát képezték. Az IB a tisztikarokból, továbbá választott és kiküldött tagokból állt, ellenőrizte a munkabizottságok és a tagegyesületek munkáját, határozott tagfelvételi kérdésekben. Ülései rendkívül intenzívek voltak.
Két intézőbizottsági ülés között sürgős ügyekben az IB által megalakított Ülnöki Tanács volt illetékes eljárni.
Magyarország négy egyházkerületében a helyi szervek részéről választott ún. Kerületi Bizottságnak kellett volna koordinálnia a kerület SDG-s szervezeteinek munkáját. Ez helyenként és időnként valóban eredményesen működött, de jelentősége elmaradt az említett három intézmény mögött.
A tényleges munka három tagozatban: főiskolás, középiskolás felsős /collégiumi/ és középiskolás alsós /kiscollégiumi/ tagozatban folyt. Ezt egészítette ki a Senior osztály, és a néhány egyházközségben szép eredményt felmutató SDG-körök tagozata. A tagozatokat az Egyetemes Konvent által megbízott és általa fizetett missziói lelkész koordinálta.
A Szövetség élén elnök, ügyvezető elnök és főtitkár állt, súlyuk és hatáskörük időszakonként és az e tisztségeket betöltők karizmatikus adottságaitól függően változott. Elsősorban a közgyűlésnek tartoztak számadással, de az intézőbizottsági üléseken is áttekintették munkájukat.
A Szövetség tagegyesületei döntő többségben az oktatási egységekben megalakuló, a Biblia köré csoportosuló diákok közösségei, a kollégiumok voltak. /Az Alapszabály furcsa módon, még a huszas évek arányait tükrözve, az itt rendre találkozó fiatalokat "csatlakozó tagoknak" nevezte./
A mozgalom célkitűzéseit elfogadó és azokért munkálkodó főiskolásokat a "rendes tag" jelző illette meg, emlékeztetve arra, hogy az indulást követően a Szövetség elsősorban az egyetemi és főiskolás ifjakat kívánta zászlaja alá toborozni. A tagsághoz azonban nem volt elegendő a jelentkezés; a rendes tagokat csakúgy, mint a "szenior" és a "vendég"-tagokat az Intéző Bizottság vagy a közgyűlés hívta meg.
Az iskolából kikerültek, a Szövetséget önként támogató felnőttek "segítő" vagy "pártoló" tagok lehettek, attól függően, hogy mekkora évi felajánlást tettek.
A különböző tagok között főleg jogaik tekintetében voltak eltérések. A Szövetség konferenciáin és gyűlésein valamennyien résztvehettek, a vendég-tagok ezen felül tanácskozási joggal, a rendes tagok és a szenior tagok pedig tanácskozási és szavazati joggal rendelkeztek.
A vendégtagoknak alá kellett írniuk a facsimilében közölt nyilatkozatot. A velük szemben támasztott elvárásokra az igazolványként is szolgáló, előnyomott, égőszíves meghívólevél is emlékeztette őket:
"A vendégtagság komoly szolgálat abban a küzdelemben, amit Isten dicsőségéért készülünk megharcolni. A vendégtagok felelősségérzete Szövetségünk részére a legtöbbet jelentő biztatás. Az ő érdeklődésük, munkáinkban való segítésük, szellemi és anyagi erőiknek céljaink érdekében munkába állítása mutatja a Soli Deo Gloria életelv diadalmas hódító erejét."