„Kiútkeresés - 1943”
A balatonszárszói Magyar Élet Konferencia 45. évfordulójáról a fenti címen emlékeztek meg június l4-én neves történészek, irodalmárok, szociológusok az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében. A magas színvonalú, egész napos konferencián előadások hangzottak el a korabeli Magyarország politikai, gazdasági, kulturális életéről. A konferencia tehát arra vállalkozott, hogy sok szempontú és ár-nyalt történelmi elemzéssel értékelje a balatonszárszói konferenciát, köztük a nevezetes 1943-as konferencia szerepét, értékét a 40-es évek Magyarországának viszonyai közepette. A felkért előadók közölt volt Merétey Sándor lelkipásztor is, aki a Soli Deo Gloria Diákszövetség, a balatonszárszói konferenciák és a református egyház kapcsolatáról, egymást kiegészítő voltáról tartott előadást, amelynek legtöbb gondolatát az alábbiakban ismertetjük. (A szerk.)
A Trianon utáni Magyarország belső feszültségeinek ideién. A kiútkeresés nyomasztó éveiben felüdítően és reményt keltően hatott egyházunkban a történelmi kálvinizmus, amely teológiai irányzat szellemi hátteret adott a kibontakozó SDG-nek. Ez a teológiai háttér a magyarázata annak, hogy a Soli Deo Gloria Diákszövetség nagy eredménnyel és vonzóan tudta egybefogni az evangéliumi hitet és a társadalmi nyitottságot. A keresztyén hit és a szociális érzékenység együttes megvalósításának ez a programja tette lehetővé, hogy az SDG nemcsak a teológusok, hanem az egész magyar reformátori diákság egyik igen markáns szervezetévé válhatott.
A szárszói konferenciák története jól mutatja, hogy az SDG a korabeli Magyarország jövőjéért felelősséget vállaló, és azért történelmi cselekvésre is kész ifjúságnak egyik fő szervezőjévé vált. Az SDG a tagok létszámát tekintve nem volt nagy (a 40-es évek taglétszáma 8-9000 között mozog), ám országos szervezetén, Iratterjesztésén és könyvkiadásán, diákszociális intézményein, nagy hatású konferenciáin keresztül az ifjúság széles rétegire hatott. Ez érthető is, hiszen zászlajára a kiútkereső Magyarország társadalmi méretű gondjainak a megoldását tűzte. Elég csak emlékezni például arra, hogy az 1934-es konferencián memorandum született, amely olyan horderejű kérdésekhez szól hozzá, mint az „egyke-kérdés", a földműves proletáriátusság nyomorúságos helyzete, a birtokreform, az örökösödési törvény, a gazdasági rendszer reformja. Ugyancsak emlékezni kell arra is, hogy az SDG nyitott volt más ifjúsági egyesületek felé is, így pl. a 40-es években a KlE-vel együtt rendezik meg az ún. Testvériség Konferenciákat, amelyeknek az volt a jelentősege, hogy főiskolás és földműves fiatalok Isten Igéjének a fényében és társadalmi felelősségtől áthatva együtt vitatták meg a korabeli Magyarország nagy kérdéseit.
Az SDG-nek ez a széles ölelésű programja vezetett azután az 1942-es februári konferenciához, a Kabay Márton-kör szervezésében, ahol az előadók között találhatjuk pl. Veres Pétert, Kovács Imrét, Kodolányi Jánost, Karácsony Sándort — hogy csak néhányat nevezzünk meg közülük. De ugyanúgy ott voltak a diákmozgalom képviselői is, pl. Apró Antal, Marosán György, Nyers Rezső. Ez év júliusában már több mint 300-an hallgatják a népi írókat a Magyar Élet táborban.Ilyen történelmi és szellemi háttér után került sor az 1943-as konferenciára, amelyre a június 14-én megtartott, tudományos konferencia emlékezett.Az SDG-re és a balatonszárszói konferenciákra való hűséges történelmi emlékezés jegyében szólnunk kell arról is, hogy a Soli Deo Gloria Diákszövetség a Magyarországi Református Egyház hivatalos ifjúsági szervezete volt, közvetlen irányítás mellett. Főtitkárát évente a dunamelléki püspök rendelt ki, a legkiválóbb végzős teológusok közül. A legfontosabb kérdésekben az SDG egyházunk vezetésével szorosan együttműködve mondotta kl a döntő szót. Ezért az SDG, a balatonszárszói konferenciák története, elválaszthatatlanul hozzátartozik egyházunk történetéhez. Az SDG közel három évtizedes pályafutása, a Bibliához ragaszkodó, közösségi célokat szem előtt tartó, a nemzeti felemelkedést szolgálni kívánó református szellemi örökségünk.