Már eddig is többen megfordultak a konferencia telepen a népi írók közül, mint egy-egy téma előadói. Az 1942. év azonban minőségi fordulatot hozott. A nyár a Leánytáborral indult. Az előadások témái: Parasztlányok, munkáslányok, értelmiségiek, keresztyén nő. Az előadók között volt Veres Péter mellett Nagy István is, a kolozsvári munkás író.
A főiskolás konferencia gondolatkörére Kiss Sándor és Vatai László szellemisége nyomta rá a bélyegét: Kultúra -forradalom, népiség - hit, míthosz - kegyelem, egyéniség - kollektivizmus, szocialimus - keresztyénség.
A végzett munkáról szóló fejezetben beszámolunk az 1942. február 15-22. között a Kálvin téren rendezett egyhetes értelmiségi-munkás-paraszt konferenciáról, ahol a zárszót mondó Veres Péter hangsúlyozta a találkozó folytatásának fontosságát. Soós Géza, az SDG elnöke, mindjárt meg is hívta a résztvevőket nyári szárszói táborozásra, de akkor még nem sejthette, hogy a március 15-i háborúellenes tömegdemonstráció, majd a baloldaliakra sújtó letartóztatások, kivégzések megakadályozzák azonos arányban való részvételét a nyári konferencián. Igaz, eljött néhány paraszt- és munkás-fiatal is, de mintegy 300 főnyi résztvevő túlnyomó többségben értelmiség volt.
A program mégis folytatta a februárban kijelölt utat: az ország három nagy társadalmi rétegének egymást-értését munkálta, és ennek érdekében négy előadást szánt a parasztság, a munkásság és az értelmiség élethelyzetének tisztázására, a közeledésüket szolgáló feladatok meghatározására. A konferencia másik fő témája a magyar irodalom volt, elfeledett értékeink életre keltéséről az irodalom szerepének vizsgálatán keresztül egészen a szervezési-terjesztési feladatokig.
A konferencia lelkésze Kiss Sándor, titkára Borvető Béla volt, akárcsak az előző év júliusában tartott konferencián. Borvető Béla személyében - aki ekkor már Püski Sándor munkatársa volt, de az SDG-ben is betöltötte a végzett titkár szerepét - a Kabay Kör és a Magyar Élet Kiadó között kapcsolat egészen szorossá vált. (Egyes dokumentumok - pl: a Végzettek 1942. novemberi körlevele - már ezt a találkozót is Magyar Élet konferenciának nevezik, ami a Kiadóval és a folyóirattal való közösségvállaláson túl az előadások tartalmára is utal.) A kapcsolat szorosságát mutatja, hogy a színes szórólap hátoldalán "A magyar könyv barátaihoz" felhívás olvasható a Kiadó könyvbarát mozgalmára való belépésre. A program zsúfoltságára jellemző, hogy a felelős szervezők, Borvető Béla és Havas Gábor éjjel kettőig-háromig rendezték a következő nap fogadási-szervezési-anyagi teendőit, utána Ady és József Attila verseket olvastak, s végül imádkoztak a másnapi viták sikeréért.
A találkozóhoz fűzött várakozásaikat, reménységeiket a Kabay-ak egyértelműen megfogalmazták (ld. a Végzettek 1942. júliusi körlevelét): "Légüres térben nem terjed a hang: az ige csak emberek, életek között teremhet gyümölcsöt. Szép a világszeretet és a zulukafferek iránt érzett felelősség, de mi tudjuk, hogy Krisztus életparancsát csak a megújhodó magyarságban, nagy íróink mellett haladva teljesíthetjük. Félrefarolt azoknak a gondolkozása, akik tiszta evangélium hirdetése címén kiirtják az életszagot a vallásos egyesületekből, s a nemzeti-népi munkát szép, de más számára rendelt feladatnak tekintik. Vagy a népi magyarságba gyökerezve leszünk keresztyének, vagy sehogy. Fájó tény, hogy a szépirodalmi szemlélet és a keresztyén szemlélet sok esetben kettő, Magyarországon ez talán legjobban nekünk fáj, mert idő- és alkalompazarlást, eredmény-elvetélést látunk mögötte. Ezért hívtuk meg Szárszóra íróinkat, a magyar szelem képviselőit, tanítókat és tanítványokat. A program önmagáért beszél: élmény, kincsesláda. A vendégek sokat tudnak adni. Vajon leszünk-e oly igaz prófétái a igének, hogy a szellemi mellett a lelki program nem odalökött pótlék, hanem életet jelentő tartalomnak bizonyul? Tudjuk-e annyira megláttatni az igazságot, hogy nagyjaink is melássák: mindent megtehetnek, de egy nép történelmileg tartós újjáformálását Krisztus nélkül: soha. Felmérni a lehetőségét annak, hogy ez a konferencia Szárszón lesz, szédítő kísérlet: az ország sorsa fordulhat rajta meg."
A konferenciának - meghívó szerint - Bognár István lett volna az elnöke, az ő más irányú elfoglaltsága miatt azonban a Szövetség a jobboldali támadások kereszttüzébe került Móricz Zsigmondot kérte fel erre a tisztségre, a mellette való kiállás demonstrálásáért is. Móricz ezt egészségi állapota miatt nem vállalhatta, előadás tartását azonban igen (sajnos ezt nem tudta teljesíteni). Végül Nagy Sándor Béla lett az elnök, aki a találkozóra így emlékszik vissza (lábjegyzet: "A népi írók első balatonszárszói konferenciájáról" Reformátusok Lapja, 1982. július 4. Szubjektív emlékeit a Confessio 1982/4. száma közölte): A konferencia minden napja csoportos bibliatanulmányozással kezdődött, délelőtt és délután előadások, megbeszélések voltak, este pedig tábortűz, ahol versmondással, énekléssel, majd rövid áhítattal fejeződött be a nap. Tehát evangéliumi légkörben folyt a konferencia, mégis egészen más volt, mint bármely eddigi, megszokott egyházi rendezvény. T.i. más volt a résztvevők és az előadók személyi összetétele. Más volt az előadások témaköre, amely ebben a hármas egységben mozgott: Nép, nemzet, magyarság.
Hazánkban ez volt az első kísérlet arra, hogy evangéliumi légkörben, különböző álláspontot képviselő emberek, nagyszámú hallgatóság előtt, tartsanak előadást és tárgyaljanak egyrészt örök időszerűségű, másrészt akkor különösen időszerű, népi, nemzeti és társadalmi kérdéseket, őszinte és nyílt megnyilatkozásokkal, akkor, amikor már jól benne voltunk a II. világháborúban, és szellemi életünk elitje érezte a közeledő veszedelmek tragikumát. Ennek ugyan előzménye volt a Soli Deo Gloria keretében működő Kabay Márton köre februári konferenciája..."
Kedves epizódja volt a konferenciának az utolsó esti tábortűz, amikor az áhítatot dr. Kiss Sándor egyetemi (ifjúsági) lelkész tartotta olyan meggyőző erővel, hogy utána odament hozzá a konferencia egyik résztvevője, aki szociáldemokrata párttag volt és ezt mondta: "Így már én is elfogadom a Bibliát. Mondjátok meg, hol kaphatnék egyet?"
Mi történt a konferencián? Milyen mély, életre szóló élményt vésett a résztvevők lelkébe? Erről leghitelesebben a korabeli résztvevők fennmaradt írásai tanúskodnak. A Tiszántúl vezércikke ezt írja (lábjegyzet: "Mit adott Balatonszárszó?" címmel Juhász Géza írása, Tiszántúl 1942. július 8.): Szárszón derült ki, mennyire csonka, egyoldalú volt idáig minden írói szervezkedés. Itt is abból derült ki, hogy tulajdonképpen most jöttek össze először egészheti közös munkára az SDG hitvalló szervezete keretei között papok, írók, nevelők, szellemi és testi munkások, iparosok és parasztok, s köztük a gondolat terjesztője is: a könyvkiadó. Úgy igaz, ahogyan Széchenyi tudta, vallotta valaha: hit nélkül nincs reform, még a "hitel" is a hiten alapszik. Hitben fogan a gondolat, s ha csakugyan hitből fogan, tetté is válik. Ez a tett pedig: a föladatira eszmélt magyar társadalom öntevékenysége. Magunknak kell megoldanunk életünk nagy kérdéseit, s magunkon kell kezdeni a reformálást.
A hit kérdésének fölvetésében nem bontotta szét a tábort felekezetekre, ép ellenkezőleg, ez kovácsolta eggyé. Az íróra minden felekezet igényt tart, a katolikus Vörösmartyra a protestánsok is, a kálvinista Adyra a katolikusok is. Az író hivatás közös a lelkészével, hívő természet, vallásos igénye van, de az egyetemes magyarsághoz, sőt legnagyobbjaiban az egész emberiséghez kell szólalnia, nem süllyedhet bele semmiféle földi intézménybe, pártba, az ő országa a szellem birodalma."
Darva József írása a találkozón szerzett friss élményei mellett megörökíti a telep hangulatát és saját - Szárszóval kapcsolatos - korábbi élményeit is:
"Egy kicsit olyan ez a telep, mint valami nomád táborhely. Nincsenek összkomfortos, folyóvizes szobák és szépen berendezett hálótermek, deszkabarakokban egymás fölött álló, gorombafaragású, kemény deszkapriccsek vannak s az étkezés félig az ég alatt, terítetlen, hosszú, kecskelábú asztaloknál történik, fürdőszobának meg ott a Balaton. A testi kényelem külső feltételei nem mindenben hiánytalanok, - de ez egészen stílszerű is, mert akik idejönnek, lélekben sem a tespedő nyugalmat, a kényelmes elpihenést keresik."
"Tíz évvel ezelőtt voltam itt először, akkor még mint fiatal diák. Még ma s emlékszem, milyen felszabadító hatással voltak rám az itt töltött napok. (...) a többi társakkal folytatott, éjszakába nyúló beszélgetésekben, vitatkozásokban egy egészen új világ tárult ki előttem. S azt hiszem, nem csak én voltam így: azóta is minden esztendőben, minden nyáron tízével, százával mennek innen széjjel fiatal értelmiségiek, a szabadabb látás, a nagyobb felelősség tanulságait vivén magukkal. Ha ma mégis tisztább, világosabb a magyar látóhatás, mint tíz esztendővel ezelőtt, ezeket a szárszói konferenciáknak is részük van benne."
"A különböző vallási árnyalatok, a legkülönfélébb felfogások is szépen megférnek itt egymás mellett, mert - mint éjjel az alvók fölé a deszkabarak közös fedele - a viták fölé egyetlen gond és szándék terít sátrat: hogyan lehetne jobbítani a magyar nép sorsán? A vélemények nem mindenben egyezők. Hiszen éppen az a cél, hogy őszintén elmondjuk egymásnak, mit és hogyan akarunk? Azaz abban, hogy "mit", nincsen is semmi különbség. jobb és biztosabb jövendőt a magyar népnek, s rajta keresztül az egész magyarságnak. Az utat és módot ki így látja, ki úgy, de az előadások, a viták, az esti tábortűz melletti őszinte beszélgetések mégsem annyira az elvek és eszmék csatái, hanem inkább a népért való szolgálat szép szándékának tanácskozásai. Ami itt folyik, az nem csak a hallgatóságnak, de az íróknak is tanulság - he nem is mindig a hozzászólók szavain, de azok emberi magatartásán keresztül. Szinte látjuk, hogy ezekből a "középosztályi" fiatalokból hogyan sodródik össze és hogyan forr ki egy új magyar értelmiség, amelynek a hiányát annyiszor hánytorgattuk."(lábjegyzet: "Egy nyaralótelep két arca." Kis Újság, 1942. július 7.)
És a szocialista Darvas József csendes belső örömére szinte rímel a Református Élet tudósítása a konferenciáról (lábjegyzet: "Nyelvek csodája a népi írók balatonszárszói találkozóján" - Református Élet, 1942. július 18.):
"A lelki arckép fölötte változatos, Bibliás, imádkozó SDG-kollégisták, a pogány vallásrendszerekkel, a filozófiával, mint valláspótlékkal kínlódó fiatalok, néhány buzgó római katolikus, öntudatos evangélikusok és unitáriusok, komoly népfőiskolás fiúk s a hit útjára éppen csak rálépett emberek, de nincsen közöttük egyetlen cinikus se. Mindegyik szemében ott lobog saját hivatásának tüze."
"Nagy élmény volt az egyik író ajkáról hallani, hogy nincs írói nemzedék, melynek mélyebb élménye lett volna a vallás, mint a mienk. - Valaki anyanyelvek csodájának mondotta ezt a konferenciát. közös nyelve kell szert tennünk s jobban megértjük egymást. Az egyik író úgy tett bizonyságot, hogy e konferencia visszaadta hitét az élő szó erejében. Áldozni is tud ez az ifjúság. A régi magyar irodalom értékeinek kiadására egy negyed óra alatt 5500 pengőt ajánlottak meg."
Az SDG tisztában volt a találkozó történelmi jelentőségével, ezért a Református Diákmozgalom 1942. évi augusztusi számát teljes egészében a konferenciának szentelte. Közölte néhány résztvevő levelét, emlékezését is, ezekből idézünk alább kettőt.
Balogh István kereskedősegéd: "Többet jelentett számomra ez a szárszói hét minden eddigi "felejthetetlen" élménynél. Nem szükséges itt a leg - és legesleg fokozatok használata, mert azok úgyis eltörpülnek a konferencia értéke és jelentősége mellet. Az első előadásnál némi szorongás vett ugyan rajtam erőt. Nem bíztam a négygimnáziumos agyam teherbíró képességében. Hála Istennek, ez a félelem mindjárt az első pár mondat után eloszlott. Megéreztem, hogy az itt megvitatásra kerülő sorskérdések nemcsak az értelemnek, hanem a magyarul érző szívnek is szólnak. Később aztán egyre szomjasabban vártam íróinkat. (...) Különösen jól esett éreznem a kedves baráti légkört. Nem hangzottak itt el szólamok a testvériségről mégis egy diák sem fanyalodott el, ha eszmecseréink közben megtudta a foglalkozásomat. Még mindig előttem áll az öreg diófa alatti kerekasztal, amint körülülték íróink, a jezsuita páter és a református esperes és derűs hangulatban kanalazták zománctányérból a zöldbablevest. És hiszem, hogy ez a kép nem csak szimbólum, de ígérete is az új magyar szellemiségnek."
És egy részlet egyik fiatal erdélyi résztvevő hasonlóan lelkes leveléből:
"Távlatokat nyitottak, egészen meggazdagítottak az írók előadási. Nagy élvezettel hallgattam végig őket. Hajnal derengést éreztünk a magyar éjszakában. Azoknak az eszméknek és gondolatoknak a fejtegetését, amelyek bár az erdélyi lélek előtt nem újak, de eredetiségükben s különösen képviselőikben olyan páratlanok. És hogy az előadásokból annyi termékenyítő erő sugárzott, és azt Veres Péter tételéből magyarázom, hogy legfontosabb minden dolgoban a becsületes önkritika és az elfogulatlan tisztánlátás megőrzése. Ha valóban becsületügy a mi ügyünk, ahogyan Németh László mondta, valóban ezzel az önkritikával kell haladnunk tovább utunkon. A hitetlenség bántóan kicsillanó hangjait eltakarták a nagyszerű előadások, a tüzes viták, a fel-felcsendülő népdalok úgy, hogy végeredményben megacélozott lélekkel, dacos hittel tértem haza, hálát adva az Istennek az elgondolkoztató, gazdagító szép napokért."
A konferencián elhangzott előadások a következők voltak:
Németh László: Érték és igazság az irodalomban és a történelemben I-II.
Féja Géza: Régi magyarság
Veres Péter: A parasztsága különböző szellemi áramlatok hatásában I-II.
Nagy István: Népiség - munkásság
Darvas József: Népiség - értelmiség
Gulyás Pál: Kelet és Nyugat
Püski Sándor: Harc az új magyar irodalomért
Az elhangzott előadásokról nem készült jegyzőkönyv, így azokról csak töredékesen tudunk beszámolni. Teljes hitelességgel egyedül Nagy István előadása maradt fenn. (lábjegyzet: Nagy István: "Népiség-munkásság" - szárszói beszéd - Erdélyi úton, Budapest, 1945. ) Beszéde során felpanaszolta, hogy a városi munkásság helyzetének feltárására egyetlen népi író sem vállalkozott, holott annak három és fél milliós tömege (akkor 14 millió volt az ország lakossága) megérdemli, hogy vele külön foglalkozzanak. A polgári demokrácia nem engedte be az alkotmány sáncaiba az alullevő rétegeket, ezek vágya az egyetemesebb közösséget megteremtő szocializmusban teljesülhet.
A többi előadó kiállására, gondolatmenetére helyesebb lesz szóról-szóra idézni a korabeli cikkekből, mint több-kevesebb sikerrel megkísérelni - több évized távolából - a visszaemlékezést.
Németh László konferenciai szerepléséről ezt írja Kovács Endre felvidéki történész-regényíró (lábjegyzet: "A népi megújhodás jegyében folyik a balatonszárszói konferencia" Érsekújvár és vidéke, 1942. július 4.):
"Péter-Pál napján összegyülekezik a hallgatóság a nagy előadóteremben s megnyitják a konferenciát. Az első nap előadója Németh László. előadásának címe:Érték és igazság az irodalomban és a történetírásban. A hallgatóság megtelik kíváncsi érdeklődéssel. Nem az író-sztárnak kijáró érdeklődés ez, inkább a szellem iránti heves nyugtalanság, ez iránt a magyar szellem iránt, amelynek egyik legnyugtalanítóbb kivetülése éppen Németh László. Látszatra fiatal ember, alig valamivel több negyven évesnél, - de mi van e mögött a negyven év mögött? Kíváncsian kutató tekintetében egy gyermek pajkossága villanik, örök diákra emlékeztet hajlott testtartásával. Ez volna a rettegett kritikus, aki Dávidként vállalkozott arra, hogy leterítse a Góliát-Szekfű Gyulát, ez volna az, aki megteremtett korunkban a komoly színikritikát s akinek minden műve vihart támaszt az irodalmi közéletben? Németh László az új magyar történelmi érzés kialakításának fontosságáról beszélt megnyitó előadásában. Szavai egyképpen vonatkoztak az ifjúságra és a népi irodalomra. Az írói igazságszeretetet állította oda legfőbb zsinórmérték gyanánt minden szellemi munkás szeme elé, mert ebben látja a legjobb ellenszert a kor betegségei ellen. (...) Az idők fejlődése legújabban azt bizonyítja, hogy ez a helyes magyar történelmi ösztön kezd érvényesülni a magyar életben s nyomában újra fogalmazzuk európai hitvallásunkat. Több irányban is mutatkoznak e változás jelei. (...) Ezzel egyidejűleg felfedezzük a magyarság mély belső értékeit, s a népi kultúrát. Megváltozik európai helyzetérzésünk is. Kelet és Nyugat határán felismerjük a Széchényi által megpillantott igazságot: Kelet népe vagyunk. A jövőben egyre kevésbé akarunk a nyugati kultúrák lerakodóhelye lenni. Új helyzetérzésünk azt parancsolja, hogy a távoli kapcsolatok helyett a legközvetlenebb keleti szomszédjainkkal teremtsünk összeköttetést. Az európai kultúrában új hangot, egyéni színt jelent a magyar nemzeti kultúra."
A találkozó mély benyomást tett magára Németh Lászlóra is. Visszaemlékező kötetében erről így ír (Homályból - homályba. Budapest, 1977. I. kötet. 614-619. oldal): "Hogy a két előadáson, a délelőttin és a délutánin miről is beszéltem, azt most már csak Vatai László emlékezetemben maradt megjegyzéséből gyanítom. Az ő iskolázott, filozófiai esze (akkoriban jelent meg Dosztojevszkij-könyve, az egzisztencializmus első magyar előhírnöke) rögtön megállapította, ami nyílván igaz is volt, hogy tulajdonképpen nem az igazságról, hanem a valóságról beszéltem. (...) Este egy egész kis csoport kísért át, Földvár széléig, a birkalegelőn, s másnap, amikor felébredtem, s a nyüzsgő táborra gondoltam (a rám sugárzó leányszemekre is talán), nem tudtam megállni, hogy elhatározásommal ellentétben megint át ne sétáljak Szárszóra. S ott voltam azután mindennap, reggeltől sötétedésig, egészen a szombati táborzárásig. Továbbra is a szünetek vonzottak inkább, nem az előadások s hozzászólások. Az ebéd és a délutáni előadás között két órán át pihenőt, fürdési időt hagytak s főként ez alatt fürödtem én a magam megtalált elemében - a lelkesítően és viszontlelkesítő, a régitől annyira elütő s érezhetően rajtunk felnőtt értelmiségi ifjúságban. Egy-két hónap múlva így emlékeztem vissza naplójegyzetemben erre a rég hiányzó fürdésre: "Szárszón, a homokparton egy fiatalember ült mellém beszélgetni. Lassanként tizenöten-húszan is odakéredzkedtek fiúk és lányok. Ott sütöttük ki a régi magyar könyvtár terveit. S ott egy negyed órára azt éreztem: ige, egy körülvéve, így gyönyörű szellemi embernek lenni... Ez az este - mintha csak önnön variációt hegedültem volna: a páros társalgást, a rokon lelkek közbeszólását, az abból kipattanó tervet, a ragyogó, megidézett jövőt - újra és újra megismétlődött.
"...alig telt bele tíz nap, a fáradt és kedvetlen ember úgy tele volt fénnyel, tervvel és igazi reménységgel, mint hosszú évek óta sosem."
Veres Péter előadása sem maradt fenn írásban, a résztvevőkre gyakorolt hatását azonban jól érzékelteti Kovács Endre pár sora (K.E.i.m.):
Németh László mellett "a legkitörőbb népszerűség a népi írók legeredetibb egyéniségét, Veres Pétert övezi. Veres Péter önmagát és osztályát magától értetődő természetességel parasztnak nevezi, de mi ismert okokból nem merjük ilyen névvel illetni őket. Pedig azt kell mondanunk: Veres Péter a magyar parasztság legnagyobb fokú beteljesedése. Intelligenciája, befogadóképessége határtalanul nagy. Tudása meglepő, egyénisége pedig mélyen emberi vonásokból szövődik. Körülötte állandó a sereglés. A fiatalság már túljutott azon, hogy megcsodálja Veres Péterben a csizmás parasztot, aki könyveket ír - a fiatalság tanulni jár Veres Péterhez. Benne látják a népi felemelkedés élő zálogát, a magyar haladás helyes irányát."
Ha Veres Péter beszédét nem is, akkori gondolatait idézni tudjuk pár hónappal korábban megjelent cikkéből ("Béke és Szolgálat" - Magyar Csillag, 1942. április): "Ez a kis nép, ami népünk, amelyhez a mi emberi és szellemi létünk kötődik, történelme legválságosabb évei éli. Ez nem vezércikkszólam ma, hanem valóság. S még nem is a bajok és veszteségek miatt aggódunk, ezt még eddig szerencsésen elkerültük. Az igazi nagy veszedelem az, hogy népünk most, amikor erre legnagyobb szüksége volna, nem adhatja önmagát, mert nem is jutott el még önmagához. Hogy most a háború közepén emeljük nemzetté a népet, ez lehetetlen, ha mégannyi jószándék fogna is össze." (...)
"A dolgozó magyar nép rétegeinek össze kell fogni, de nem úgy, hogy a történelmi szorongás, a közös veszély hangulatában az egyik réteg, a baráti szövetség könnyelmű jóakaratában, balekmódjára odadobja magát a másiknak. Beszéljünk egészen világosan: minden réteg életérdekei fontosan, de nekünk arra kell vigyázni, hogy a mi szavainkkal, a mi eszméinkkel és ami becsületünkkel ki ne fosszák a legszegényebbeket, az igazi sokaságot, a munkásokat és a parasztokat, azokat, akiknek nincsenek intézményeik és nincsenek szószólóik rajtunk, un. népi írókon kívül."
"Mi írók vagyunk, nekünk nem kell a hatalom: nekünk az igazság kell. A történelmet nem mi hozzuk, a történelem ránkgörög, mint a lavina, de akármi lesz is, ha csak egyetlen egy is megmarad közülünk, annak az a kötelessége, hogy a legalulmaradtakért, a munkásokért, parasztokért, cselédekért, napszámosokért szót emeljen."
Darvas József Népiség - értelmiség című előadásának egyes gondolatai újra megjelennek az 1942. évi szárszói felszólalásaiban. Az említetteken kívül élénk érdeklődés kísérte Féja Géza, Gulyás Pál és Püski Sándor előadását. A hozzászólók között ott találjuk Sinka István költőt, Bankó Józsefet, a zsellércsaládból származó írót, Boda Gábor szobrászművészt, Fónyd Dezső és Vatai László lelékszeket, Nagy Töhötöm pátert, KALOT-vezetőt, Somogyi Imrét, a "Kertmagyarország" kerékpáros apostolát.
Féja előadása és Németh beszélgetési arra inspirálták a konferencia résztvevőit, hogy elhatározzák a feledésbe merült magyar irodalmi értékek közreadását. A "Régi Magyarság" megjelölésű sorozat szerkesztésére Féja Géza vállalkozott, s abban minden jelentős szépírói mű megjelenését tervezték. A vékonypénzű diákok, néhány pap és tanító percek alatt nem kevesebb, mint 5500 pengőt ajánlott meg erre a célra, mintegy jelezve, miként válnak a szavak tetté.
A vasárnapi igehirdetést Szabó Imre esperes végezte. Soós Géza így nyilatkozott a konferenciáról (lábjegyzet: "Háromszáz résztvevő a népi írók balatoni konferenciáján" - Református Jövő, 1942. július 9.): Az SDG új nagy szolgálata volt ez a konferencia. Felekezetközi munkát kezdtünk ezzel, hitvallásos irányunkat fel nem adva. A szövetség most érte el nagykorúságát."
150 - 300 - 600. Ez a számsor az 1942. februári, az 1942. nyári és az 1942. nyári rétegtalálkozók résztvevőinek számát jelzi, meghatározva "Az ifjúság az új magyar szellemért" találkozók felvállaló-továbbfolytató szerepét. De jelzi ez a kettőződés azt is, hogy a Budapest Kálvin-téri, szárszói kereteken túláradva mekkora sebességgel terjedtek az igék, vagyis a cselekedtető belső parancsok szerte az országban.
A felsős fiúk és lányok külön konferenciákon, de azonos programmal: Testem - lelkem, magyarságom kérdései, viharzóna, biológiai csata és az új magyar honfoglalás kérdéseivel foglalkoztak.
A Kabay Kör ezen a nyáron is megrendezte a Végzettek konferenciáját. Előadásaik: A társadalom betegágyánál, egyedül vagyunk, miért éppen én?, felszámolás, a mi utunk. Előadóik: Boda József, Németh László, Fónyad Dezső, Kiss Sándor, Pap Béla, Soós Géza és Vatai László voltak.