01. Menekültek segítése

A Szövetség életének egyik fő feladata hosszú éveken át a súlyos gazdasági helyzet eredményekép előállt szegénység, társadalmi elesettség, főkép a diáknyomor enyhítése volt. Ehhez járult később az üldözöttek, menekültek gondjainak felvállalása. A zsidókra az egymást követő zsidótörvények eredményeként egyre fokozódó nyomás nehezedett; várható volt, hogy az ország németbarát vezetése előbb-utóbb követi az embertelen hitleri példát.

Már 1938-ban, amikor Magyarországon ez a nyomás még nem öltött veszedelmes mértéket és az ország irányítói inkább a külföldi eseményekre figyeltek, a Szövetség egyik vezetője utazott ki titkos állami megbizatással - megfigyelőként - a svájci eviani konferenciára, ahol a nyugati hatalmak próbáltak Németországgal egyezkedni a zsidók helyzetének könnyebbítésére. Soos Géza még csak 27 éves volt, amikor ezt a feladatot kapta. Mentalitása, megbízhatósága, keresztyén elkötelezettsége közismert volt megbízói előtt. Jelentése sajnos eredményt nem hozott, ad acta került. ×(Lábjegyzet: Kulifay Albert: Küldetéssel Evianba, Református Egyház, 1989. május. )

Soos Géza személye körül sokféle segítő, mentőakció összpontosult, különösen attól kezdve, hogy külügyminisztériumi beosztást nyert, s ott hivatali főnöke révén beépült az ellenállásba és annak rövidesen egyik vezetője lett.

 A zsidók helyzete egyre súlyosabbá vált. Vidékről Németországba deportálásuk, Budapesten pedig gettóba zárásuk megérttette a hívő emberekkel, hogy minden lehetőt meg kell tenni a megsegítésükre. Az egyik feladat ezen a téren az ország vezetőinek felvilágosítása, a zsidók életét fenyegető veszély feltárása volt. Ebben a vonatkozásban ismét Soos Gézát kell említeni, aki két - a náci lágerekből megszökött és azok borzalmait leíró menekült révén - a hozzá eljutott u.n. "Auschwitzi jegyzőkönyvet" magyarra fordíttatta és a keresztyén egyházak vezetőihez eljuttatta.

Soos Géza felesége ezt így adja közre "Mint a Jézus Krisztus jó vitéze" című, férjéről írt könyvében:

"Géza 1942-ben vonta be (...) Éliás Józsefet, a Jó Pásztor Bizottság igazgatóját a Teleki csoportba, majd a Magyar Függetlenségi Mozgalomba a német megszállás után. 1944 tavaszán Gézához került az Auschwitzi Jegyzőkönyv, melyet két fiatal szlovák zsidó: Walter Rosenberg és Alfred Wetzler készített. Írásban rögzítették a zsidóság elleni tervet: jogfosztó rendelkezések, sárga csillag, gettó, deportálás, gázkamra és égetés.

Géza titkos találkozás keretében adta át ezt a fontos dokumentumot Éliás Józsefnek a Múzeum-körúti Kávéházban. Szokatlanul ideges volt és a legnagyobb vigyázattal csúsztatta az iratot Éliás József aktatáskájába azzal a kéréssel, hogy fordíttassa le magyarra hat példányban. Öt példányt megbízható emberekkel juttasson el az egyházak legfőbb vezetőinek, a hatodik és az eredeti német szöveget kéri vissza."

A valós helyzetről való tájékoztatás veszélyes munkája mellett a Szövetség az üldözöttek tényleges mentésében is részt vett. A háború vége felé Budapest tele volt menekültekkel, s ezek közül a budapesti Központban, Szárszón és Szilicén többszázan vészelték át a nehéz hónapokat, maradtak életben. Soos Géza munkatársai közül Bognár István, Balla Péter, Farkas József, Kádár Géza voltak az üldözöttek legfőbb segítői. Balla Péter egy ügyben még Weesenmayerhez is felment a Gestapo központjába, hogy egy elfogott hegedűművész kiszabadulását megpróbálja kieszközölni, sajnos eredménytelenül.

 Személyes emlékként írhatom, mert 1944 novemberétől a Szövetséghez voltam beosztva segédlelkészként, (K.A.) hogy egyszer engem is figyelmeztetett egy volt iskolatársam: vigyázzunk, a Gestapohoz bejelentés érkezett, hogy az SDG-ben zsidókat rejtegetnek. Annak is személyes tanuja voltam, amikor Bognár István alelnök - aki szintén tagja volt az ellenállási mozgalomnak - a Kálvin-téren meglátva, hogy nyilas razzia közeledik, hazasietett a Múzeum-körúti Internátusba és sikerült is az ott elrejtetteket biztonságba helyeznie.

 Minél közelebb került Budapesthez a front, annál több menekült jelent meg Erdélyből és az ország keleti - már hadszintérré vált - részéből a Szövetség Központjában. A Menza mellett egy kisebbfajta átmeneti szálló is kialakult, az itt lakó "ifjúsági munkások" pedig mind befogadtak lakásukba egy-két embert, ha csak pár éjszakára is. Amikor a bombázások miatt folyamatosan a pincébe szorultak, végleg ellenőrizhetetlenné váltak a menekültek, ki a zsidó, vagy katonaszökevény.

 Más jellegű, de ugyanilyen fontos, életmentő akció volt a lengyel menekült fősikolások, egyetemi hallgatók bújtatása, felkarolása.

 A Szövetség már a harmincas évek közepétől kapcsolatba került a lengyel ifjúsággal, 1936-ban egy lengyel diákcsoport jött nyaralni Szárszóra, 1937-ben pedig dr. Kiss Sándor és Széll J.Imre, a külügyi osztály vezetője járt kint Lengyelországban.

 Lengyelország megtámadása (1939 szeptember) után katonák is, civil-fiatalok is tömegesen menekültek Magyarországra, ahonnan vagy továbbmentek nyugatra, vagy itt találtak menedéket. Amíg a németek meg nem szállták Magyarországot (1944 március), helyzetük - mint befogadott menekülteké - viszonylag rendezettnek volt mondható, attól kezdve azonban itt is üldözötteké váltak. 

 A Zsinati Levéltárban (SDG fond 24 b-1. dob., SDG Ifjúsági Alapítvány dosszié) megmaradt a Svéd Vöröskereszt papírján egyfelől a Szövetség átirata: felajánlja a központot és a menzát a Svéd Vöröskeresztnek, másfelöl a visszaigazolás: a Svéd Vöröskereszt és a Svéd Királyi Követ az SDG központot saját védelme alá helyezi. A facsimilét mellékeljük.

Két év alatt (1942 és 1944 között) 150.000.- pengőt gyűjtöttek össze és osztottak szét a menekültek és az üldözöttek között. Bognár István fiúinternátusának lakója volt Libik György, Szentgyörgyi Albert későbbi veje, aki az üldözöttek mentésében maga is részt vett és erről könyvében is ír. × (Lábjegyzet: Üzenet a lesiklásból. Stockholm, 1981.) (Visszaemlékezéséből máshol idézünk.)

Soos Géza így ír erről:

 "Március 19 után nemcsak igényeltem, hogy a jelentéktelenné vált hivatali aktázás mellett komoly ügyekkel is foglalkozzam, de 'magától' is lehetőségem nyílt szinte mindenre, mert a kockázatossá vált angolszász szövetséges irányt a mindenkori hatalmat kiszolgálni kész 'kitűnő'-sök most már nem szorgalmazták. (Csak egy jellmező tényt említek: március 19 előtt négy lengyel előadó volt a Külügyben, március 19 után csak magam maradtam. Igaz, hogy az egyik előadó politikai meggyőződése miatt lemondott állásáról. ) Március 19 után tehát teljesen beálltam arra a vonalra, amely - régi meggyőződésem és a magyar történelem tanulsága szerint - egyedüli kiút magyarságunk számára a jövő felé." (Soos Gézáné: Mint a Jézus Krisztus ... 22. oldal)

Ugyancsak Soos Géza feljegyzéséből:

"Mivel az egyetem Pesten a Kálvin-tér környékén volt, sok lengyel diák 'lukas órák'-ban, délben, délután nem tudta hol tölteni idejét - a mind erősbödő német nyomás következtében más diákegyesület nem fogadta őket be -, csak az SDG Központjába mehettek.1940 őszétől egészen 1944 október végéig a nagyteremben, a hallban, a menzán stb. tanyáztak napközben. Itt tartották az Egyetemi Hallgatók Egyesületének gyűléseit, külön egyetemi 'lengyel' kurzusokat, hetenként egy-két kultúrestét és nótadélutánt. Itt volt hírközpontjuk is.

 Az ifjúság gondozásával kapcsolatban külön kell megemlíteni a Magyar Menekültügyi Bizottságot. Ez a bizottság 1942 őszén alakult a római katolikus Pax Romana és a protestáns Ökomenikus Ifjúsági Bizottság, mint csúcs-szervek összefogásával. Két elnöke P. Tiefenthaler és dr. Pap László professzor volt. Protestáns részről az SDG tagjai (Naszádi Zsófia, Szabó Éva, Borbás Endre) segítettek legtöbbet. Főként a karácsonyi ünnepre helyezett nagy súlyt."

 (...) " A német megszállás után a lengyel vezetők jelentős részét a magyarok eldugták, de a német terror akkora volt, hogy nyílt társadalmi érintkezésre, lengyelek ügyével való foglalkozásra, lengyelek nyílt befogadására nagyon kevesek vállalkoztak. A társadalmi egyesületek közül csak az SDG merte helyiségeit 'napközi otthon' céljára változatlanul átengedni. (Soos Gézáné I.m. 16.o.)

A Magyar Menekültügyi Ifjúsági Bizottság "azért alakult, hogy a hazánk területére vetődő, hazájuktól messze került diákoknak a Krisztus-i szeretet nevében szeretetet és melegséget ajándékozzon" fogalmazza megy egy levél, amely fűtött helyiséget és telefonhasználatot kér a Kálvin tér 8. sz. alatt 1943. jan. 11-én és amelyet Frenó Zsófia (Pax Romana) és dr.Pap László (Ökumenikus Ifjúsági Bizottság) írt alá. ×(Lábjegyzet: Zsinati Levéltár, SDG fond 24 b-9, 1943/1944 dosszié)

A Szövetség Elnöki Tanácsa jegyzőkönyvében (1943. II.22.) a következő feljegyzés található:

"Dr. Soos Géza bejelenti, hogya Szövetség szeretettől és missziói lélektől indíttatva a lengyel diákoknak délutáni óráira való tekintettel, szobát bocsájtott rendelkezésre."

A menekült lengyel diákok túlnyomórészt katolikusok, kisebbségükben zsidók voltak. Viselkedésük, magatartásuk elütött a Szövetség tagjaiétól s ezért egyesek kifogásolták ottlétüket, de Soos Géza és vezetőtársai biztosítani tudták számukra a kellő toleranciát.

A lengyel diákok mellett menedéket találtak a Szövetségben francia és holland diákok, sőt tisztek is. Amikor Soos Géza 1944 végén egy "requirált" német repülőgéppel - ellenállási megbízatással - elhagyta az országot, egy holland tisztet is magával vitt.

A különféle mentő- és segítőakciókkal kapcsolatban feljegyzés - a dolgo természetéből folyóan - alig maradt. Így feltételezhető, hogy nem is igen fog több adat előkerülni. Ennyi is bizonyítja azonban, hogy a komoly bibliai alapozású hitnek a legnehezebb történelmi időkben is megteremnek a maga igaz gyümölcsei.