XXV. Bibliaismereti verseny - beszámoló

Beszámoló Herceg Ivett Kitti tollából, aki a kisvárdai  Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulója

 

 

Az idei évben is, az előző két alkalomhoz hasonlóan, izgatottan vártuk az SDG által 25. alkalommal szervezett Bibliaismereti versenyt, ami szokáshoz híven 2 napos volt és aminek idén a Mezőtúri Református Gimnázium adott otthont. A verseny témáját a szervezők határozták meg, idén a Szentírás legnehezebb részét, a Jelenések könyvét kaptuk, ami mondhatni még a teológusoknak is kemény dió.
Nekünk a kaland már akkor reggel elkezdődött. Iskolánk két 3 fős csapata, kisbusszal indult neki a megmérettetésnek.
Iskolánk két csapatának tagjai: Nagy Zsófia, Szónok Anna, Szántó István (Szentháromság)
Padenics Dominika, Milinki Tamás, s jómagam Herceg Ivett Kitti (Hittantrió).

Péntek este a kalandversenyen, mint mindig, kreatív, kalandos feladványokkal adhattunk számot tudásunkról. A kötelező feladatok mellett, mellékfeladatokkal szerezhettünk plusz pontokat. A pályán mindenki a maga tempójában mehetett végig, természetesen adott idő alatt.
Szombati nap folyamán, 100 kérdéses tesztsor várt ránk. Idén is jobbnál jobb kérdéseket adtak a szervezők, de boldogultunk velük.

A versenyre való felkészülés is rengeteg emléket szült. Személyes kedvencünk a Videózz! feladat volt. Csapataink, iskolánkban forgatták a videókat. Kis kupaktanács után, foroghatott is a kamera. A forgatás ideje alatt csapataink nagyon jól összecsiszolódtak. Nagyon jól mókáztunk ez idő alatt. A videók végeredményén meg is lepődtünk. 1 percbe vettük fel, a könyv egy számunkra fontos üzenetét, megjelenítve.

Vezérfonálként az alábbi igék szolgáltak:

,,Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem”. Jel 3,20
 

,,Ezeket mondja az, aki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között...Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” Jel 2, 1-5

 

A verseny két napja alatt sok új emberrel ismerkedhettünk meg, s jó volt látni ismerős arcokat is. A koli biliárdasztalán is folytak a versenyek, de a csocsóasztalt se kíméltük. Kellemes beszélgetések, viccelődések és komoly bizonyságtételek folytak a versenyre érkező diákok és tanárok között.
 


Megindító volt a közös áhítat, s az is, hogy mindnyájan együtt dicsérhettük az Urat énekekkel. Csapatunk tagjai közül volt, akinek a harmadik, volt, akinek a második vagy az első versenye volt, de bátran merem kijelenteni, jövőre biztos találkozunk!

Ezúton is szeretném megköszönni a szervezők fáradtságos munkáját és életükre, további munkájukra Isten gazdag áldását kérem!
Soli Deo Gloria

 

 

 

Hálásan köszönjük támogatóinknak a felajánlott tárgyi nyereményeket. Jóvoltukból nagyon értékes ajándékcsomagokat vehettek át a helyezett csapatok és felkészítő tanáraik.

 







XXV. BIBLIAISMERETI VERSENY 2019.03.1-2. MEZŐTÚR ÍRÁSBELI VERSENYRÉSZ
HELYEZETT CSAPAT NÉV ÖSSZPONTSZÁM BEADÁSI IDŐ ISKOLA HELYSÉG
1 LOZSU 97 35:05:00 Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Kaposvár
2 TAVALYI 97 36:09:00 Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Nagykőrös
3 A három lovas 94 35:20:00 Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium Budapest
4 Kolisok 2.0 93 22:00:00 Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Budapest
5 Armageddon 92 35:33:00 BIROK Bocskai István Református Oktatási Központ - Halásztelek Halásztelek
6 Patmosz 91 32:08:00 Nagyberegi Református Líceum Nagybereg
7 Tálentumok 91 32:20:00 Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium Budapest
8 EDE Team 90 29:41:00 BIROK Egressy Béni Alap-és Középfokú Zeneművészeti, Színművészeti és Táncművészeti Szakgimnáziuma, Ének-Zene Gimnáziuma Budapest
9 EszViZsó 90 31:04:00 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Budapest
10 3 trombitaszó 90 35:53:00 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Budapest
11 Naftáli 89 32:58:00 Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés
12 Görkoris Angyalok 88 26:34:00 Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona Sárospatak
13 IEsUS 87 21:25:00 Tatai Református Gimnázium Tata
14 Szentháromság 87 21:43:00 Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Kisvárda
15 Sziget angyalai 87 28:35:00 BIROK Bocskai István Református Oktatási Központ - Halásztelek Halásztelek
16 Deus servabit 87 29:04:00 Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium Hódmezővásárhely
17 Tatai Jelenések 86 24:27:00 Tatai Református Gimnázium Tata
18 Főnix 86 25:32:00 Nagyberegi Református Líceum Nagybereg
19 Fehér kövecskék 86 31:21:00 Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllő
20 Apostolok 86 35:55:00 Pécsi Református Kollégium Pécs
21 Jugyusokk 85 25:43:00 Juhász Gyula Református Gimnázium És Szakközépiskola Makó
22 Három Lány az Öttoronyból 85 30:55:00 Pécsi Református Kollégium Pécs
23 Végzet gyermekei 82 34:50:00 Mezőtúri Református Kollégium Mezőtúr
24 Hittantrió 79 30:40:00 Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Kisvárda
25 Sziládyák 78 29:50:00 KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium Kiskunhalas
26 Cédrus 4.0 78 32:21:00 Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium Budapest
27 Páp(u)ai triumvirátus 78 38:59:00 Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma Pápa
28 Refisztárok 78 39:37:00 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Eü. Szakgimnázium Karcag
29 Filadelfia 77 40:19:00 Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Vác
30 Isteni jelenések 75 34:45:00 Mezőtúri Református Kollégium Mezőtúr
31 BÁrányRajongó- KAlandorok 72 42:20:00 Eötvös József Református Oktatási Központ Heves
32 NORÁGBI 70 31:55:00 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Eü. Szakgimnázium Karcag
33 Koczogók 65 41:54:00 Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium Budapest
34 Csillagok 61 31:10:00 Móricz Zsigmond Református Kollégium Kisújszállás
35 EGEK 57 37:45:00 Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma Pápa
36 LiLD's 54 38:56:00 BIROK Apáczai Csere János Középiskolája Budapest
37 Bethlen Bajnokai 53 33:40:00 Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium Hódmezővásárhely
38 Nyerő hármas 54 41:32:00 BIROK Karácsony Sándor Középiskolája Dunaújváros
39 Efezus 46 27:34:00 Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Vác




















XXV. BIBLIAISMERETI VERSENY   2019.03.1-2. MEZŐTÚR KALANDVERSENY
HELYEZETT
CSAPAT NÉV
ÖSSZPONTSZÁM
 
ISKOLA
FŐFELADATOK MELLÉKFELADATOK
leadás (1. lekorábban-34. legkésőbb) Ne szólj szám, nem fáj fejem Látomás Művészeti sorbarakós Mennyi az annyi? Rajzolj! Színezz! Postaszolgálat A hét pecsét Memoriter-rejtvény Harc a sárkánnyal Építkezés Űrhajófutam Akadálypálya Bónusz Videó
1 Szentháromság 151.5 8 Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 20 14.5 13.5 9 11 11 7 12 3 5 7 12 10 9.5 7
2 Sziget angyalai 150 24 BIROK Bocskai István Református Oktatási Központ - Halásztelek 16 19 12.5 9 9 10 4 14 13 5 7 12 7 6.5 6
3 LOZSU 148 11 Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 14 12 10 9 12 11 7 14 16 5 5 11 5 11 6
4 Kolisok 2.0 138.5 32 Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 20 17 11 10 9.5 11 7 14 7 0 5 9 6 7 5
5 TAVALYI 136.5 12 Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 20 15 14 9 0 10 7 12 11 0 7 11 6 9.5 5
6 Deus servabit 136.5 19 Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium 14 15 14.5 6 9 11 7 14 17 5 5 9 0 10 0
7 Apostolok 133.5 15 Pécsi Református Kollégium 18 16 13.5 6 0 11 7 10 17 5 7 11 0 8 4
8 Páp(u)ai triumvirátus 125 18 Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma 12 14.5 8.5 4 11 11 5 9 16 5 9 5 6 4 5
9 Fehér kövecskék 124 23 Gödöllői Református Líceum Gimnázium 8 15 13.5 5 5 12 7 14 14 5 6 7 4 8.5 0
10 Armageddon 123.5 25 BIROK Bocskai István Református Oktatási Központ - Halásztelek 12 17.5 12 10 10 0 5 14 14 5 6 13 5 0 0
11 Főnix 123 6 Nagyberegi Református Líceum 14 14 11.5 5 12 10 3 8 13 0 6 9 0 12.5 5
12 Sziládyák 120.5 2 KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium 8 15 11.5 8 9 11 5 14 14 5 0 6 6 4 4
13 Jugyusokk 120 3 Juhász Gyula Református Gimnázium És Szakközépiskola 14 11.5 12.5 9 9.5 11 0 12 16 0 4 9 7 4.5 0
14 3 trombitaszó 119.5 10 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium 10 11 12 9 11 9 5 14 13 5 0 8 5 7.5 0
15 Tatai Jelenések 119 21 Tatai Református Gimnázium 16 13.5 13.5 7 8 9 4 10 11 0 7 0 0 12 8
16 EszViZsó 117 13 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium 8 14.5 14 9 11 12 4 12 9 0 0 10 0 8.5 5
17 Filadelfia 117 28 Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 6 17 11 5 12 7 5 14 14 5 0 6 0 11 4
18 Hittantrió 114 5 Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 10 15 13.5 5 8 10 6 9 0 5 5 7 5 8.5 7
19 Végzet gyermekei 110.5 16 A végzet gyermekei 12 14 13 5 11 10 0 9 8 0 5 6 10 7.5 0
20 Patmosz 108.5 9 Nagyberegi Református Líceum 12 15.5 8 9 10 0 7 0 14 0 7 10 0 11 5
21 EDE Team 107.5 34 BIROK Egressy Béni Alap-és Középfokú Zeneművészeti, Színművészeti és Táncművészeti Szakgimnáziuma, Ének-Zene Gimnáziuma 4 14.5 13.5 8 11,5 11 4 14 13 5 9 5 0 6.5 0
22 IEsUS 102 33 Tatai Református Gimnázium 8 18 10.5 10 0 0 2 14 12 0 4 9 6 4.5 4
23 Cédrus 4.0 93 31 Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium 8 14 9 7 12 0 3 6 5 0 8 6 0 11 4
24 Három Lány az Öttoronyból 89 17 Pécsi Református Kollégium 14 15.5 13.5 7 0 0 7 12 0 0 6 9 0 1 4
25 NORÁGBI 88 20 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Eü. Szakgimnázium 6 11 10 7 8 9 0 6 6 0 6 8 0 11 0
26 Csillagok 86 7 Móricz Zsigmond Református Kollégium 12 9 11.5 6 12 11 0 0 0 0 10 7 0 7.5 0
27 BETHLEN BAJNOKAI 76.5 29 Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium 10 3 10 8 10 7 2 1 3 0 5 7 0 10.5 0
28 Refisztárok 75 22 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Eü. Szakgimnázium 6 12.5 12.5 5 0 11 1 12 4 0 5 6 0 0 0
29 Koczogók 73 30 Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium 6 12.5 9.5 7 0 7 0 9 3 0 0 6 6 7 0
30 EGEK 65.5 27 Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma 6 12.5 14 5 0 0 1 9 0 0 7 4 0 4 3
31 LilD's 65 26 BIROK Apáczai Csere János Középiskolája 12 12.5 12 7 10 0 1 2 0 0 0 4 3 1.5 0
32 BárányRajongóKalandorok 64.5 1 Eötvös József Református Oktatási Központ 4 16 8 5 10 0 0 0 7 0 0 6 0 8.5 0
33 Nyerőhármas 57 4 BIROK Karácsony Sándor Középiskolája 6 9 9.5 6 0 9 2 9 1 0 0 4 0 1.5 0
  Efezus KIZÁRVA 14 Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 2 3 7.5 3 5 0 1 0 0 0 0 0 0 7 3

Kapcsolódó rendezvény: 

Feliratkozás Comments for "XXV. Bibliaismereti verseny - beszámoló" csatornájára