Magunkról

Soli Deo Gloria üdülő

Hála a jóléti társadalom áldásainak ma sok embernek okoz gondot, hogyan töltse el a szabadidejét. A XIX. század második feléig szinte ismeretlen volt ez a probléma, legalábbis alsóbb körökben, ma meg már külön iparágazat épül a szabadidő eltöltésére, a szórakozásra. (Kétséges számomra, hogy e két kifejezést lehet-e szinonimaként használni, de próbáljuk meg.

Mi az SDG?

Küldetésünk

Isten úgy szerette a világot, hogy egészen közel jött hozzánk Jézus Krisztusban. Ez arra indít bennünket, hogy vele együtt munkálkodjunk és egy olyan őszinte, nyílt, befogadó közösséget éljünk meg a ránk bízottakkal együtt, ahol érett keresztyénekké válhatunk Isten újjáteremtő munkája által.
 

Jövőképünk (2013)

Az SDG 5 év múlva egy olyan fiatalos, dinamikus szervezet, melyet együttműködő vezetői közösség irányít, 3-4 munkatársat és számtalan önkéntest foglalkoztat. 10-15 középiskolában működik csoportja, középiskolás és szenior tagjainak országos alkalmakat szervez.  Az SDG egy olyan közösség, mely úgy követi Krisztust, hogy nyitott reformátusság, missziói lelkület és konkrét életkérdésekre való válaszkeresés jellemzi. Az iskolákkal, a helyi gyülekezettel és az egyházi vezetéssel is aktívan együttműködik.
 

Következő időszak stratégiai pillérei

  • csoportok indítása, segítése
  • nagyobb közösség építése (országos alkalmak)
  • szakmaiság, lelkiség mélyülése
  • forrásteremtés

Tagság

Ha bővebben érdekel a szervezetünk célja, felépítése, működése, vagy tagja szeretnél lenni az SDG-nek, akkor olvasd el az alapszabályunkatEzen a linken tudsz jelentkezni a tagságra. A jelentkezés előtt ajánlott még az SDG Belépő megismerése. Tagavatóra minden évben a Tavaszi találkozó keretében kerül sor. Tagdíjakról itt olvashatsz bővebben.

Vezetőség

Elnök: Katona Viktor
Elnökhelyettes: Tolnay Ráchel
Elnökségi tagok: Katona-Hegedüs AnnaNagy Bettina Tünde, Papp Zorka, Semlyényi-Harmati Fruzsina Gréta, Semlyényi Dániel.
Tiszteletbeli elnök: Hős Csaba
Felügyelő bizottság: Horváthy Petra (Pötyi), Pappné Kocsis Réka, Filotás Bálint Máté
 

Munkatársak:

Katona Viktor - lelkész
 
Szabó-Kis Gyöngyi - irodavezető
 
Kiss Diána - önkéntes munkatárs
 

Központi irodánk címe és elérhetősége:

H26 Ifjúsági Közösségi Pont

1085 Budapest, Horánszky u. 26.

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Magunkról csatornájára