Avagy: Istenem, adj türelmet felebarátaimhoz, de most azonnal! :)
Csak kongMonotonLéptemA folyosón.
-----------
Valóban, nincs rosszabb, mint a kihalt végtelen egyetemi folyosó -- futott át rajtam, mikor ballagtam végig, a hosszú főépületen. Nincs rosszabb, "Dehogy is nem" - kiáltott a lelkem - "Dehogy is nem, nézz magadra!". Törött tükörben láttam az arcom, cserepein láttam magam. Van rettenetesebb: Isten nélküli a tömegbe szürkülni, mint ama bizonyos csacsi a ködbe. Ébredj: nem a folyosó a legrettenetesebb.
Igaza volt.
----------------
Izgalom. Zh osztás. A legkisebb motozás is idegesít. A tanár olvassa a neveket, hangja tompán dobban a túlfalon, s élesen a nevezett szívébe. Félek... hátha mégesem.... biztos rosszul éreztem...
"Ott voltam veled, mint most is"-hallom a lelkemben. "Ne félj, csak higgyj"- súgja valami lent, mélyen, belül. Hitem inog: kibújik az örök Tamás. Kérdések, kételyek. Örvény. Zavar. Fájdalom.
Kinézek és felsóhajtok. Az ég szokatlanul kék, csak most, csak nekem. "Igen"--tudatosul bennem -- "Isten itt van. Velem." Sóhajtok és milliárd kétely szellemét űzi Krisztus vissza mellőlem.
S már csak mellékes, emberi bizonyításként hangzik előttem: "megfelelt".
Jegyzettömböt, de azonnal!
