Cezúra

Arra ébred, hogy zihlál, verítéke csordult le az arcán, szeme kipattant és tétován fokuszált a szemben lévő szekrényrte, tétován keresve a fókuszt; tudata nem értette a létezés egészét: az előbb még mozgott (miért? ő sem tudta), futott, vagy vitte valami, vagy ugrott, zuhant, mindegy, nagy sebességgel ment valahová, és most egyszercsak itt van a szobában, valahol (de hol?),  s a gandolat nem értetette a cezurát itt melette.
Fordult egyet az óra felé: hajnal épp csak elkezdődött. Felült: kellemesen futott rajta a hideg, majd hirtelen fázni kezdett. Az abalakon a fagy csillogott szélen, a keretnél, kint égtek a villanyok, az utcán senki. Senki: a percenként feltünő és elhúzó autók nem tüntek valakinek, de az utca ezeket leszámítva tényleg olyan üres, mintha senki se volna a földön rajta kívül. De van valaki, biztos van.
Ádám volt csak egyedül a földön, de ő sem, mert Isten vele volt."Én viszont lehetek egyedül a földön. Hat milliárd emberrel együtt egyedül. Mert Isten nincs velem."