Te milyen Istent szeretnél?

kávé képe

Pár napja sikerült elolvasnom A viskó című nagy sikerű alkotást, William P. Youngtól. Az egyik kritikának volt a címe a fent látható kérdés. A "komoly" történelmi egyházhoz tartozó keresztyének közül sokat kritizálták és támadták, ebben sok igazság is van, magam is érzékeltem néhány problémát, de azért tetszett. Izgalmas olvasmány volt, ami felkelti az ember érdeklődését. Valóban elég dogmatikus, de mindezt színesen próbálja tálalni. Könnyebben fogható a dogmatikában járatlan ember számára. Ez persze mindig magában hordozza a tévedés és elferdítés lehetőségét, főleg, ha Istenről ír az ember. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy úgyis mindegy, csupán, hogy a realitás talaján maradjunk. Szóval teljesen korrektnek tartom a könyv hátulján olvasható megjegyzésekkel, miszerint nem teológiai mű, nem is Szentírás, csupán egy testvérünk élményének leírása. Ilyen formában elfogadhatónak tartom, sőt még akár épülni is lehet belőle, bár bevallom itt-ott azért inkább mosolyogtam, mint épültem, de összességében érdekes elképzelés. Gondolkodó embereknek ajánlanám, s mellé a kritikákat is.
Az volt a meglátásom közben, hogy jól jellemzi a mai ember vallási/hitbeli helyzetét. Végig egy személyes, belső spirituális élményről szól. Nincs gyülekezet, az intézményes egyház pedig szinte negatív szereplő. Prédikációról sem olvasunk. Ehelyett Isten végig úgy jelenik meg, mint a főhős lelkigondozó barátja, aki a mindig vele van, megérti, segít feldolgozni a múltat, beszélgetni szeretne vele, hogy bár mindent tud, mégis a másik mondja ki, amit érez, gondol. Nem hiába tanultuk a teológián, hogy egyre inkább a pasztoráció fog előtérbe kerülni a gyülekezeti munkában.

Hozzászólások

Feliratkozás Comments for "Te milyen Istent szeretnél?" csatornájára