kontraszt

kávé képe

Immár tudok az előző bejegyzésemre azzal reflektálni, hogy magam is megtartottam az első kontraszt diákszemináriumot. Ennek az a lényege, hogy egy témát, jelen esetben a sex-sexualitás-párkapcsolat témáját kiragadva a kontrasztkiállítás témái közül, figyelemfelkeltő és elgondolkodtató dolgokat mond az ember. Az is jó benne, hogy nem nekem kellett a nagy részét kitalálni ezeknek az okos, vicces-izgalmas történetekkel tarkított előadásnak. Hátulütője, hogy bár nem én találtam ki, mégis nekem kell előadni, s ehhez nagyon meg kell barátkoznom az anyaggal, hogy hitelesen, sajátomként tudjam átadni. Előnye viszont, hogy többet lehet foglalkozni azzal, hogyan adja elő/át az ember. Nekem, ha magamnak kell megírnom valamit, legyen igahirdetés vagy előadás általában nem jut időm arra, hogy néhány napot, vagy legalább órát szánjak arra, hogy gyakorolgatom, tükörben nézegetem, az előadásmódot átgondolom és csiszolom.
Egyébként úgy érzem, hála a Magasságos Mennybélinek, hogy jól sikerült. Ebben megerősített Szontágh Szabi, aki jelen volt és úgy láttam végig figyelt. Úgy éreztem követtek, a komolyabb részeknél figyeltek, amikor nevetni kellett nevettek. Az idővel jól kijöttünk, csak néha kellett a papírba lesnem.
Örültem annak is, hogy volt néhány ismerős arc is a sorok között!

Feliratkozás Comments for "kontraszt" csatornájára