belső kör

kávé képe

A munkatervben az egyik állandó odafigyelést igénylő pont a budapesti egyetemi kör léte. Az első lépés persze az, hogy újra kell éleszteni. Egyelőre az SDG szervezéséhez és Budapesthez közel állóknak, ill. lakóknak ment ki a levél, hogy találjunk egy közös időpontot. Ez sikerült is: vasárnap este hat. Tegnap meg is tartottuk az első alkalmat. Gyöngyi, Marcsi, Putyu, Papesz és egy kis késéssel én is megérkeztem. A jövő vasárnapi igéről, Jeremiás, Báruk és a tekercs különleges küldetéséről beszélgettünk (Jer 36,1-19). Amellett, hogy együtt készültünk az igehirdetése, azt kerestük, hogy mi is ennek a csoportnak az egészen konkrét küldetése. Első helyre került az, hogy közeli, rendszeres személyes közösségben legyünk egymással, természetesen Isten közelében, jelenlétében. Emellett az SDG-s munka koordinálása, a titkár imádsággal és figyelemmel követése. Imádságos háttérmunka. Belső kör. Ennek fényében az is felmerült bennük, hogy szükség lehet egy másik körre, ahova mindenkit bátran hívhatunk, ahol lehet ismerkedni az Isten igéjével, a közösséggel, a hangulattal. A kettő kör között természetesen átjárás lehetséges és szükséges is.
Azt gondolom, hogy aki erre a blogra „tudatosan téved” és lehetősége van a vasárnapi alkalmakon való részvételre, azt szeretettel várjuk. Tehát: gyertek! :)

Feliratkozás Comments for "belső kör" csatornájára