az első út

kávé képe

Hivatalosan immár hatodik napja vagyok az SDG fizetett alkalmazottja, utazótitkára. Igyekszem az eddig hevenyészen vezetett blogomat, most már ennek kommunikálására felhasználni.
Az aktuálisan futó szervezői feladatok mellett, szükségesnek láttam, hogy megbízatásom fontos előtagjára is hangsúly kerüljön már az első héten, így kedden a debreceni, szerdán a békési SDG csoportot látogattam meg. Mindezt két nappal a menetelem előtt sikerült kigondolni, de nem is szántam ezeket olyan hivatalos látogatásnak, csak amúgy dunántúliasan: "nyakkendő nélkül". Bemelegítés volt ez, hiszen működő csoportok, személyes kapcsolatok vannak ezekben az iskolákban. Mindkét helyen nagy várakozással és örömmel fogadtak. Egészen meglepett, hogy milyen "nagy dolognak" tartják érkezésemet. Hiába mégiscsak egy komoly és felelősségteljes munka ez :)
Debrecenben a Dóczy gimnáziumban egy fiatal, éppen alakulóban lévő csoportunk van, mégis alig volt ismeretlen arc a társaságban, hiszen már évek óta járnak az országos alkalomra. Békésen hagyományosnak nevezhető az SDG csoport. Az újraindulás óta szinte folyamatosan működik. Meglepetésemre itt többen voltak számomra ismeretlen arcok, akik most voltak először. Az "Soli Deo Gloria" értelméről beszélgettünk azon túl, hogy lefordítottuk magyarra. Megállapítottuk: Isten hatalmának, uralmának, az életünkben való aktív jelenlétének az elismerése, megvallása.
Tapasztalatok:
1. nagyon fontos és megerősítő egy-egy ilyen látogatás.
2. kell egy másik gitártok, mert ez a kemény tok nem való arra, hogy 2 nap alatt 537 km-t buszozva-vonatozva cipelje az embernek fia.

Hozzászólások

Istené a dicsőség

Istené a dicsőség, hogy végre van olyan titkára az újraindult SDG-nek, aki felvállalja a cipőkoptatást a nadrág- és szájkoptatás helyett és/vagy mellett! ;)
Könnyebb gitár/tok meg csak akad valahonnan – vagy esetleg legközelebb, főleg, mikor ismerős helyre mégy, előretelefonálhatnál, hátha akad ott a helyszínen is gitár, s akkor még cipelned sem kéne.

Feliratkozás Comments for "az első út" csatornájára