A Szent Biblia

Ezsd 6,16Akkor örömmel ünnepelték meg Izráel fiai, a papok, a léviták meg a többiek, akik a fogságból hazatértek, az Isten háza fölszentelését.
Ezsd 6,17Az Isten háza fölszentelésekor bemutattak áldozatul száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt, és vétekáldozatul az egész Izráelért tizenkét kecskebakot, Izráel törzseinek a száma szerint.
Ezsd 6,18Azután Isten szolgálatába állították Jeruzsálemben a papokat rendjeik szerint és a lévitákat osztályaik szerint, ahogyan meg van írva Mózes könyvében.
Ezsd 6,19Azután a fogságból hazatértek megtartották a páskát az első hónap tizennegyedik napján.
Ezsd 6,20Mert a papok és a léviták egy emberként megtisztították magukat, mindnyájan tiszták lettek, és levágták a páskabárányt mindazoknak, akik a fogságból hazatértek, szolgatársaiknak, a papoknak és önmaguknak.
Ezsd 6,21És megették azt a fogságból hazatért izráeliek, meg mindazok, akik hozzájuk csatlakozva elkülönültek az ország pogány népeinek a tisztátalanságától, és az ÚRhoz, Izráel Istenéhez folyamodtak.
Ezsd 6,22Megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét is hét napon át örvendezve, mert megörvendeztette őket az ÚR azzal, hogy hozzájuk fordította Asszíria királyának a szívét, az pedig támogatta őket, hogy dolgozhassanak Istennek, Izráel Istenének a házán.
Ezsd 7,1Ezek után az események után Artahsasztá perzsa király uralkodása alatt Ezsdrás, Szerájá fia, aki Azarjá fia, aki Hilkijjá fia,
Ezsd 7,2aki Sallum fia, aki Cádók fia, aki Ahitúb fia,
Ezsd 7,3aki Amarjá fia, aki Azarjá fia, aki Merájót fia,
Ezsd 7,4aki Zerahjá fia, aki Uzzi fia, aki Bukki fia,
Ezsd 7,5aki Abisúa fia, aki Fineás fia, aki Eleázár fia, aki pedig Áron főpapnak volt a fia,
Ezsd 7,6ez az Ezsdrás eljött Babilóniából. Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet Izráel Istene, az ÚR adott. A király pedig teljesítette minden kérését, mert vele volt Istenének, az ÚRnak az ereje.
Ezsd 7,7Izráel fiai közül is jöttek Jeruzsálembe papok, léviták és énekesek, kapuőrök és templomszolgák Artahsasztá király uralkodásának hetedik évében.
Ezsd 7,8A király uralkodásának hetedik évében, az ötödik hónapban érkezett meg Jeruzsálembe.
Ezsd 7,9Az első hónap első napján határozta el, hogy eljön Babilóniából, és az ötödik hónap első napján érkezett meg Jeruzsálembe, mert vele volt Istenének a jóakarata.
Ezsd 7,10Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az ÚR törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és döntéseket.
Ezsd 7,11Ez annak a levélnek a szövege, amelyet Artahsasztá király adott Ezsdrásnak, az írástudó papnak, aki írástudó volt, jártas az ÚR parancsolatainak az igéiben és rendelkezéseiben, amelyeket Izráelnek adott:
Ezsd 7,12"Artahsasztá, a királyok királya, Ezsdrás papnak, aki a menny Istene törvényében tökéletesen jártas írástudó.
Ezsd 7,13Parancsot adok, hogy mindenki, aki országomból önként el akar menni Jeruzsálembe Izráel népe, papjai és lévitái közül, az veled mehet.
Ezsd 7,14Mivel te a királynak és hét tanácsosának a kiküldöttje vagy, vizsgáld meg Júdát és Jeruzsálemet Istened törvénye szerint, amely a kezedben van.
Ezsd 7,15És vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önként ajándékoznak Izráel Istenének, akinek a hajléka Jeruzsálemben van,
Ezsd 7,16továbbá mindazt az ezüstöt és aranyat, amelyet Babilónia tartományaiban kapsz, a nép és a papok önkéntes ajándékával együtt, amit önként ajándékoznak Istenük házának, amely Jeruzsálemben van.
Ezsd 7,17Ezért vásárolj gondosan ezen a pénzen bikákat, kosokat és bárányokat, meg a hozzájuk tartozó étel- és italáldozatokhoz valót, és mutasd be azokat Istenetek házának az oltárán Jeruzsálemben.
Ezsd 7,18A megmaradó ezüsttel és arannyal pedig azt tegyétek, amit Istenetek akarata szerint jónak láttok megtenni, te és atyádfiai.

Oldalak