Börtönéből szabadult sas lelkem...

Ma kedves hazánk egyik állatkertjében jártam Anyukámmal, egyik nővéremmel, az ő kisfiával és a húgommal. Láttunk oroszlánokat, gyűrűsfarkú makikat(katta),szurikátákat, orrszarvút meg mindenféle egyebeket. Igen szép, sokan is voltak...a gondozók etették őket, vannak kis házaik. Szóval igazán nem panaszkodhatnak az állatok: kényelem, ellátás, védelem a ragadozóktól. Na ja, meg ketrec. Az ember a saját képére formálja az állatokat: jól bezárja őket, mint magát egy "dobozba", amit háznak nevez. Pontosabban inkább a börtönhöz lehet hasonlítani, mert a házat magának csinálja az ember, a börtönt meg más csinálja neki. A nővérem szerint az állatkerti állatok szomorúan néznek és depressziósok. Hát lehet, az emberrel is gyakran előfordul ilyen körülmények között. Az még csak hagyján, hogy az oroszlánokat, meg zebrákat bezárják, s így tized vagy század akkora helyen rohangálhatnak, na de a madarak! Azokat fölfele is korlátozzák! Tulajdonképpen elveszik az életterüket, az eget. Ott volt egy szegény sas pár, akik ott üldögéltek egész nap a vas mögött.
Nem tudom mit kéne, mert érdekes dolog, talán jobb is mint a szafari, mert itt közelebb lehet menni hozzájuk, meg lehet álldogálni. Legalábbis az embernek jobb, mert itt mi vagyunk szabadon. A szafarin meg az állatok, s az ember van a kocsiba zárva. Szóval az talán humánusabb, vagy hogy is mondjam animálisabb.
Gyerekként talán rajongtam az állatkertekért, de most nem. Bár, hogy valami pozitívat is írjak, nagyon jó és érdekes volt figyelni a kis majmokat. Azok úgy tűnt jól is érzik magukat, és értelmesek is. Eljátszogatnak. Az egyiknek talán büdös lehetett a bal mellső végtagja, vagy ráragadt valami, mert próbálta tisztítani, de vagy 5 percen keresztül. Közben mindig szagolgatta, hogy sikerült-e a művelet. Próbálta füvön, betonon meg a másik kezével.
...Hát ilyen az ember...