Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel

Időpont: 

2014. október 10. péntek - 2014. október 11. szombat

Ahogy már megszokhattátok, ismételten eljött az imaéjjel ideje. Ezúttal október 10-én, péntek este imádkoznak együtt a Kárpát-medencei református ifjak. Az SDG idén kapcsolódik be először ebbe kezdeményezésbe.

Bízunk benne, hogy az elmúlt egy év távlatában megtapasztalhattátok Isten jelenlétét az életetekben. Lehet, hogy kérdések formájában, egy élethelyzet alakulásában vagy egy lelki, hitbeli változás formájában ért el hozzátok.

Most ismételten arra hívunk és bátorítunk, hogy baráti közösségben tapasztaljátok meg az imádság erejét.

Különösen is imára hívunk, hiszen közvetlen környezetünkben és azon túl is háború dúlja fel az emberek életét, szakít szét családokat. Reméljük, ez nem folytatódik így tovább. Hisszük, hogy Isten meghallgat bennünket. Bízunk benne, hogy Ti is részesei lesztek az imádkozók sokaságának.

Az SDG-s imaéjjel részletei:

Program kezdete: 2014.10.10. 19:00 

Program vége: 2014.10.11. 9:00

Amit hozz magaddal: 

  • Biblia, toll, jegyzetfüzet
  • lepedő, hálózsák, törölköző

Amivel mi készülünk:

  • közös éneklés, dicsőítés, imádkozás, imaséta, kiállítás, úrvacsora, virrasztás
  • vacsora, reggeli
  • fiúknak, lányoknak külön szállás matracokon a tornateremben

 

 

 

Feliratkozás Comments for "Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel" csatornájára