REND-es BeFogadó

Nagy készülődés várt bennünket június 29-én Székesfehérváron. Már álltak a REND sátrai, mindenfele zöld pólós cserkészek pakoltak, cipekedtek. Debrecenből, Békésről, Budapestről és helyből verbuválódott önkéntes csapatunkkal kalandos utak és egy jó ebéd után érkeztünk a terepre, és mindjárt azzal kezdtük, hogy áthelyeztünk a számunkra kijelölt sátrat az árnyékba. Ez később jó döntésnek bizonyult.

Ebben a bizonyos zöld sátorban, amit hat lábánál fogva hatan áthelyeztünk, rengeteg kartonpapírt és nyolc-tíz raklapot találtunk. A raklapokról tudtuk, hogy a szervezők nekünk szánták, hogy az Elmondo mintájára ülőhelyeket készítsünk belőlük. Ez rendben is volt, készültünk rá, de mit keresnek nálunk a kartonok, melyekből egyébként REND-es ülő alkalmatosságokat lehetne készíteni, ha meglenne minden darabjuk. Kiderült, hogy ez bizony szemét, amit a zöld ruhások el is szállítottak volna, ha csapatunk kreatív tagjai neki nem állnak az újrahasznosításuknak. 

Szemétnek ítélt kartonlapokból készült a sátrunk oldala, egy "kikövezett" pontosabban "kikartonozott" út a BeFogadóig és még sok minden más. Úgy este hétre sikerült mindennel elkészülni, a vendégek is szállingóztak. Nem számítottunk igazán nagy forgalomra az elmondosok két évvel ezelőtti elmondása alapján. Pénteken ez beigazolódni látszott, szombaton azonban az ellenkezőjét tapasztaltuk. Tavaly, a Csillagponton esőt kaptunk segítségként, most a nagy meleget küldte az Isten. Talán nem volt olyan árnyékos és kellemes hely az egész rendezvénye, mint a mi sátrunk környékén. Szombaton olyan tömegek álltak sorba kávézónkban, hogy egy idő után nem bírtuk kiszolgálni őket, különösen az ebéd időben. Így fél kettőkor egy fél óra "ZÁRVA" állapotot rendeltünk el. Nusival gyakorlatilag csak a boltba jártunk, a többiek meg szinte folyamatosan pörögtek, pedig terv szerint két műszakban két óránként váltották volna egymást. 

A legnépszerűbb termékek a jegeskávé, espresso és a limonádé voltak. Vasárnapra igen csak elfáradtunk. A záró istentisztelet után összeszedve maradék erőnket nekiálltunk pakolni, hogy aztán egy kis pihenés után hétfőn már a táborban köszöntsük egymást és az újonnan érkezőket.

 
Feliratkozás Comments for "REND-es BeFogadó " csatornájára